A városépítő 26-os: minden a munkáját dicséri e településen

A 26. számú Állami Építőipari Vállalat alapító okmánya 1957. január 1-én kelt, mégis a jogelődökkel is számolva az igazi története 1950. május 2-án, a város alapításának napján kezdődött.

A vállalat indulásáról, az első bő két évtizedről a Dunaújvárosi Hírlap 1974. június 28-ai számában így írtak: „1950. 1974. Huszonnégy év. E két dátum közötti idő: a 26. sz. Állami Építőipari Vállalat és jogelődi életútja. 1950 kora tavaszán maroknyi építőmunkás ver sátrat Dunapentele határában. Nyomukban az építősereg egyre nő. Jöttek, ki tudja már honnan és merről. És az egykori szőke tarlókon – több mint két évtized során – a parkokkal, bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal, üzletházakkal, kórházzal, kohászati és könnyűipari vállalatok sorával, művelődési házzal ékesített, több mint 50 ezer lakosú, összkomfortos, ifjú várost építettek fel: Dunaújvárost.”

Tehát a város építése egybefonódott a 26-osok történetével.

Ekkora már – 1974-re – a vállalat építészeti nívódíjjal és Kiváló Vállalat kitüntetéssel is büszkélkedhetett. 1964 júliusában kezdték városunkban szerelni a helyben gyártott panelekből a lakásokat. 1974 nyarára elérkeztek az ötezredik előre gyártott elemből épült ház összeszereléséhez. Az első 25 évben a vállalat a város határát átlépve, más települések építkezésein is részt vett: Pécsen, Százhalombattán, Beremenden, Pakson, hogy csak a nagyobbakat említsük. Sőt, a könnyűszerkezetes építési technikával külföldre is eljutnak a 26-osok szerelői. Dolgoztak az akkori Szovjetunióban, Csehszlovákiában, s még Berlinben is.

1976 januárjában már arról szóltak a hírek, hogy a növekvő igények maradéktalan kiszolgálása érdekében több mint 500 millió forintos belső fejlesztést hajthat végre a vállalat, de azt is előírták, hogy 1980-ra az addigi 1,1 milliárd forintos termelést fel kell vinni kétmilliárd forint fölé. 1977-ben dr. Ábrahám Kálmán, az akkori építésügyi miniszter látogatott el a 26-osokhoz, azzal a céllal, hogy értékelje az abban az évben elvégzett munkát. A miniszter mindent rendben talált, s már a vállalat jövőjére vonatkozó tárgyalásokat is megkezdték. 1978-ban új bérezési rendszert vezettek be a cégnél: aki jól teljesített, kaphatott 10 százalékos prémiumot, aki viszont alul teljesített, annak a fizetéséből levontak 5–25 százalékot. 1979 januárjában arról írt a helyi újság, hogy 12 ezer lakást épített Dunaújvárosban és Százhalombattán a 15 éves lakásépítési program keretében a vállalat. A lakások 80 százaléka hazánk első házgyári termékeiből készült. 1980-ban volt harmincéves a város, és gyakorlatilag a huszonhatosok is. A Dunaújvárosi Hírlap terjedelmes cikkben emlékezett meg erről, összefoglalva, hogy mi mindent építettek fel a városnak ezek a vállalati melósok: a mostani színház, a nemrégiben felújított uszoda, a Castrum városrész, a víztorony, iskolák és még sorolhatnánk. Ebben az évben kezdték meg az egykori Skála áruház vázszerkezetének építését is.

1983 őszén arról írt a Hírlap, hogy központi vizsgálatot folytattak le a vállalatnál, és kiderült, romlik a teljesítménye, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy működése veszteséges. A vizsgálat arra jutott, hogy állami beavatkozásra lesz szükség, felül kell vizsgálni a gazdálkodást és a pénzügyi helyzetet is. A vizsgálat lefolyt, megállapították, hogy a vállalatra szükség van, és hétéves koncepciót dolgoztak ki a jövőre nézve. 1987-ben még fejlesztési tervekről szóltak a hírek. Aztán jött a rendszerváltás, a privatizációs hullám, a nagy állami vállalatok feldarabolása, az elbocsátási hullám, majd a felszámolás, megszűnés. Ez már a történet kevésbé szép része, politikával vastagon átitatott fejezete. Ez a sorozat a politikát igyekszik mellőzni, így ebbe nem is megyünk bele.

A 26-osok Béke téri központi épülete ma is áll, nem bontották le, mint a kenyérgyárat vagy a tejüzemet. Igaz, más funkciót tölt be, mint korábban. Ahogy áll a megannyi, 26-osok által épített egyéb épület is, jószerivel az egész város.