Egy csoda a hőskorból

Sokan nem is tudják, hogy nem csupán a luxusautóiról híres az Angliában született márka. Viszonylag rövid, de mindvégig győzelmekkel és párját ritkító sikerekkel kísért tündöklés után hirtelen tűnt el azonban a porondról, öt fényes győzelem fűződik a nevéhez az embert és a gépet szinte keresztre feszítő Le Mans-i 24 órás versenyeken, csupán 1924 és 1930 között. De sok egyéb babért aratott még másutt, más versenyeken is, mielőtt végleg legördült az utolsó példány a szerelőszalagokról.

Walter Owen Bentley, a tehetséges mérnök agyából pattant ki a szikra: életre kellene hívni a családi kocsikázást és sportcélokat egyaránt szolgáló autót. Végül is kiváló konstruktőröket és versenyzőket sikerült megnyernie az ügynek. A nem nagy létszámú, de a zseniális elgondolást mindvégig lelkesen támogató csoportnak tulajdonítható, hogy a Bentley is halhatatlanná vált az autóversenyzés nagy napjait megörökítő enciklopédiákban. Sajnos, az alapító tagok legnagyobb gondja mindig a pénzszűke volt. Meglehetősen szerény anyagi helyzetük jobbra fordítását Woolf Bernatonak, Le Mans győztesének „gyémántmilliói” sem tudták tartósan elősegíteni.

A gazdasági válság még külön megterhelést is jelentett számukra, s így a Bentley-Motors – mint önálló vállalkozás – 1931 nyarán végleg megbukott. Pedig ekkorra már ragyogó, 220 lóerős, felülvezérelt nyolcliteresük tekintélyt vívott ki, és a versenypályákon is sikert sikerre halmozott.

Meg akarták menteni: előbb az amerikai Napier autógyár nyújtott segítő kezet, de a Rolls-Royce nagyvonalúbb ajánlatával megelőzte. Ám, a Rolls-Royce-ba olvadt Bentley későbbi produktumai már csupán árnyékai voltak a korai változatoknak, és többnyire dúsgazdag sznobok vásárolták őket. Az „aranykorszakból” való az 1930-as évjáratú, 4,5 literes erőforrású alapváltozat, melynek vázába a Bentley Special hathengeres, nyolcliteres, 4000 fordulaton közel 500 lóerőt szolgáltató erőforrását építették be.

A gépkolosszussal az egykori téli olimpikon Keith Schellenberg nagy közép-európai túrát is tett.