Vadászkalandban volt részünk a Tátorjános egylet hajtásán

Bölcske

Az emberek meglehetősen megosztott módon gondolnak az általuk csak hírből ismert vadászokra. A gyakorlati tapasztalatok szerint ezek a sportemberek (hiszen egy ősi sportról van szó) nem valami vérengző csoportosulás tagjai, hanem olyan emberek, akik a természetet alaposan ismerve segítenek a biológiai harmóniát fönntartani a saját területükön.

Tomolik János, a Bölcskei Tátorjános Vadász­egylet elnöke erről és az esemény részleteiről is tájékoztatott:

– Minden évben vásárolunk előnevelt madarakat, és felneveljük őket, hogy a törzs­állomány megmaradjon a területünkön. Természetesen a téli időszakban etetjük is ezeket.

– A túlszaporodás esetén egymás életterét csökkentenék?

– Úgy van. A mi területünkön viszont nem beszélhetünk erről, hiszen folyamatosan vívunk a dúvadakkal, hogy ne pusztítsák el a madarainkat. Ez nagyon fontos feladat, hiszen sok madár, nyúl, őzgida esik áldozatukká. A hivatásos vadászok segítségével mindent elkövetünk azért, hogy megvédjük az állományt.

– Kell-e félni a fegyvertelen természetjáróknak, a sportolóknak az efféle vadászatoktól?

– Semmiképpen, hiszen a vadászati törvény egyik alapszabálya az, hogy vélt vadra nem lövünk. Mindig meghirdetjük azokat a vadászatokat, amelyek a golyós fegyvereket érintik, például a vaddisznóhajtást. Kitáblázzuk a területet, és felhívjuk a környékbeli lakosok figyelmét az eseményre. A les vadászatnál pedig a vadászok figyelmét hívjuk fel arra, hogy ha természetjárókkal, futókkal találkoznak, szakítsák félbe a tevékenységüket, amíg a sport­emberek biztonságos irányba és távolságba nem kerülnek.

A természetet alaposan ismerve segítenek a biológiai harmóniát fönntartani

– A természet szépsége mindenkié...

– Így igaz. Ezért az említett módon biztosítjuk, hogy hódolhassanak a szenvedélyüknek. Mivel ők szeretik a természetet, esetükben nem két, szemben álló félről beszélünk. A vadászat mellett és közben mi is hasonlóan viszonyulunk a környezetünkhöz. Vigyázunk a szépségeire, az adottságaira.

– A tavalyi nyár vadászati szenzációjaként keringtek a hírek az újból megjelent különleges dúvadakról.

– Az aranysakálról van szó, amelyek egyre inkább elszaporodnak egész Magyarországon. Sajnos már a mi területünkön is nagyon sok található ezekből. Annak ellenére, hogy igyekszünk minél többet elejteni. Teljes mértékben nem sikerül kiirtani a fajt, ami sajnos az apróvadak gyérülését okozza.

– Kell-e tőlük félniük a természetjáró, nem fegyveres kirándulóknak?

– Nem kell félve közlekedniük a területükön, mert általában azok jobban félnek az emberektől, mint mi tőlük. A támadásra csak a bármilyen okból szerzett sérülésük és ezzel együtt a bekerítettségük, vagy a menekülési útvonaluk elvesztése esetén szánják rá magukat. A kirándulók pedig aligha fogják körbe ezeket.

– Talán még félelmetesebbek a vaddisznók!

– Valóban, hiszen jóval nagyobb testű állatok. Általában azok is éjszaka mozognak, napközben viszont a sűrű növényzet álcája alatt pihennek, ezért tőlük egyáltalán nem kell tartani.

– Barátságos, jó hangulatban telt a mostani vadászat is...

– Pedig nem válogattuk össze ezt a társaságot. Nekünk, a vezetőiknek az is feladatunk, hogy olyan légkört próbáljunk kialakítani közöttük, ami egy fegyveres sportnál elengedhetetlen. A barátság, az együttgondolkodás és jókedv domináljon közöttük. Ezek mindegyike nélkülözhetetlen a mi közös tevékenységünkhöz.

Sűrű János, aki vadászmesterként a hajtást szervezte, erre az alkalomra egy nagyon kemény, katonás szerepet vállalt magára. Elmondta:

– Ma apróvadhajtást végeztünk egy viszonylag egyszerű terepen, aminek volt egy fedett, nádassal borított része is. Ott nagyon fegyelmezetten, az irányt jól tartva kellett haladnunk. A legfontosabb a biztonság. Meg kellett határozni a lőirányokat és a terepen való közös, gyalogos mozgásunkét, s mellette az elálló vonalakat is. A cél, hogy ne veszélyeztessük senki biztonságát. Az elállás azért szükséges, mert egy nagy területet hajtunk le, ahol dúvadak is lehetnek, és ezek indulnak meg elsőként ilyen esetekben. Az elállók feladata, hogy a terület szélén állva, nem engedik a vadat oldalirányba, és ezzel terítékre hozzák azt. Így lehet a leghatékonyabban vadászni. A lőpályán a felröppenő madárra célzunk, negyvenöt fokos szöget tartva, lejjebb nem lőhetünk, ezért emberre nem lehetünk veszélyesek. Huszonkilenc fővel vadásztunk. Ők valamennyien fegyveresek voltak, rajtuk kívül tizenöt hajtónk is volt.

– Nekik mi a dolguk?

– A hajtók a vadászok között haladnak és nagy segítségükre vannak azzal, hogy mozgatják a növényzetet, aminek a hatására a madár felrebben.

– A kutyák feladata?

– Kutyák nélkül nincs eredményes vadászat. Fontos, hogy felkeltsék a madarat, de még ennél is fontosabb, hogy megtalálják mondjuk egy sűrű nádasban. Emberi érzékszervekkel egy sebzett madarat olyan környezetben képtelenség meglelni. Nagyon jó, hogy a tavalyi évhez képest több eb áll a rendelkezésünkre, és általuk hatékonyabbak lettünk. A tehetősebbek iskolába adják a kutyájukat, de mi szerencsésebbnek tartjuk, ha a gazdája mellett tanulja ki a szakmát.

Pálfi István, a vadászegylet tagja hozzátette:

– A mai napon fácánkakasra és a nem tiltott dúvadakra vadásztunk az úgynevezett bölcskei réten. Egy nagyon szép vadásznapot töltöttünk el. A szél miatt az időjárás nem volt a legkedvezőbb, de azért ennek ellenére negyven darab fácánt sikerült a terítékre hoznunk. Teljes mértékben elégedett vagyok ezzel az eseménnyel.