Az Oszmán Birodalom fővárosa lett a szultán győzelme után

Történelem – A XV. század első felében az egyre terjeszkedő Oszmán Birodalom sorra foglalta el Bizánc kis-ázsiai területeit, majd az első rigómezei csata (ma Koszovó területe, a szerb erők vezette keresztény seregek vereséget szenvedtek a török hódítóktól) után Konstantinápoly lett a török támadások célpontja. Az egykor oly hatalmas birodalom fővárosát, már II. Murád szultán harminc évvel korábban hadi sarcra kényszerítette, Konstantinápoly és a hozzá tartozó bizánci területek ennek ellenére fokozatosan csökkentek, így már csak idő kérdése volt, hogy a törökök mikor foglalják el a várost. A veszélyt látva 1452 decemberében XI. Konstantin bizánci császár segítséget kért V. Miklós pápá­tól, de Európában akkor fejeződött be a százéves háború (116 évig tartó konfliktus az angol és a francia királyság között, amelynek tétje a francia területen lévő angol birtokok sorsa volt), továbbá az, hogy a Magyar Királyság a második rigómezei csatában vereséget szenvedett a török hadtól. A második rigómezei csata 1448 októberében zajlott le a II. Murád szultán vezette oszmán valamint Hunyadi János magyar kormányzó által vezetett keresztény hadak között, és török győzelemmel zárult. Vereségével Hunyadi az egyik legnagyobb kudarcát szenvedte el. Az említett események végett, így nem volt mód egy keresztes háború elindítására, bár Konstantinápoly védői még az utolsó pillanatokban is Hunyadi felmentő seregében reménykedtek.

Konstantinápoly kialakulása

A mai, törökül Isztambul, a szláv nyelvekben Carigrad, vagyis Konstantinápoly volt a római, majd a bizánci és végül az Oszmán Birodalom fővárosa. A Boszporusz partjára épülő város egy háromszöget alkot mintegy 15 km-es kerülettel, északnyugaton az Aranyszarv-öböl, nyugaton a szárazföld, délen és délkeleten pedig a Márvány-tenger határolja. Az Aranyszarv-öböl egy tölcsértorkolat, amelyet két folyó összefolyása alakított ki szarv alakúvá, és valósággal kettészeli a várost. Már időszámításunk előtt 667-ben a görögök alapították, felismerve a hely kiváló adottságait. A rómaiak Krisztus után, 196-ban vették ostrom alá, a harcokban a város komoly károkat szenvedett, majd Bizánccal együtt Septimus Severus építette újjá. Világvárossá Nagy Konstantin tette, ekkor kezdődött el történelmi szerepe. Hivatalos neve Nova Roma (Új Róma) volt, de gyakorlatban a Constantinopolis (Konstantin városa) név terjedt el, és az emberek emlékezetében is ez a név maradt meg.

A Római Birodalom új fővárosa lett

330. május 11-én kezdődött meg az a negyvennapos ünnepség, amely a birodalom új fővárosát, az I. Constantinus által alapított Konstantinápolyt avatta fel. Felvetődik a kérdés, hogy Konstantin miért döntött az mellett, hogy új fővárosát ott hozza létre. Erre a legjobb magyarázat az, hogy a IV. századra megváltozott a római birodalom geopolitikai helyzete. A folyamatos barbár betörések elleni védekezés legjobban az Eufrátesz és a Duna vidékére tevődött át. Keleten a pártus, majd később a perzsák, északkeleten pedig a gótok és germánok támadásai jelentették a legnagyobb veszélyt, ezek a hadszínterek pedig messze estek az itáliai félszigettől. Az is közrejátszott a Rómával sohasem szimpatizáló Konstantin döntésénél, hogy a hadseregben egyes légiók parancsnokai szembeszegültek a központi hatalommal, sőt egyes katonai vezetők trónkövetelőkké váltak. A harmadik érv az új főváros mellett, az volt, hogy a birodalom keleti része kezdett a gazdasági és kulturális élet központjává válni, valamint a Constantinus által tolerált és rohamosan terjedő keresztény vallás is ott hódított legjobban. Az új főváros felépítése mindössze hat esztendőt vett igénybe, ami az építkezés folyamán gyakran a birodalom más részein lévő díszes épületek egyszerű áthelyezését is jelentette. A város több szempontból is a régi fővárost, Rómát másolta, például határait úgy húzták meg, hogy hét dombot foglaljon magában. Ez védelmi szempontjából is praktikus volt, továbbá 14 kerületet alakítottak ki.

Megkezdődik a török ostrom

1451-ben az ambiciózus, 19 esztendős II. Mehmed került az Oszmán Birodalom élére, aki elhatározta, hogy elfoglalja Konstantinápolyt, amely már csak a Boszporusz és a Dardanellák szorosainak néhány erődítményét tartotta a kezében, amelyek révén az ellátását biztosította. Ennek tudatában, a fiatal szultán 1452 elején egy erődöt építtetett a Boszporusz északi bejáratához, és egy 120 hajóból álló flottát szereltetett fel, amellyel elvágta a város utánpótlását, továbbá lehetőséget teremtett Konstantinápoly hatalmas falainak ostromára.

