A lélek ereje segít a nehézségekben

- Várható-e további korlátozás a járvány miatt, a Székesfehérvári Egyházmegyében?

- Ma semmi nem látható előre. Ha a helyzet tovább fokozódik, akkor az operatív törzzsel egyeztetve meghozzuk a további intézkedéseket. Ma is odafigyelünk híveinkre, papjainkra. Óvatosságra intünk mindenkit, és a kiadott intézkedések betartását elvárjuk, ám ezt, a hívek együttműködését látva nem is kell külön hangsúlyoznunk. Kötelességünk védeni az életet, hiszen Isten azért adott tudatot az embernek, hogy odafigyeljünk a veszélyekre és egymásra. A hit természetesen segít ebben is, de nem várhatunk el mindent Istentől. „Segíts magadon, Isten is megsegít” – mondták a régiek, és ez a mai helyzetre is érvényes.

- Olvasóink érdeklődtek, hogy a karitásznak szánt adományokat, ruhaneműket hol lehet leadni? Több helyen megteltek a raktárak – mint mondják.

- Hozzám ilyen jelzés nem érkezett. Persze, nem is az a dolgunk, hogy az egyes plébániák karitász-csoportjainak a helyzetét konkrétan tanulmányozzuk. Dunaújvárosban jól működő karitász-csoport van, amelynek a munkatársai fogadják az adományokat, és igyekeznek azokhoz eljuttatni, akik rászorulnak a támogatásra. Itt, Székesfehérváron is hasonlóan jó a helyzet… persze ezek városi szintű csoportok. Kisebb helyeken egészen természetes módon történik az adományozás. Egyik család tudja a másikat segíteni. Én magam is fontosnak érzem, hogy próbáljunk személyesen segíteni. A raktárakba leadott adomány is jó dolog, köszönöm és hálás érte a szívem, de az lenne az igazi, ha egy család fel tudna vállalni, patronálni egy másik családot. Közvetlenül tud segítséget nyújtani, és látja annak a hasznosságát. Hiszen így, aki segít, tudja, mire van szükség, és azt adja. Hadd mondjam el személyes példámat a Dunaújvárosi Hírlap olvasóinak: plébános voltam valahol, és egy fiatal anyuka rendszeresen hozta a gyermekét a templomba, hittanórára, mindig tisztán, rendesen. Hónap végén pedig odajött hozzám, és mondta, hogy megszorult, kéne egy kis pénz. Olyan rendes volt, persze, segítettünk. Majd a másik hónapban ismét jött, hogy megint megszorult. Megint segítettünk, és ez így ment egy darabig. Elgondolkoztam, hogy mi lesz ennek a vége? Ezt fölvállalni így, folyamatosan nem tudom. Megkértem egy tanító nénit, aki akkor ment nyugdíjba, hogy menjen el, nézzen körül, mi lehet ott… Miért nem jönnek ki a fizetésből, miért nem elég? A tanító néni, mint egy pót-nagymama, beépült ebbe a csonka családba. Az asszonykáról kiderült, hogy állami gondozásban nőtt fel, nem tudott főzni, nem tudta beosztani a pénzt. A tanító néni hasznos tanácsainak köszönhetően soha többet nem kellett segíteni. Ehhez kellett az a személyes kapcsolat, támogatás. Persze, ha valaki bejön a karitász-központba, és kér egy pár csizmát, akkor, ha van, vigye, és használja egészséggel. De sokkal többet ér a személyes kapcsolat. A személyes segítség mindkét félnek jólesőbb érzés. Annak is, aki rászorul, annak is, aki adni tud. A plébániák karitász-csoportjai ebben is segítséget nyújtanak, megtalálják a lehetőségét az ilyen személyes kapcsolatfelvételnek.

- Az emberek többnyire segítenének, de nem tudják, hogyan induljanak el ezen az úton.

- A karitásznak több akciója van. Gyűjtünk templomainkban száraz élelmet, tartós élelmiszert, amellyel egy darabig le van tudva a napi bevásárlás problémája. Ezeket a templomban gyűjtjük, és a karitász osztja szét. Az Egymillió Csillag akció keretében egy-egy gyertyát kapnak az emberek, és ennek fejében adományt adnak a szegényeknek. Az Angyalbatyu akció keretében különböző korú gyermekeknek, majdnem személyre szólóan próbálunk összeállítani valamilyen csomagot. Ezeket kiosztja a karitász a gyermekes családoknak.

