A mai napig is tanulok, tanulom, hogyan kell anyának lenni

Átlagos nap

– Általában háromnegyed hatkor kelek, hatkor felkel a nagylányom, fél hétkor keltem a többieket. Elkészítem nekik a reggelit, bepakolom az uzsonnát, tízórait, mindig együtt reggelizünk. A nagyok egyedül mennek iskolába, utána Bodza az oviba, Tulipán pedig marad velem. Ilyenkor van körülbelül másfél óránk, amikor játszunk és otthon vagyunk, majd indulok megtartani egyik foglalkozásomat, ez vagy a Ringató, vagy a baba-mama jóga. Ilyenkor közösen éneklünk, játszunk, mozgunk a hasonló korú gyerekekkel és az anyukájukkal.

– Így be is tudod illeszteni a munkát a mindennapokba!

– Azért is szeretem ezt csinálni, mert tudom vinni a kislányomat is magammal, és nem kell bárhol otthagynom, együtt lehetünk. Mindegyik gyermekemet vittem magammal, nagyon nyitottak, bátrak, ismerkednek és nagyon jót tett nekik és nekem is. Egy édesanya, amikor megszületik a babája, akkor kicsit el van zárva, és így lehetőség van más, hasonló sorsú anyukákkal találkozni, társaságban lenni egy ilyen foglalkozáson. Nekem lelkileg is jót tesz, hogy el tudok menni és másokkal is találkozom. Nagyon szeretek énekelni, civilben táncpedagógus és óvónő vagyok, és igaz, hogy kicsiben, de tudunk táncolni, énekelni, mozogni.

A foglalkozásokról

– Már tizedik éve a József Attila Könyvtárban minden hétfőn fél tíztől tartok Ringató foglalkozást, ahová nullától hároméves korig lehet jönni – a vírushelyzet sajnos itt is közbeszólt, jelenleg nincsenek foglalkozások –, éneklünk, mondókázunk, sokat játszunk, hangszereket hallgatunk. Furulyázni is szoktam, ritmushangszereket is használok. Mindig jó a hangulat, a gyerekek alig akarják abbahagyni a játékot, mondják, hogy játsszunk még, aztán az anyukák is csatlakoznak, hogy melyik dalokat énekeljük még. Gyakorlatilag az anyukák – néha apukák is jönnek – mintát kapnak arra, hogy otthon hogyan tudnak játszani, énekelni a gyerekeikkel. Haza is tudják vinni ezeket a játékokat, mert ezek ölbéli kétszemélyes játékok, ahol szerintem a magyar kultúra gyöngyszemeivel találkozhatnak, ilyen a mondóka, a gyerekjátékdal, a népdalok. Nemcsak magyar népdalokat éneklünk, hanem más népek dalait és komponált dalokat is. Mindenképpen értékes zenei anyaggal találkoznak, itt érintkezhetnek kicsiben a művészetekkel, ami a nevelés eszköze lehet.

– Mi változott benned amióta édesanya vagy?

– A nagylányom 12 éves, tehát 12 éve vagyok anya. A mai napig is tanulok, tanulom, hogyan kell anyának lenni. Figyelem őket, hogy melyik milyen, és hogy mire van szükségük. Négy korosztályból vannak gyermekeim, van egy felsős, alsós, óvodás és egy baba. Mindegyiknek más a szükséglete, és próbálom mindenkinek azt nyújtani, amire szüksége van. Türelmesebb lettem, mindenre van idő, nem kell rohanni, minden megtörténhet és meg is történik. Nem kell semmit se siettetni, szépen megtanulnak mindent a gyerekek. A babáknál várjuk, hogy járjon, beszéljen, hogy eljöjjön a következő fejlődési szakasz. Türelmesnek kell lenni, a gyerekek mindent megmutatnak és hoznak magukkal. Próbálok mintát adni nekik, nem úgy nevelem őket, hogy „Kisfiam, ezt így meg úgy kell csinálni” nem beszéddel próbálom nevelni őket, hanem a mintával, hogy mi hogyan élünk, mit csinálunk, miként reagálunk a dolgokra.

– Milyen anyukának tartod magad?

– Jó anyukának, ha ezt így ki lehet mondani. Azért vagyok jó anya, azért tudok az lenni, mert a férjem ott áll a hátam mögött, és mindenben támogat. Úgy gondolom, hogy a gyermekeimnek a legjobb vagyok. Amikor az első baba születésére készültem, el sem tudtam képzelni, hogy milyen anyuka leszek. Nem tudtam, hogy hogyan fogom ezt csinálni, akkor két munkahelyen dolgoztam, tanítottam nagyon sok gyereket, de hogy a saját gyerekemmel hogyan lesz, nem volt ötletem. Amikor megszülettek, olyan természetesen, ösztönösen jött minden, nem szoktam rágörcsölni, nagyon sokat gondolkozni a dolgokon, hanem amit a szívem súg, az válik be a gyerekeknél. Türelmes, elfogadó és védelmező vagyok. Próbálom a gyermekeimnek azt a világot megmutatni, amit szerintem nekik való, amit elbírnak. Szerintem a gyerekeknek, akárhány évesek, a legfontosabb egy meleg családi környezet és a természetközeliség. Nem vagyunk otthonülő és tévét néző család. Nagyon sokat vagyunk kinn, például a Duna-parton, találkozunk a vízzel, a fával, a földdel. Azt látom a gyerekeken, hogy ez nekik jó, megnyugtatja őket. Fontos a gyerekek számára a mozgás, a nagyok járnak táncolni, zenét tanulnak. Amit én mindig is csináltam, hogy táncolok, éneklek, azt a gyerekek viszik tovább, azért, mert szeretik és fontos számukra. Nyilván az ember néha önvizsgálatot tart, hogy vajon jól csinálja-e, és akkor eljönnek a negatív dolgok, viszont alapvetően azt látom a gyermekeimen, hogy vidámak és kiegyensúlyozottak, és ez mutatja meg, hogy milyen anya vagy. Én is ezt látom rajtuk, és mások is.

– Milyen az „énidő”?

– Sokáig nem volt igényem az „énidőre”, de a harmadik gyermekem születésénél úgy éreztem, hogy most már tényleg itt van ennek is az ideje. Heti két alkalommal elmegyek pilates órára, akkor a mama vigyáz a picire. Már arra is van lehetőségem, hogy kéthetente egy délután elmegyek, és az az én délutánom. Ilyenkor azt csinálom, amihez kedvem van: masszázsra, sétálni, vásárolni.