Mindenki hibázhat, de a lehetőség is adva van a javításra

Május 15. a család nemzetközi napja. Tényszerűen csupán ennyi, de tegyük személyesebbé. Ismerjék meg Márk Tibort, aki őszintén beszélt családja múltjáról és a jelenéről is.

Kállai Félix

A családi fotón Márk Tibor, felesége Klaudia, a gyerekek és Tibor édesanyja látható

– A klasszikus családmodell; papa, mama, gyerekek. Önnek része volt ebben?
– Igen, de nem nevezném igazi családnak. Dunaújvárosban nőttem fel, édesanyám vendéglátózott, akit szinte csak aludni láttuk, édesapám autószerelőként próbálta megteremteni a család megélhetését, ami miatt szinte sohasem volt otthon. Két nővérem és egy húgom van, úgy nőttünk fel, mint a fű, akivel senki sem törődik.

– Kulcsos gyerek volt? Az utca nevelte?
– Bár édesanyám egy szem fiúgyermeke voltam, és nagyon szeretett, mégsem voltak közös programjaink. Ha voltak is, akkor sem beszélgettünk egymással. Havonta elmentünk horgászni egy hétvégére, de apám és a haverjai úgy lazítottak, hogy rendszerint berúgtak, majd kiabáltak egymással. Ez nekem gyerekként egyáltalán nem volt vonzó, de talán a horgászat volt az egyetlen közös pont kettőnk között. Most már ismerem a kifejezést, apám szociális ivó volt, ha átment a haverjához sakkozni, akkor tudtuk, hogy fog hazajönni. Évente egyszer elmentünk a Balatonra, de azt sem nevezném családi kirándulásnak, mert nem nagyon voltak közös élményeink.

Tibor édesapja úgy mutatta ki szeretetét a családja felé, hogy megpróbált mindent megadni nekik, ezért sokat dolgozott. Tibor jobban örült volna, ha többet van velük.

Igen, az utca nevelt, a Béke városrészben bandáztunk a haverokkal hétéves korom óta. Reggel elmentünk otthonról, és este villanyoltásra kellett hazamenni, bár ezt igyekeztünk kitolni, amit nyaklevessel, fakanállal jutalmaztak a szülők. Senki sem foglalkozott velünk, hogy mit eszünk, hova megyünk. Üresjáratú életem volt, amit szerettem volna feltuningolni. Nagy BMX banditák voltunk, bár nekem nem volt sajátom, a nővérem biciklijét használtam. A nővérem baráti körébe tartoztam, akik hat évvel idősebbek voltak nálam. Ők akkor már cigiztek. Tíz, tizenkét éves koromra már lázadni kezdtem minden ellen, az iskola, a tanárok, a szülők és a tekintélyek ellen. Ötödikben megbuktattak a Ságváriban, ekkor édesapám elkezdett velem tanulni, ez annyit jelentett, hogy napi tíz percben olvasni kellett neki a tankönyvből. Bár a pótvizsgán átengedtek hatodikba, a következő évben osztályt kellett ismételnem, majd a dolgozók iskolájába kerültem. Amikor édesapám már foglalkozott volna velem, nekem már bejáratott dolgaim voltak.

– Ez mit jelent? Nem volt mintagyerek?
– A köztéri telefonokat eldugítottam, aztán lecsapoltam, ebből mindig volt pénzem, de a játéktermekből éltem igazán. Suli előtt, suli után egyikből mentem a másikba. 13-15 éves koromra havonta már megvolt ebből az a pénzem, amit a szüleim munkával kerestek meg. Mivel minden időmet a játéktermekben töltöttem, szinte minden játékot kipörgettem, így nagy elismerést szereztem a haverok között. A Bal 1-ben és az árnyasban még nem voltak olyan szigorúra állítva a gépek, 60 forintból ki tudtam venni 500-at. Persze, ezeket a pénzeket mind elvertük, cigire, piára, miegymásra. Szóval rossz gyerek voltam. Aludni jártam haza, a beszélgetések kifulladtak annyiban, hogy anyu, vegyél nekem egy farmert. Több rendőrségi ügyem volt, például egyszer leégettünk egy óvodatetőt, mikor elszöktünk otthonról, mert a félévi bizonyítványt nem mertem megmutatni. Tüzet gyújtottunk, mert hideg volt, de közben elaludtunk, a tető pedig leégett. Hiába voltak jó képességeim, nem tudtam élni azokkal, mert mindig a rossz dolgokon törtem a fejem.

Szerencsére voltak emberek, akik hittek bennem, és felkaroltak.

Budapesten neves étteremben dolgoztam Budai Péter séf alatt. Hol mosogatóként, hol pincérként, hol csak aludtam az étteremben valahol, éppen milyen állapotban voltam, éppen milyen szert használtam.