- Ebből a szép témából egy kicsit térjünk vissza a járvány miatti bajokra. Okozott-e problémát az egyházmegyében a Covid?

- Persze, hogy okozott. A fő az, hogy egymásra vigyázzunk. Mi, papok is a normális időkben, rendszeresen találkoztunk, továbbképzéseken, lelki gyakorlatokon, problémák megoldásának érdekében. Sajnos, ezek a találkozások most elmaradnak. Féltjük egymást is. Ha egyikünk behozza a vírust, akkor előfordulhat, hogy az egész egyházmegyében megszűnik a hitélet. Akkor nem lesz, aki misézzen, gyóntasson, a betegeket ellássa, temessen… Ez komoly nehézség, és óvatosnak kell lennünk. A krónikus betegek, idősek, vagy akik ápolják a hozzátartozóikat, egyelőre ne is jöjjenek a templomba.

- Így, gondolom, anyagilag is érinti az egyházmegyét a pandémia…

- Igen, a perselypénz is kevesebb, így a papok megélhetése is nehezebbé vált. Az egyházmegye igyekszik papjai megélhetési problémáin is segíteni, de így, az a keret is csökken, amelyből a karitászt tudjuk segíteni. Bizonyos visszafogottság szükséges minden vonatkozásban. Ezt el kell fogadnunk, és ebben a helyzetben tudomásul kell vennünk.

- Az egyházi iskolák tekintetében volt probléma?

- Annak nagyon örülök, hogy az iskoláinkban egyelőre elég jó a helyzet. Voltak olyan iskolák, ahol a pedagógusokon mutatkozott ez a kórság, de úgy tűnik, sikerült megakadályozni a járvány terjedését. Nem kényszerülünk arra, hogy az iskolákat bezárjuk, hacsak erre nem kapunk központi utasítást. A gyerekek a katolikus iskolában a reggeli imában mondhatnak egy-egy egyéni fohászt, és több gyerek azért imádkozott, hogy járhasson iskolába, és ne kelljen online tanulnia. Mi, felnőttek is megsínylettük a személyes kapcsolatok hiányát, amit a gyermekek még nehezebben viselnek el, hiszen a gyermeknek még inkább szüksége van barátra, a barát szeretetére, annak közelségére.

- Az egyházmegye papjai között volt-e megbetegedés?

- Hála Istennek, nem tudok egyről sem, aki koronavírus-betegségben szenvedne vagy szenvedett volna.

- Szükségesnek látja-e püspök atya, hogy szigorúbb rendelkezéseket hozzon az egyházmegyében?

- A helyzettől függ. Ha rákényszerít a járványhelyzet, akkor meghozzuk azokat a döntéseket, amelyeket meg kell hozni. Ha súlyosbodik a helyzet, akkor a Püspöki Kar az operatív törzs ajánlására lépni fog, és az is előfordulhat, hogy a templomokat ismét be kell zárnunk. Szeretnénk azonban ezt a helyzetet elkerülni. Fontos ugyanis, hogy az emberek erőt találjanak, és ez az erő elsősorban a Léleknek az ereje. Ez az erő segít a nehézségek elviselésében és abban, hogy egy ilyen próbatételt sikeresen tudjunk túlélni. Egyelőre azonban, a védő intézkedéseknek köszönhetően a pasztoráció működik.

- A másik fontos kérdés napjainkban a paphiány. Hogyan tudja kezelni ezt a problémát a megyés püspök?

