Egy szerkesztőségi korrektor merengése szilveszter tájékán

A Hírlap további háromszáz számában nem tűnik annyira humorosnak egyeztetni az alanyt az állítmánnyal, összeadni a gólokat, figyelni a szóismétlésre, s arra, ne legyen harmadik félidő, negyedik harmad, hogy hétfő legyen a hétfő, és az újságban tegnap a ma. Most azonban – egyszer az esztendőben – kikacaghatjuk saját magunkat. 

Amikor a korrektor kéziratot olvas, pár mondat után már tudja, ki a szerző. Vannak árulkodó szófordulatok. Egyikük úgy kezdi a cikkét, hogy „amint korábban már megírtuk”, a másik biztosan leírja azt, hogy „gondoljanak csak bele”, van, akinek nincs írása „sokasága” szó nélkül, és aki oly zseniálisan fűzi a mondatokat, hogy bár szeretném, nem tudom kihúzni az „e sorok bérvésője” fordulatot. Mindenkinek van „saját” hibája is, amit évtizedek óta rosszul ír le, minként kedves kollégám az eksztázist x-szel. 

Csakhogy nem mindent húz alá pirossal a Word! A hibák pedig belekerülnek a kéziratokba. És akkor jövök én… Ha képzavarral élhetnék, azt írnám, amit egyszer egy kollégám meg is tett: annyira hízelegni szeretett volna az alaposságomon, hogy vájt szemű szerkesztőnek nevezett. A vájt fü­lűek remek hallásukról híresek, de kétlem, hogy vájt szeműként akár egyetlen hibát is észrevennék. 

Azt írja egy karambolról a szerző, hogy „A baleset az előzetesen rendelkezésre álló információink szerint”. Hát, ha előzetesen tudták volna, akkor el sem indulnak. Itt az „eddig rendelkezésre álló” információkról lehetett szó. Egy másik esetben addig bonyolította a szerző egyetlen mondatba a tudnivalókat, hogy ez született belőle: „Közönségszavazásra a helyszínen erre a célra kihelyezett urnákban lesz lehetőség”. Én ugyan be nem másznék egy urnába se, hogy leadhassam a voksomat! Egyszerűbben mondva: Urnák lesznek a helyszínen, a közönség abba dobhatja a szavazatát. Alig észrevehető a butaság, beszédben talán nem is tűnik fel, csak leírva: „Magyarországra hozta lovait, ahol továbbfejlesztette angol telivérállományát” – pedig azt inkább nemesítik, tenyésztik. 

„Csodás látvány a terek, parkok kivirágzása.” A növények szoktak virágozni, terek és parkok nem. De ha már itt tartunk, nem a városvezetés határoz, hanem a város vezetői, nem a csapat rúg gólt, hanem a játékos, és nem a tantestület a szigorú, hanem a tanár – de jó lenne erre figyelni. 

„Nagy érveszteség ez…” – áll egy írásban, összekeverve az ismert, s gyakorta használt fordulatokat. Van nagy érvágás és nagy vérveszteség. Mix nincs. Hasonló a „Van mit a levesbe aprítani.” Tejbe, babám… „Máról hónapra már nincs miből befizetni a csekkeket.” Van a napról napra, a máról holnapra, a hónapról hónapra, meg évről évre (nem kötőjellel!), a többiről majd az Akadémia dönt. 

„Tanévzáró a Szabó Magdában.” Semmi helytelen nincs ebben, nyelvtanilag. Csak amúgy. Szegény Magda. És a magdások, a lórisok, ovisok, bölcsisek, gimisek – vagy hamarosan kifestő újság leszünk, cuki unikornisokkal? 

Olvasom: „Az anyagok feldolgozásán dolgoznak.” vagy „Az épületegyüttes az enyészet útjára lépett.” Pedig oly gazdag az anyanyelvünk! 

„Általában a drágább ebben az esetben is olcsóbb.” Ezt a mondatot nem tudtam megfejteni. Úgy maradt. Talán az olvasónak – hogy is mondják divatosan? – átjött az üzenet. 

A trófeát ennek a mondatnak ítéltem: „Templomos-Baracsot érintő kérdésekben a sebességmérés igénye a Tanácsház utcában kapott hangsúlyt.” Vagyis: Ami a Templomos-Baracsot érintő kérdéseket illeti, hangsúlyosan szerepelt, hogy mérni kellene a sebességet a Tanácsház utcában. 

„Mind árusból, mind vásárlóból szerény volt a kínálat” – írja a kolléga, a szem átfut rajta, alig vehető észre a badarság. Sem az eladókat, sem a vevőket nem kínálják eladásra, csak hát belegabalyodik, mint macska a gombolyagba. Ilyenkor kell nagy levegőt venni, és új mondatot írni: Kevés árus volt, és a vásárlók is csak lézengtek. 

