A brit választók elutasították azt, aki a nemzet javára koncentrált

Churchill szilárdan ellenzett bármilyen tárgyalást a náci Németországgal, a világon akkor egyedül országa szállt szembe a nyerésre álló hitleri gépezettel, még kabinetje tagjai közül is kevesen voltak ilyen eltökéltek. Több kormánytag azt javasolta neki, hogy fogadja el Hitler feltételeit, de Churchill hajthatatlan maradt. Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió csak jóval egy év múlva kapcsolódott be a második világháborúba, addig Nagy-Britannia egyedül folytatott életre-halálra szóló harcot. Hitlert felbőszítette Churchill makacssága, ezért folyamatos támadását indított Nagy-Britannia ellen, főleg légi ereje révén. Azokban a súlyos időkben Churchill rádióbeszédei tartották a lelket a brit lakosságban, akkor hangzottak el híres szavai:

„Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.”

Churchill eltökélte, hogy a fasizmus elleni harcban nemzetével a végsőkig kitart. Franklin D. Roosevelt amerikai elnökkel kialakított jó kapcsolata létfontosságú volt Nagy-Britannia élelmiszer-, nyers- és hadianyag-ellátása szempontjából, Roosevelt ugyanis meggyőzte az amerikai kongresszust, hogy támogassa Nagy-Britanniát a németek elleni küzdelemben. Churchill tudta, hogy a háborút csak akkor lehet megnyerni, ha abba az USA is belép, ami a Pearl Harbort ért japán támadással be is következett. Amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, Winston Churchill, ádáz antikommunista létére Moszkva segítségére sietett, így már nem volt egyedül a náci Németország ellen folytatott harcban. Négy év véres küzdelme után végül is közösen legyőzték a Harmadik Birodalmat, majd a győztesek újra rajzolták a világ és Európa térképét, és ebben Churchill is nagy szerepet játszott.

Vereség a választásokon

A második világháború után az 1945-ös választásokon Churchill vereséget szenvedett a Clement Attlee vezette Munkáspárttal szemben, ami mindenkit meglepett. Maga Churchill is biztos volt választási győzelmében, azonban inkább a háború utáni történésekre figyelt, erre építette kampányát is, mint a belpolitikai helyzetre. Ellenlábasai a munkásosztály egyre rosszabb helyzetét hozták előtérbe, erre a lapra játszottak rá, ugyanis azt tudták, hogy Churchill háborús szerepvállalása hatalmas népszerűséget hozott neki. A választók nyitottabbak voltak a munkásság ígéreteire és a jövő változásaira, és úgy gondolták, hogy Churchill, bár kiváló vezetőnek bizonyult a háborúban, békeidőben viszont már nem állná meg olyan jól a helyét. Az eredmények 1945. július 25-én már azt mutatták, hogy Winston Churchill veszített, a Munkáspárt 393 mandátumot szerzett, ami akkora többséget jelentett, hogy Clement Attlee kormányt alakíthatott és a parlamenti többség segítségével hozzáfoghatott a beígért reformok megvalósításához. A Munkáspárt a választásokon közel 12 millió szavazatot kapott, amíg Churchillék nem egész 10 milliót, a brit választópolgárok tehát elutasítottak egy olyan embert, aki teljes egészében a nemzet javára koncentrált, de mindez történt a saját kárára. A potsdami békekonferencián már az új miniszterelnök képviselte Nagy-Britanniát, ami még Sztálint is meglepte. A szovjet diktátor szerint nyugati partnerei a demokrácia elkényeztetett gyermekei, a különböző nyugat típusú demokráciák pedig önmagukat gyöngítik, ezzel magyarázta munkatársainak Churchill bukását. Sztálin szerint az a rendszer, amit ő alkotott meg, kizárja az ilyen pálfordulást, majd kijelentette, hogy ő addig fog a hatalom csúcsán állni, amíg azt az egészségi állapota megengedi. A Napkirályhoz hasonlóan Sztálin is úgy vélekedett, hogy: az állam és a párt én vagyok!

Nagy-Britannia azonban nem a Szovjetunió volt, ott a választók döntötték és döntik el a mai napig, hogy ki legyen a kormányfő, így 1945. július 26-án, bármennyire is váratlan esemény volt, de Winston Churchill távozott a miniszterelnöki székből.

Sir Winston Leonard Spencer Churchill

Nehezen bírta az oktatási rendszer követelményeit, ezért többször is megbukott

Az Oxfordtól 13 kilométere található Woodstock nevű kisvárosban látta meg a napvilágot 1874. november 30-án. Családja rangos és gazdag volt, ezért származása miatt kitűnő iskolákba íratták be, de nehezen bírta az oktatási rendszer követelményeit, ezért többször is megbukott. Lázadó személyisége már nagyon korán megmutatkozott, iskolai teljesítménye viszont nagyon gyönge volt, ezért szülei büntetésül a szigoráról híres Harrow iskolába íratták, ahol elkezdődött a fiatal Winston katonai karrierje. Olyan jól beilleszkedett az ottani rendszerbe, hogy kiváló jegyeket szerzett angol nyelv és irodalomból, sőt az iskola vívóbajnoka lett. Egyre többen figyeltek fel különleges tehetségére, 1895 és 1901 között katonaként és haditudósítóként szolgált a különböző brit érdekekért vívott háborúkban. Részt vett a többi között a Dél-Afrikában zajló angol–búr háborúban is, majd az ott szerzett élményeit könyv formájában megörökítette, ezzel neve ismert lett világszerte. A búrok főleg holland és flamand, francia protestánsok és német származású telepesek voltak, akik a XVII. századtól Dél-Afrikában telepedtek le. A „búr” szó a holland „boer”, azaz „paraszt” szóból származik.

