Panelcsoda? „Ki az, akinek nem kell ma az ingyen fűtés”

A dunaújvárosi közgyűlés 2002. december 19-én döntött arról, hogy részt vesz a később Solanova-projektként elhíresült nemzetközi kutatási és felújítási programban, e célra pedig az elvárásoknak megfelelő, 1978-ban átadott Nagy Lajos király körút 10–12. szám alatt található hétemeletes, 42 lakásos panelépületet jelölte ki.

Akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy a Solanova-projekt Dunaújvárosba került, hiszen 1959-ben hazánk első kísérleti jellegű panelháza is itt épült fel, kohósalakos technikával. A statisztikák szerint hazánkban 726 000 lakás épült iparosított technológiával. Ebből 508 ezer volt panel. Jelenleg a lakosság 14 százaléka él ilyen lakásokban. Az egykori NDK területén több mint kétmillió ilyen lakás épült, bár ezek nagy részét a rendszerváltás óta korszerűsítették. A német panelfelújítási programból számos tapasztalat állt rendelkezésre, amelyet a Solanova-projekt tervezői és kivitelezői is igyekeztek felhasználni.

Akkoriban egymásnak adták a kilincset a szakértők és tv-s stábok

A Tervlap 2014-ben megjelent cikke bemutatta, miként került a Nagy Lajos király körúti beruházás városunkba: „A Sziget Alapítvány titkára, az azóta elhunyt Keve A. Miklós jó barátságban állt Zöld András professzorral, a műszaki egyetem gépészmérnöki tanszékének tanárával, így az egyetem őt kereste meg, hogy egy uniós program keretében passzívházzá alakítanának egy panelházat. A műegyetem és a kasseli egyetem ugyanis már régóta kapcsolatban állt egymással passzívházügyben; Kasselben évek óta kísérleteztek hasonló felújításokkal, kisebb, három-négylakásos társasházakat alakítottak át passzívházzá. Ekkora nagy épületet, pláne panelból azonban még soha. Feltétel volt, hogy a házon semmiféle korszerűsítés nem történhetett. Németországban ilyet nem találtak, a választás így esett Magyarországra, azon belül is a dunaújvárosi Lajos király krt. 10–12-re. A többi esélyes ház ugyanis 60 lakásos, ez csak 42, a felújítás így olcsóbbnak ígérkezett, illetve feltétel volt, hogy a ház homlokzata nem lehetett tagolt, nem lehettek rajta erkélyek, loggiák.”

A nemzetközi konzorciumnak végül tagja lett: Kasseli Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az osztrák Internorm Fenster AG, a német Passivhaus Institut, Fiorentini Hungary Kft., Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft., valamint Dunaújváros önkormányzatának Sziget Alapítványa és az Energiaközpont Kht. A felújítás összköltsége mintegy 200 millió forint volt, ebből 30 milliót vállalt az önkormányzat, a lakók önrésze 12,5 millió forintot tett ki, a többit a magyar állam és az EU biztosította.

A projekt célja volt, hogy egy demonstrációs épületen bebizonyítsák: a meglévő műszaki megoldások felhasználásával a panelépületek alacsony fenntartási költségű, kis környezetterhelésű, magas komfortszintű épületekké alakíthatók. A beruházás keretében az épületre dupla, azaz 16 cm-es szigetelés került, az új nyílászárókba reluxát is építettek be, ex­tenzív zöldtetőt és teljesen új, modern szellőztetőrendszert kapott a ház.

– Annak idején egymásnak adták a kilincset a különböző szakemberek, újságírók és a televíziós stábok. Nagy volt az érdeklődés, nemcsak 2005-ben, hanem még jóval utána is. Mára ez ellaposodott, érkezik egy-két megkeresés, de jóval ritkábban – mondja Kanik Istvánné Piroska, aki közel két évtizede a 10-es lépcsőház közös képviselője, küldöttje. (A szomszédos lépcsőház küldöttje Sárai László – a szerk.)

– Úgy vélem, összességében elégedettek lehetünk így tizenöt év után is. Tény azonban, hogy nem minden cél, várakozás valósult meg maradéktalanul. A lakások nyáron nagyon felmelegednek, és az éjszakai, hűvösebb órákban sem hűlnek vissza. E nyaranta rendszeresen visszatérő problémát a lakók klímaberendezések felszerelésével próbálták, próbálják orvosolni. A projekt értékeire vigyázva a klímákat a ház falán egy síkban helyeztük el, a lakásokban pedig a bejárati ajtó fölé. A ház fűtésköltsége gyakorlatilag elenyésző. A férjemmel egy 53 négyzetméteres lakásban élünk, 4200 forint a havi fűtésdíjunk. A ház távhőfogyasztását egy óra méri, ezt az összeget osztjuk el lakásonként. Boldogok lehetünk, ennyiért nem fűt senki. A szigeteléssel sincs problémánk. A nyílászárókat természetesen időként át kell állítani, egyelőre most ott tartunk, hogy a férjem mindezt díjmentesen elvégzi – részletezi Kanik Istvánné, aki a mai napig tartja az egykori konzorcium tagjaival és a kivitelezőkkel is a kapcsolatot.

– A hőcserélők karbantartásával, tisztításával kapcsolatban tíz éven át senki nem szólt hozzánk. Elkezdtem nyomozni, végül a jelenleg Németországban élő, a Solanova-projektben is szerepet vállaló Könnyű Sándor segítségével eljutottam a cég magyarországi képviseletéhez. Kiderült, e munkát ötévente el kell végezni. Megszerveztük, megcsináltuk! Én 21 éves korom óta élek itt, számomra és az itt élők számára is fontos ez a ház. Összetartó a közösség, amely a projekt alatt még jobban összekovácsolódott. Mindezt bizonyítja az épület előtti rendezett virágoskert, s azok a fejlesztések is, amelyeket az utóbbi években elvégeztünk – teszi hozzá lendületesen Kanik Istvánné, amint a valóban példaértékűen gondozott és tisztán tartott lépcsőházban vezet körbe minket. Ahol hiába is keresnénk villanykapcsolót, nincs, a lámpák a beépített mozgásérzékelők jelzésére működnek. Kérdésünkre, hogy milyen gyakran cserélődnek a házban az ingatlantulajdonosok, az elhivatott küldött így felel: – Nem cserélődnek, hát ki az, akinek nem kell az ingyen fűtés… Mivel az épület lakásaihoz nem tartoznak erkélyek, a felújításkor extenzív zöldtetőt alakítottak ki, ami hőszigetelés mellett rekreációs célokat is szolgált volna. Sajnos a zöldtető nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. Bár szilveszterkor korábban feljöttünk koccintani, igazi közösségi hely nem lett.

(Felhasznált források: Solanova Projekt (2005) – dr. Osztroluczky Miklós, Dr. Csoknyai Tamás, „Boldog, szomorú dal„ – Tervlap (2014), Panelcsoda a városban – D. Hírlap, 2005. X. 20.)