Ki tudja, miféle szórakozottság miatt született meg ez számnév: „Az ellenfél az ötvenmásodik percben lőtt góljával szerezte meg a vezetést.” Nyelvtanilag sem helyes, ráadásul ki kellett deríteni, hogy a gól az 52. percben született. Született… Persze, hogy előfordult, hogy „az év első kisgyermeke éjfél után látta meg a napvilágot. Amikor még sötét van! Fűzzük tovább e gondolatmenetet. „A szentmisén illik megvárni, amíg a pap eltávozik”. Eltávozni a holtak szoktak, mondhatná inkább, hogy várjuk meg, amíg a pap kimegy. Egy csemege: „1800-as tűzvész után néhai Vajna András tervezte felújítását.” Nyilvánvaló, hogy nem élt már akkor, a néhai szóval viszont épp azt hangsúlyozza, hogy még holtában is tervezte a rekonstrukciót. 

„A jó időnek köszönhetően a motorosok elszaporodtak az utakon.” Oké, hogy sokan vannak, de hogy még izé, sokasodnak is az utak kellős közepén! Egyszerűbb lett volna azt mondani: Sok a motoros az utakon, mert jó az idő. 

Volna? Lenne? E két szó használatát káosz övezi… pedig nem kell igealakokkal, feltételes és beálló múlttal vacakolni. Ha én gazdag lennék (mert még lehetek), de ha én húszéves volnék (mert már nem lehetek). 

Kacagtató betűtévesztés: szívósál, csont­hájas, vizslatétel, agyagmérnök

Egy bombázó kis görény gazdájaként magam is hajlamos vagyok őt emberszámba venni, pedig ez a névmás csak az embereket illeti meg. De amikor a piacon a vastag hurkák közül rábökök egyre, s a kofa visszakérdez, hogy őt adjam? – akkor mélyen el kell fojtanom magamban a korrektort. A séf tanácsa, hogy mossuk meg az almákat, aztán hámozzuk meg őket. Miért őt és őket? Azt és azokat. 

Kiapadhatatlan a betűcserék, melléütések világa. Párat kigyűjtöttem: „A történeti hőség kedvéért meg kell említeni”. Biztosan nagy melegben dolgozott a riporter. Lehet jelentkezni „a Dunaújvárosi Egyetemen az agyagmérnöki szakra”. A kerámiázás eddig nem szerepelt a kínálatban. „A városlapítás 70. évfordulójára” készültünk. Nem, semmi politika nincs benne. „A 6-os fűútról megközelíthető…” Földút is van, füves is lehetne. „Tilos a műanyag szívósál”. Még jó. Egy sál ne legyen műanyagból, pláne ne szívjon! „Ételeket mentett a szén-monoxid-érzékelő.” Mégis hogyan, csipog a romlott parizer fölött?! „A történelem­érettségit a magyar vizsla követi.” Kiegyeznének vele a diákok: inkább egy kutya, mint a tételek. „A csonthájasoknál jóval nagyobb a probléma, mint az almánál vagy a körténél.” Kövér szilvákat látok magam előtt. „A pálya műfüle visszanyerte eredeti állapotát.” Még mindig próbálom elképzelni. „A Római körút és a Fáy utca saránál…” Pedig betonból van, megesküdnék. „Gyakran okoz gondot a hirtelen lezú­dult csapadékvíz elvesztése.” Mint az illegális szemétlerakás, ugye? „A kukoricát Dunaföldvárra szállítják a bioetalonnak.” No, akkor abból sem lesz üzemanyag… „Még több vakciánt rendelt az ország.” Hú, ezt tudják meg a rémhírgyártók! „Az idősek szamara állították ki.” Persze, hogy számára. 

A veszedelmes betűcseréktől minden korrektor retteg, leírni sem szeretem a durva szót, nehogy a d helyett k betűt gépeljek véletlenül. A pánik szótól is majrézok, mert tragikusan felcserélődhetnek a magánhangzók. (A legendák szerint ez megtörtént, az Óriási pánik Párizsban címet vétette el egy korabeli újság.) 

A fáradtság, a stressz, a ­monotónia csodákat kreál a nyelvben. Olvastam már, hogy „elmaradt a koncert a koronajárvány-vírus miatt”. E-mail-­címünket láttam már „[email protected]” formában. S mire gondolt az újságíró, amikor ezt írta: @dunnahirlap.hu? Üdítő, amikor észreveszem, hogy „tegnap reggel 12 óra körül” és beszédes „A szóvívó azt is elárulta…” Morbid a chatüzenet, miszerint „A vonatgázolás fotója elég vérszegény”, és találó „az állatkerti dolgozoó helytállása”. Alig ­észrevehető, hogy „napjainkban követelmény a sokat hangoztatott életfogytig tartó tanulás”, s mily szerencse, hogy nem börtönben kell tanulnunk élethosszig, csak gépelünk itt a klaviatúrán mindenféle butaságokat...