Pentele városrész rangidőse, a 98 esztendős Tóth Gyula bácsi

A legidősebb pentelei a Kistemető utcai Tóth Gyula bácsi. A családjával Somogyaracsról 1952-ben költözött az akkor épülő új városba, Dunapentelére. Három gyermekével itt él, Magdi lánya, Nyúli Györgyné a Kistemető utcában lakik, és vele együtt édesapja, Gyula bácsi is, aki lelkesen meséli élete történetét:

– Első munkahelyem a 26-os építőknél volt, ahol a szállítási osztály munkavezetőjeként dolgoztam. 1954-ben áthelyeztek a vasmű oxigéngyárába, ahol 28 évet töltöttem el. A főállású munkahelyem mellett hosszú időn keresztül mellékállásban munkát vállaltam a helyi téeszben is, és az akkor épült szalmacellulózgyárba szállítottuk a bálázott szalmát. A bálázók és kazlasok munkáját kilenc évig irányítottam. Nemes Dániel, a téesz akkori agronómusa több éven keresztül megtett az egyik cséplőgép bandagazdájának. A cséplőgépnél dolgozó mintegy 30-40 ember kiválasztása és munkájuk irányítása volt a feladatom. A cséplőgépnél dolgozott velem többek között idős Naszvadi József, a téesz egyik vezetője, Nagyszőllősi Ágoston tanár mint írnok, a volános Szabó György, valamint Szabó József a Rákóczi utcából. Nálam dolgozott még Alkutc József és a Zsömbör testvéreken kívül a Baracsi úton lakó Fekete Sándor. Tagja volt még csapatomnak Hajdú János, Vaskó József, Czelinger József, Rabner György és Suplicz Mihály. A fiatalok pedig, akik fél részért, majd háromnegyed részért dolgoztak, a következők voltak: Szlivon László, Srauf István, Hegedűs János, Szabó János és testvére, Tamás. A cséplőgépnél a második etető Gyula bácsi mellett Szabó József és Biller Géza volt. Az asztagolók a cséplőgépre dobálták fel a kévéket, mellettük petrencerudas szalmahordók, zsákolók, törek- és polyvahordók dolgoztak. Az írnok az ügyintézést végezte el a gépnél. A cséplőgépet úgynevezett szérűs kertben állították fel. Ilyen volt a kis vásártéri, a Farkas tanyai, a Szávics pusztai és a mai Hankook gyár melletti Tóth Pál tanyájának szérűskertje.

Hajnali négy órakor Gyula bácsi indította a gépet, és ebédidőn kívül megállás nélkül őrölte a gabonát, ami általában este nyolckor fejeződött be. Vigyáztak az egészségre, ezért a fiatalokat nem engedték zsákolni 18 éves koruk betöltése előtt. A cséplés általában augusztusban fejeződött be. Ekkor Nemes Dániel téeszvezető egy áldomásra hívta meg a cséplőgépnél dolgozókat, húsz liter bort mindig adott ajándékba. Az utolsó nap pörköltet főztek, és ünnepi vacsorával fejeződött be az emberfeletti munka.

Gyula bácsi példás család­apaként három gyermeket nevelt fel, egy lányt és két fiút. Négy unokája és öt dédunokája van. Nyugdíjas napjait a Kistemető utcában tölti lányával, aki a tősgyökeres pentelei Nyuli Györgyhöz ment feleségül. A Nyuli házaspár György haláláig a pentelei hagyományőrző civil közösség példamutató házaspárja volt. Munkásságukat Pro Pentele Díjjal ismerték el. A tágas udvarban 2600 négyszögöl földet ma már géppel művelik, de a 200 négyszögöl kiskert még ma is Gyula bácsi reszortja. A háznál mint jó gazda és mesterember mindent megjavít, ritkán kell hozzájuk szakembert hívni. 98 évesen városunk egyik rangidősének számít. Jó étvágya van, találkozásunkkor nagy örömmel beszélt unokáiról, Gyuriról, Magdiról és dédunokáiról, Wenszki Dorkáról és Jankáról, valamint a kis Nyuli Noémiról és Kingáról. Noémi a Móricz iskola harmadik osztályába jár. Csak a dédpapa elbeszéléseiből tudják, hogy milyen is volt Pentelén az aratás, cséplés embert próbáló munkája. Gyula bácsi gyógyszert keveset szed, de a jó házi pálinkából egy-egy kupicával örömmel elfogyaszt. A munkával eltöltött példamutató életének utolsó éveit szeretett családja körében, boldogan éli.