A bizánci hadsereg körülbelül 7000 emberből állt, ebből 2000 külföldi zsoldos volt (velenceiek, itáliaiak, szicíliaiak és katalánok), valamint a védők rendelkeztek egy 20 kilométer hosszú erődítményrendszerrel is. Ezzel szemben II. Mehmednek több mint 70 ezer katonája volt, ebből 10 ezer főt a janicsárok tették ki. Az elbeszélések szerint a török táborban egy Orbán nevezetű magyar ágyúöntő is szolgált, aki készített a szultán serege számára egy 8 méter hosszú és majdnem 1 méter átmérőjű ágyút, ami korának legfélelmetesebb fegyverének számított. Az ágyú hatótávolsága meghaladta az egy kilométert, továbbá 550 kg-os golyót is ki tudott lőni, ami képes volt hatalmas pusztítást okozni, igaz nem lehetett vele pontosan célozni, és több mint 6 órát kellett várni, hogy kihűljön, és újratöltsék. Az ostrom április 6-án kezdődött meg folyamatos ágyúzással, majd szárazföldi támadással, amit a védők visszavertek. Közben a török flotta is megtámadta az Aranyszarv-öblöt védő bizánci hajókat, de az oszmánok itt is kénytelenek voltak meghátrálni, ezért úgy nézett ki a dolog, hogy a szultán seregei mégsem tudják bevenni a várost. A kezdeti kudarcok azonban nem szegték kedvét az oszmán uralkodónak, aki még hevesebb támadást intézett a város ellen.

Konstantinápoly elesett

A következő hetekben több, órákon át tartó ostromot intéztek a város ellen szárazföldön és vízen egyszerre, több cselt is bevetettek a törökök, így a védők kénytelen voltak átcsoportosítani erőik egy részét, ami jelentősen csökkentette a vár védelmi erejét. II. Mehmed felajánlotta, hogy ha keresztények feladják a várat, sértetlenül elvonulhatnak, de a császár visszautasította az ajánlatot. Olyan hírek is kezdtek terjengeni a török táborban, hogy több európai ország, így Magyarország is haderőt készül küldeni Konstantinápoly felmentésére, amennyiben az ostrom elhúzódik, ezért a szultán egy mindent eldöntő rohamra adott parancsot. Május 26-án II. Mehmed újabb követeket küldött a városba azzal az ajánlattal, hogy Konstantinápolyért cserében a Bizánc számára Peloponnészoszt adná, de az utolsó bizánci császár a harc folytatása mellett döntött. A keresztény védők a végső ostrom előtt, a Hagia Szophiában misét mondtak, mint később kiderült ez volt az utolsó, a császár pedig a vár védői között, a Szent Romanosz kapunál töltötte az éjszakát. A végső roham, a bizánciak számára végzetesen alakult, az általános zűrzavarban nyitva maradt egy kisebb kapu, amin az ostromlók beözönlöttek a városba és hatalmas vérengzést rendeztek. A harcokban XI. Konstantin császár is hősi halált halt, holteste megszerzéséért ádáz kézi tusa folyt.

Visszahívták az ostrom alatt elmenekülő keresztény polgárokat

A törökök, miután bejutottak a városba, három napon keresztül elképzelhetetlen méretű pusztítást és öldöklést vittek véghez. A janicsárok betörtek a Hagia Szophia templomba, és az oda bemenekült tömeget mind lemészárolták, a szent tárgyakat pedig meg­gyalázták. Konstantinápoly lakossága közül, aki megmenekült, azt elhurcolták rabszolgának.

A következmények

Konstantinápoly török kézre kerülése hatalmas csapás volt az egész keresztény világ számára, de nemcsak vallási okból, hanem azért, mert a város egészen elestéig komoly török erőket kötött le, elfoglalásával viszont már az oszmánok előtt szabad volt az út Európa belseje felé, egészen a magyar határig. II. Mohamed szultán miután megszilárdította hatalmát, visszahívta az ostrom alatt elmenekült keresztény polgárokat, türelmesnek mutatkozott vallásuk iránt, annyira, hogy azok még új pátriárkát is választhattak. A török uralkodó győzelme után Konstantinápolyt az Oszmán Birodalom fővárosává tette meg, majd jelentős építkezésekbe kezdett, ilyen volt az Aranymecset valamint a magyar szempontból is érdekes Héttorony építtetése. Bizánc eleste után Mehmed a környező görög és latin utódállamok felé fordította figyelmét, majd Magyarország ellen indult, de Nándorfehérvárnál útját állta Hunyadi János, aki megalázó vereséget mért rá és oszmán seregére.

Konstantinápoly, Isztambul néven egészen 1923-ig volt Törökország fővárosa, miután az államforma köztársaság lett, az új fővárosnak Ankarát jelölték ki, ezután Isztambul egy időre megrekedt a fejlődésben, és csak az ötvenes években indult el pozitív változás e téren. Isztambul ma Törökország kulturális és gazdasági életének a központja, a világ egyik leggazdagabb városának számít, lakosságának száma pedig meghaladja a 15 milliót.

Felhasznált irodalom:

Wallace Lewis: Konstantinápoly meghódítása.

Brentjes, Burchard. Kánok, szultánok, emírek.

http://www.rubicon.hu.

Bangha Béla: Konstantinápolyi emlék.

Bernard Lewis. Isztambul és az oszmán civilizáció.

Matúz József. Az Oszmán Birodalom története.

İlber Ortaylı. Az Oszmán Birodalom leghosszabb évszázada.