Dávid Kornél Székesfehérváron építi a jövőjét

Dávid Kornél volt az első magyar, aki az NBA-ben is parkettre léphetett, és 3 éven át járhatta sajátos "parkett-táncát". A negyedik év - aminek köszönhetően NBA-nyugdíjra is jogosult lett volna - már nem jött össze neki. De várták az európai kihívások: francia, litván, spanyol csapatok, tehát a kontinens kosárlabdájának a krémjében mutathatta meg magát. A Dávid Kornél név végül jól csengő márka lett, Euroliga ezüstéremmel.

- Kisfiúként is nagyfiú voltál már?

- Mondjuk azt, a magasabbak közé tartoztam... Nem voltam égimeszelő, de az átlag fölé nőttem - a termetemmel.

- Álmodoztál arról, mi leszel, ha nagy leszel?

- Sosem akartam tűzoltó, rendőr, vagy katona lenni, nem voltak ilyen álmaim. Mozgékony voltam, kicsi koromtól a sportban éreztem jól magam. Otthon kevés időt töltöttem, állandóan a téren rohangásztam, így a sportolói lét érdekelt. Nem volt konkrét elképzelésem, 16 múltam amikor a kosárlabdával eljegyeztem magam, a családomban édesanyám is ezt a játékot játszotta. Addig a foci izgatott, de több sportot kipróbáltam. A termetem a gimnáziumban aztán a Honvédba vezényelt.

- A honi világon túl is azért lett számodra hely...

- Igen, de amíg kijutottam külföldre volt dolgom itthon bőven, a Bp. Honvédban és Székesfehérváron egyaránt. Játékos pályafutásom csúcsát e honban Székesfehérváron értem el, mivel teljesen más volt már az NBA, és az Euroliga is.

- Egy mindenre nyitott magyar ifjú számára milyen volt más népek kultúrája? Kezdjük Amerikával...

- Amerikát földrajzi helyzete és nagysága miatt nem lehet a "hazaival" összehasonlítani. Más szemléletben nevelkednek a gyerekek, általában mindenük megvan, egészséges a mentalitásuk, és mindenre adott a lehetőségük. Családcentrikusak, összetartóak, fontos számukra a közösség, egy életre meghatározó az egyén számára, hogy hol sportolt, hova járt suliba, milyen közösségnek volt a tagja korábban. Érzelmileg is azonosulnak a múltjukkal, a Himnusz, a zászló, a nem túl nagy múltra visszatekintő hagyományaik fontosak a számukra. Ám sok negatívuma is van a tengerentúli országnak,  hosszú lenne sorolni ezek listáját.

- Litvánia nagyon vadkelet volt ehhez képest?

- Litvánia teljesen más. A Magyarországnál is kisebb északi államban zordabb (időjárási) körülmények között lehet élni. A kosárlabda a legfontosabb, része voltak a Szovjetuniónak, de múltjukat, értékeiket szeretettel őrizték, ápolták.

- A higgadt magyar bírta a spanyol temperamentumot?

- Számomra minden országban a kosárlabda volt a közös. A spanyolok imádják a sportot, szeretik a cirkuszt, a rohanást, de a kényelmet is kedvelik. Egy szinten van náluk a szieszta és a fieszta. Nyugisabb vagyok mint ők, a meccseken úgyis elég agresszívnak kellett lennem.

- Hol élnél, ha tehetnéd e három ország közül?

- Ezt nehéz megmondani, mindegyik helynek ahol élhettem, játszhattam megvolt a szépsége. Vilniusban biztos nem, mert nehezen tűröm a hideget. Las Palmas volt a legideálisabb állomáshelyem, de Chicagót is kedveltem a kemény telek ellenére is. Inkább nem választanék közülük, jó nekem Magyarországon, Székesfehérváron...