A katonából politikus lett

A különböző harctereket megjárt fiatal katonatiszt politikusi pályára lépett, 1901-ben parlamenti képviselővé választották a Konzervatív Párt színeiben. Három évvel később, miután több nézeteltérése is volt párttársaival, általános megdöbbenésre átállt a liberálisok táborába. A szabad kereskedelem elkötelezett híveként az első világháború előtt kereskedelmi, majd később belügyminiszter volt a liberális kormányokban. A háború idején több minisztériumot irányított, így volt az Admiralitás Első Lordja (haditengerészeti miniszter), hadfelszerelési miniszter, hadügyminiszter, majd légügyi miniszter is, de az első világháborúban egy sikertelen katonai akció miatt lemondásra kényszerült. Churchill ugyanis egyike volt az 1915-ös, katasztrofális Gallipoli-partraszállás (közel egy évig tartó küzdelem, amelynek során a védekező török hadsereg sikerrel védte meg a Dardanellák tengerszorost a támadó brit és francia erőkkel szemben) politikai és katonai tervezőinek. A kudarcért elsősorban őt tették felelőssé, ezért képviselői helyét megtartva, a nyugati frontra ment, ahol különböző katonai akciókban vett részt. Feleségével folytatott levelezéseiből később kiderült, hogy szárazföldi katonai pályafutásának célja a megtépázott katonai hírnevének visszaszerzése volt.

Később visszatért a hatalomba, több minisztérium vezetésével is őt bízták meg. 1920-ban, miután az utolsó brit csapatokat is kivonták Oroszországból, Churchill meghatározó szerepet játszott abban, hogy fegyverekkel támogatták az Ukrajnát lerohanó lengyel hadsereget. A két világháború között egy ideig gyarmatügyi, később a pénzügyminiszteri tisztséget is betöltötte. A húszas évek végén a gazdasági válság következtében Churchill több kijelentését tévesen értelmezték, ezért politikai elszigeteltségbe került, annyira, hogy az 1931-ben megalakult új brit kormányban már semmilyen tisztséget sem kapott. A következő években idejének nagy részét az írásnak szentelte, több jól jövedelmező cikket is írt. Írásaiból tartotta fenn magát, abban az időben a legjobban fizetett írók közé tartozott. A harmincas években Churchill sokat foglalkozott az indiai kérdéssel, és aggasztotta Németország katonai megerősödése, szerinte Hitler hatalomra jutása veszélyezteti az európai békét. A második világháború kitörése után csakúgy, mint az első világégéskor Churchillt kinevezték az Admiralitás Első Lordjának, ezzel tagja lett a háborús kabinetnek, a legenda szerint a brit haditengerészetnél akkor küldték szét a következő üzenetet: „Winston visszatért.”

Másodszor is ő lett a brit kormányfő

Az 1945-ben a Munkáspárt által megalakított brit kormány nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így az 1951-es választás során vereséget szenvedett, így ismét Churchill lett a miniszterelnök. Ciklusa az ország élén egészen az 1955-ös lemondásáig tartott. Kormányzása alatt a különleges kapcsolatot alakított ki az Amerikai Egyesült Államokkal, és részt vett a háború utáni világrend kialakításában. Törekvéseit azonban beárnyékolták a különböző nemzetközi válságok, de belpolitikai téren is egyre több ellenséget szerzett magának, ami kihatott egészségi állapotára, mindez hozzájárult lemondásához. 1955. április 5-én az akkor már 81 éves Winston Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke végleg búcsúzott a hatalomtól. A szigetország XX. századi legnépszerűbb politikusa egészségügyi problémáival magyarázta a lemondását, családja és környezete nyomására maga is elismerte, hogy fizikai és szellemi állapota már nem teszi lehetővé számára a miniszterelnöki tisztség betöltését. Helyét Anthony Eden vette át, II. Erzsébet királynő hercegi címet ajánlott fel neki, de Churchill azt visszautasította. 1965. január 12-én súlyos agyvérzést kapott, majd tizenkét nappal később, január 24-én meghalt.

A cikk írásához felhasznált irodalom

– Surányi Róbert: W. S. Churchill élete és kora; Pannonica, Bp., 2004.

– V. G. Truhanovszkij: Winston Churchill. Politikai életrajz; ford. Zalai Edvin.

– Churchill nyilatkozik a Szovjetről; Stádium, Bp., 1944.

– Nyugati szemmel. A Szovjetunióból jelentjük; tudósítók Winston Churchill – összeáll.: Makai György; Kossuth, Budapest, 1958.

– Sohase engedjetek! Winston Churchill legjobb beszédei; vál., szerk. Winston S. Churchill, fordította: Gy. Horváth László; Európa, Budapest, 2006.

– Stanislav Budin: Egy úr az admiralitásról; ford. Sinkó Ferenc; Gondolat, Budapest, 1969.

– Andrew Roberts: Hitler és Churchill. A vezetés titkai; ford. Kmilcsik Ágnes; Gold Book, Debrecen, 2003.

– Dmitrij Volkogonov: Győzelem és tragédia, Zrínyi kiadó, Debrecen, 1990.