- Ez nem olyan jelenség, amely most, hirtelen ütötte fel a fejét. Ennek az egyházmegyének a tizenötödik megyés püspöke Prohászka Ottokár volt. Ő az egész magyar papképzést megújította. Esztergomban több száz papnak volt a tanítója. Ez azért fontos, mert az ő tanítványai segítették át a trianoni traumán a magyar híveket. Minden család gyászolt. Szinte minden családnak volt elszakított területen élő hozzátartozója. Az ország letargikus állapotba került. Ezek a papok elmentek a hívekhez, és személyes kapcsolatot tartottak velük. Ez korábban nem volt jellemző. A pap addig egy kicsit elszigetelt világban élt, ahol a város, a település értelmiségével, vezetőivel volt társadalmi kapcsolata. A személyes pasztoráció – azaz, a nyílt pasztoráció –, Magyarországon Prohászkával kezdődött. Ennek a Prohászkának, amikor Székesfehérvárra kinevezték püspöknek 1905-ben, a szemináriumot be kellett zárnia, mert nem volt papnövendék. Most megint eljutott az egyházmegyénk oda, hogy hosszabb ideig nem volt papnövendékünk. Ez nagyon mélyen érintett, és ekkor létrehoztam a Prohászka Imaszövetséget. Ide egyénileg jelentkezhetnek az emberek, lehetőleg névvel és címmel, hogy egy „tagsági kártyát” küldhessünk nekik, amely egy kötött imát tartalmaz. Ebben könyörgünk a papságért, szerzetesekért és szerzetes nőkért. Nem csak a Fehérvári Egyházmegye, hanem az egész magyarországi egyház számára. És láss csodát! A sok ezer tag imáinak köszönhetően azóta minden évben volt néhány jelentkezőnk. Persze, nem tartunk még ott, hogy ne lenne paphiány. Papjainknak négy-öt falut kell ellátniuk, és annak a lelki gondozását kell vállalniuk. Ez komoly kihívás és nagy felelősség. Átszerveztük egyház-közigazgatásilag az egyházmegyét, megjelöltük azokat a plébániákat, amelyeket úgy akarunk fenntartani, hogy ott pap lakjon, és onnan lásson el meghatározott településeket. A pap tartja a személyes kapcsolatot a hívekkel, én pedig azon vagyok, hogy papjaimmal tartsam a kapcsolatot. Születés- és névnap alkalmával szeretem személyesen felköszönteni, meghívni őket egy-egy ünnepi ebédre. A személyes kapcsolatot nem pótolja semmi.

- A Magyar Katolikus Rádió színvonalas egyházi, lelki és kulturális műsorai egyre több érdeklődőt vonzanak határon innen és túl. Ez a rádió összeköti a magyar katolikus híveket az egész Kárpát-hazában. Milyen tervei vannak püspök atyának mint vezérigazgatónak a rádiót illetően?

- A Katolikus Rádió a középhullámon indult, és a világon szinte mindenütt fogható volt, de a fenntartása hatalmas összeget emésztett föl. Egy idő után nem tudtuk vállalni. Így átálltunk az URH-ra, ami meghatározott területeket tud lefedni, ugyanakkor pályázni kell a frekvenciára meghatározott időnként. Ez sok bizonytalanságot hord magában. Kerestünk új megoldásokat, és találtunk is új lehetőségeket, a mobiltelefon és az internet világán keresztül. Így a világon bárki számára elérhető az adás, ami főleg a fiatalok körében elterjedt és kedvelt lehetőség. Nagyon fontos rádiónk műsoraiban a magyar nyelv ápolása, a nyelvhelyesség. Erősítjük azokat a műsorokat, amelyek a családoknak szólnak, korosztályonként megválasztva a témákat. Készítünk kedvelt hangjátékokat, ezzel csaknem egyedül maradtunk a rádiós társadalomban. A hitéleti műsorokban arra törekszünk, hogy a hit befogadására alkalmassá tegyük az embereket, a társadalmat. Meg akarjuk értetni a társadalommal, hogy amit az egyház tanít, az jó az embernek, hiszen, az egyháznak kétezer éves tapasztalata van az emberi létről. Nincs más ilyen szervezet a világon, amely világosan elmagyarázza: mi a jó, és mi a rossz – és miért. Ez a Katolikus Rádió küldetése.

- Hogy lehet ennyiféle, teljes embert igénylő munkát egy személyben, és olyan magas színvonalon végezni, amit és ahogyan püspök atya végez?

- Ez csak úgy lehetséges, hogy nagyon jó munkatársaim vannak. A karitászban kiváló emberek dolgoznak, nagyszerű munkát végeznek. A rádiózásban szintén csak úgy tudok eligazodni a törvények és a pályázatok, a fejlődés lehetőségei között, hogy nagyszerű munkatársaim vannak. Az egyházmegye irányítása is olyan, amit egyetlen püspök sem tud egyedül intézni. Ezer olyan dolog van, amely Prohászka korában egyáltalán nem volt. Ezt a munkát csak jó munkatársakkal, együtt vállalva a feladatokat lehet végezni. A felelősség persze az enyém. Röviden: a jóisten jó munkatársakkal áldott meg minden téren.

- Köszönjük az interjút, és olvasóink nevében kívánom, hogy a jóisten adjon továbbra is jó egészséget és erőt munkájához.

- Én is köszönöm!