debütálás

2021.07.20. 06:34

Budapest ad otthont az első európai asztalitenisz WTT-versenynek

Mégpedig kevesebb mint egy hónap múlva, augusztus 15. és 20. között.

A magyar szövetség (MOATSZ) hírlevelében emlékeztet, hogy a World Tour-sorozatot váltó WTT-versenyek idén márciusban debütáltak Dohában, Európában pedig a magyar főváros rendez először versenyt az új szisztémában.

„Ezek az új szabályok, előírások alapvetően azt célozzák, hogy az asztalitenisz-versenyeket és az egész sportágat professzionalizálják, látványosabbá, befogadhatóbbá és szórakoztatóbbá tegyék a közönség számára”

- mondta Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke.

„Az olimpián nem induló magyar és egyéb európai játékosok meccshiányban szenvednek, és ez a budapesti torna arra is jó lesz, hogy ezek a játékosok a szeptemberi Európa-bajnokság előtt versenykörülmények között játszhatnak tétmérkőzéseket.”

A koronavírus-járvány miatt az augusztusi WTT contender-versenyt nézők nélkül rendezik meg a BOK Csarnokban, de online, illetve televíziós közvetítéseken keresztül láthatóak lesznek a mérkőzések. A 75 ezer dollár összdíjazású tornán a főtáblák egyesben 32 fősek lesznek, 16-16 egynemű páros állhat asztalhoz, valamint 8 vegyes páros. A nevezési lista augusztus 2-án kerül nyilvánosságra.

A magyar szövetségnek továbbra is az a fő célja, hogy a WTT Grand Smash-versenyek közül 2022-től az európait Magyarország rendezhesse meg.

Ezek a sorozat legmagasabb kategóriájú állomásai, olyanok, mint a teniszben a Grand Slam-tornák.

„Ilyen versenyből a WTT tervei szerint Európán kívül csak kettő vagy három kap helyet a versenynaptárban. – folytatta Nátrán Roland. – Az egyik helyszíne minden bizonnyal egy kínai nagyváros lesz, valószínűleg egy másik ázsiai, illetve óceániai ország, Japán vagy Ausztrália is a rendezők közé kerülhet, valamint egy amerikai helyszín is lesz. Versenyfutás zajlik tehát a világon azért, hogy Grand Smash kategóriájú versenyt rendezhessenek országok, illetve városok. Európában erre Budapestnek van a legnagyobb esélye, ezzel az augusztusi versennyel is közelebb kerülünk ehhez.”

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!