Nosztalgia tánctábor: „Aki itt belül ezt nem érzi….”

Tizenötödik alkalommal találkoztak Wünsch László egykori néptáncosai a hagyományos Dunamenti nosztalgia táborban. Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán felállított sátrak mentén idősek, fiatalok, egykori és jelenlegi táncosok adtak egymásnak randevút. A 2023-as Dunamenti Wünsch Nosztalgia Táborba hat településről, Madocsáról, Hartáról, Szalkszentmártonról, Adonyból, Beloianniszból és a házigazdaként Mezőfalváról érkeztek résztvevők. A hét történéseiben számos közös program szerepelt. Köztük vetélkedők, kirándulások, falutúra, családi programok, előadások, tájházi vendéglátás, zene, tánc, esti bulik, táncházak és még sok minden más töltötte ki a táborlakók idejét. A társaság a hagyománytól eltérően pénteken, nagy gálaműsorral kedveskedett a meghívott vendégeknek, akik között nem csak régi táncosok, hanem támogatók segítők is helyet kaptak. Július 7-én, szombaton pedig egy táborzáró utolsó nagy bulit tartanak a táncosok. Újabb egy évig, így, ebben a formában nem találkoznak. Viszont a mostani gálán már bejelentették: 2024-ben Harta ad otthont a XVI. Dunamenti Wünsch Nosztalgia Tábornak. 

A tábor gálaműsorán kérdeztünk résztvevőket, mit is jelent számukra ez a társaság?

- Saly Gábor, Szalkszentmárton: Az első táborok Wünsch Laci bácsihoz köthetőek, azonban az egy időre megszűnt. Az eredeti táborok zárása után minden évben szerveztünk úgynevezett táborsiratót Hartán. Ahogy Laci bácsi táborai bezáródtak, mi, ha kevesen is, de összetartottunk és ugyanúgy jártunk táborozni a Duna partjára. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a barátságot, ami köztünk van, azt nem szabad elengedni, mert ilyen összetartozás az országban nincs még egy. Így a vágyat tettek követték. Stílusosan, ahogy az első Wünsch tábor, az első nosztalgia tábor is Szalkszentmártonban volt megszervezve. 

Ez a tábor arról szól, hogy akit Laci bácsi tanított és itt benn maradt valami, azt nem tudja elengedni. Akinek a szívében maradt valami a magyarságból, a táncból, a hagyományból és Wünsch Laci bácsiból, annak ez élete része. Különösen azok érzik ezt át hatványozottabban, akiknek már nem élnek a szülei és a mesteréket szülőknek tekinti. Én is közéjük tartozom. Biztos vagyok benne, ha mi már nem folytathatjuk ezt a hagyományt, akkor majd tovább viszik a fiaink, lányaink. Ehhez nem kell biztosíték, mert ők jobban várják, mint bármi mást! 

- Hász László, Harta: 1992 óta táncolok. Nekem ez életforma, amit nagyon szeretek a kezdetektől fogva. Szinte lehetetlen szavakba önteni, mekkora élményt ad minden résztvevőnek. Amíg bírja a térdem, itt leszek. 

- Seregi István, Madocsa: A madocsai együttest nagyapám alapította 1945-ben. Én meg 1962-ben kezdtem táncolni, hét éves koromtól. Azóta eltelt hatvanegy év és ez a szerelem töretlen. Életem része. A tánc szeretetét nagyapámtól, nagyanyámtól örököltem. Feleségemmel harminc éve együtt ropjuk a fellépések alkalmával. 

- Moldván Mihály, Adony: Tizenöt éves koromtól számíthatom a táncos múltamat. Természetesen, mint a saját családomra, úgy tekintek a táborra. Szinte testvérekként szeretjük egymást, és nagyon várjuk minden évben, hogy újra találkozhassunk. Remek dolog ennyi fiatalt látni magunk körül, mert ez azt jelenti, hogy tovább tudtuk adni hagyományunkat. 

- Kiatipisz Anasztaszisz, Beloiannisz: Az iskolai tánccsoportban 1984 és 1988 között öltöttem magamra táncos ruhát. 1990-től a felnőtt csoportba tartoztam nyolc éven át, majd egy kicsit szétment a csapatunk. Mi fogott meg benne? Az egész miliő, a hangulat, hogy barátok vagyunk és szeretjük egymást, hogy több éve összejárunk szórakozni, beszélgetni, táncolni. Egész évben nem látjuk egymást. Dolgozunk nap, mint nap és nagyon jó újra összejönni. A görög embereknek meg amúgy is a vérében van a zene a tánc. 

- Stempely Eszter, Mezőfalva: Óvodás koromban ismerkedtem meg a tánccal. Már tizenhét éve megszakítás nélkül részese vagyok ennek a nagy családnak. Hamar beszippantott a néptánc varázsa, melyhez remek alapokat és további fejlődési segítséget jelentette az iskolai alapfokú művészeti oktatás. Innen már egyenes út vezetett a mezőfalvi néptánccsoporthoz, ahol nagyon jól érzem magam, hiszen itt vannak a barátaim, a családom többsége. Ráadásul ez egy olyan közösség, melyben mindig biztonságban érezheti magát az ember.