A jó kiállású fiatalról csak a közvetlen környezete tudta, hogy mélyponton van

Csak a közvetlen ismerőseim tudták rólam, hogy mennyire a padlón vagyok. Látszólag szép ruhákban jártam, elit helyen dolgoztam, volt, hogy a várban laktam. Közben pedig mélyen magam alatt voltam. Meződi Alíz, a Remíz Kávéház és Étterem tulajdonosa adott egy esélyt, foglalkoztatnak, ha eljárok iskolába. Itt találkoztam Klaudiával is, aki végül a feleségem lett.

– Mi hozta el a változást az életében? Rendeződött a kapcsolata a szüleivel?
– Klaudia és egy másik lány folyamatosan beszéltek nekem Jézusról, de valahogy nem érdekelt. Ismertem Jézust, ott volt a farmerzsebemben a rózsafüzéren, de sose segített. Jártam én már vallásos nőkkel, de olyan tiszta emberrel, mint Klaudia, sohasem találkoztam. Nem akartam őt elveszíteni. Elmentem a gyülekezetbe, ahol énekeltek meg tapsikoltak, de ezt viccnek tartottam, én nem akartam ilyen ember lenni. De felnéztem az égre, és azt mondtam, oké, látom, hogy süt a Nap, de ha létezel, akkor neked adom az életemet, de csak akkor, ha komoly változások lesznek. 2008-ban tértem meg, amikor hallottam a tékozló fiú történetét. Ekkor hazamentem, de apám azt mondta, hogy takarodjak el otthonról. Látni sem akar. Nem is csodálom, mert folyamatosan rendőrségi, bírósági ügyeim voltak. Mindig jöttek emberek, akik keresték a pénzt rajtam. Később egy családi buliban találkoztam vele, odamentem hozzá, elmondtam neki, hogy megváltoztam és bocsánatok kérek tőle mindenért, amit csináltam. Amikor meghallotta Klaudiától, a leendő feleségemtől, hogy iskolába járok, albérletben lakom, fizetem a csekkeket a saját fizetésemből, akkor békült ki velem. Augusztusban vettem feleségül Klaudiát és decemberben történt egy dráma. Édesapámnak közlekedési balesete volt, aminek a következtében a kórházban meghalt. A halálos ágyán könnyek között tért meg, pedig nem volt soha olyan ember, aki elérzékenyül. Édesanyám itt lakik tőlem egy kilométerre. Vele is kibékültem, mindenben támogatom és segítem. Most már komolyan gondolom, hogy tisztelni kell a szülőket és megbecsülni őket.

– Akkor is, ha iszik és nem él példamutató életet? Ön sok olyan emberrel találkozik, akiknek nem jó a kapcsolata a szüleivel. Nekik mit tud tanácsolni?
– Valakinek meg kell törnie a jeget. El kell vágni a családi tradíciót. Mert, ha a részeges apára haragszunk, elkezdünk lázadni is ellene, majd szépen belecsúszunk abba, amiben ő van. Mi is élhetetlen emberek leszünk, olyanok, amilyenek nem szerettünk volna lenni. Mire észbe kapunk, már mi is mélyponton vagyunk.

Tibort őszinte stílusa miatt kedvelik a fiatalok, pedig előadásai nem a felszínt karcolgatják

– Létrehozott egy alapítványt, amelynek keretében prevenciós jelleggel látogatja az iskolákat.
– Mindenki hordoz magában frusztrációt, ezeket fel kell oldani. A családnál nincs jobb erre. Én a haverokkal próbáltam feledtetni ezeket. Az Árral Szemben Alapítványt azért hoztam létre, hogy merjünk a világ sodrával szembe menni. A családon belül legyünk elfogadók, beszéljünk egymással, öleljük meg egymást. Ezek a kis dolgok mindig beindítanak valamit. Nem elválasztanak, hanem közelebb hoznak bennünket. Szükség van arra, hogy a szülők és a gyerekek szíve egymás felé forduljon. Én őszintén beszélek a hibáimról, ezt értékelik a fiatalok, tudják, hogy segíteni akarok, nem okoskodni. Ezáltal ők is megnyílnak, és elfogadják a tanácsaimat.

– Megváltozott az élete, családot alapított. Milyen a kapcsolata a gyerekekkel?
– A régi családi tapasztalatok miatt fontosnak tartottam, hogy normális kapcsolatban legyünk egymással. Igyekszünk mindent megbeszélni. Mindenkinek vannak nehéz napjai, problémái, ezeket a családban a legkönnyebb feloldani. Ha látom, hogy a gyerekem nem pakol el maga után, rendetlenség van a szobájában, tudom, hogy van valami probléma. Figyelünk az apró, de árulkodó jelekre is. Ha bedobja a táskáját a kocsiba, és egész úton meg sem szólal, vagy zárkózottabb, mint máskor, akkor már tudom, hogy valami van. Ilyenkor megkérdezem, hogy mi a baj. Inkább ne menjen aznap iskolába, de beszéljük meg még idejében. Nem kell a sérelmeket magunkkal cipelnünk. Mindig mondom nekik, hogy apára lehet számítani, itt vagyok, segítek bármiben, akkor is, ha kényes témáról van szó. Senki sem tökéletes, így én sem. Mindenki hibázhat, de a lehetőség is adva van a javításra.