A Nemzeti Felszabadítási Front kezdte a függetlenségi háborút

A francia gazdaságra súlyos terheket rótt a háború, amelynek összköltsége elérte az 50 milliárd frankot, az említett költség az 1961-es bruttó hazai össztermék 18 százalékát tette ki. A konfliktus azonban nem roppantotta össze a francia költségvetést, mert a De ­Gaulle francia elnök által bevezetett reformok, a Közös Piac segítségével lendületbe hozták a francia gazdaságot, amely egyre dinamikusabb növekedést produkált.

Az Algériai állam, Afrika Nyugata

Észak-afrikai arab állam, Afrika és az arab világ, valamint a Földközi-tenger medencéjének legnagyobb kiterjedésű országa. Területe 2,3 millió négyzetkilométer, legnagyobb része sivatag. A Magreb országok közé tartozik. A Magreb Észak-Afrika egyik nagy régiója, a Nílus folyótól nyugatra és a Szahara sivatagtól északra, az Atlasz-hegységig. A Magreb szó nyugatot jelent, vagyis „ahol a nap lenyugszik”. Keleten Tunézia és Líbia, délen Niger és Mali, nyugaton pedig Marokkó és Mauritánia határolja.

Fővárosa, Algír, az ország legnépesebb városa és a Földközi-tenger partján fekszik.

Algéria földközi-tengeri partvonala 1200 km hosszú. A mediterrán partvidéket a 300–400 km széles, árkokkal, termékeny medencékkel és völgyekkel több párhuzamos vonulatra osztott Atlasz-hegység választja el a Szaharától.

Az ország négy nagy tájból áll. A tengermellék és a Tell-Atlasz, a Sott-fennsík, a Szaharai-Atlasz és maga a Szahara.

Algéria alkotmánya az algériai identitás alapvető összetevőiként az iszlámot, az arabságot, illetve a berberséget (Északnyugat-Afrika őslakos, rokon népcsoportjainak összefoglaló neve) jelöli meg. Lakosainak száma ma meghaladja a 42 milliót, az ország hivatalos nyelve az algériai arab és a francia.

Az ország francia gyarmat lett

Algériát a franciák 1830-ban kezdték megszállni, országuk kereskedelmi érdekeinek védelme címén egy 36 ezer fős katonai haderő partra szállt, és legyőzte az ott lévő török csapatokat, majd egyre nagyobb területet hódított meg. Az ott élő lakosság csaknem egyharmada elpusztult a harcokban, ugyanis a francia megszállók különböző atrocitásokat követtek el velük szemben. A helyiek több felkelést is megkíséreltek, de ezeket a franciák rendre leverték, majd az egész országot francia birtokká nyilvánították, és főkormányzót neveztek ki az élére. Az iszlám közösségek földjeit a gyarmatosítók elkobozták, számos törzset pedig elűztek a földjéről.

Franciaországban eltérően viszonyultak az ­algériai háborúhoz

A gyarmatosító nagybirtokos réteg kezében egyre nagyobb földterületek összpontosultak, nagy francia agrártársaságok alakultak, amelyek több mint 10 000 hektár fölött rendelkeztek. 1870-től a franciák nagy létszámú betelepítéssel a partvidék kulturális arculatát, etnikai összetételét és tulajdonviszonyait a helyi lakosság számára előnytelenül megváltoztatták. Algéria, bár gyarmatnak számított, közigazgatásilag Franciaország tengeren túli megyéjének nyilvánították. Az algériaiak közül egészen 1946-ig csupán egy elenyésző kisebbség szerezte meg a francia polgárjogokat, mivel ennek feltétele a muszlim személyi jogállás feladása volt. A gazdasági élet viszont felpezsdült, fokozatos fejlődésnek indult a mezőgazdaság, valamint az ipari termelés.

A második világháború alatt az afrikai ország a „Szabad Franciaországot” jelentette. A franciák Algéria területéről szervezték a megszálló fasiszta Németország elleni támadásaik nagy részét.

Megerősödtek a függetlenségi törekvések

A gyarmatosítók elleni szervezkedések már az I. világháborút követően elkezdődtek, a második világháború befejeztével viszont a függetlenségi törekvések felerősödtek. Az ország keleti területén ezért 1945 májusában fegyveres felkelés robbant ki, amit a francia gyarmati hadsereg brutálisan elfojtott, az áldozatok száma pedig meghaladta a 10 ezer főt. Annyit azonban sikerült elérniük a felkelőknek, hogy Párizs azonos jogokat biztosított a helyi lakosságnak, mint a francia polgároknak, de a gyarmati alárendelt viszonyon ez nem sokat változtatott.

A helyiek megalakítottak egy nacionalista szervezetet, az MTDL-t (Mozgalom a Demokratikus Szabadságjogok Győzelméért), amelyből kivált egy radikális csoport, tagjai a fegyveres harc hívei voltak, ezért létrehozták a FLN-t (Nemzeti Felszabadítási Front), és 1954 őszén fegyveres felkelést robbantottak ki.

Az Ahmed Ben Bella, egy tapasztalt katona vezette felkelők mozgalmához nagyon sokan csatlakoztak az algériaiak közül, Mao Ce-tung kínai gerillaharcát és ideológiáját tartották példaképnek. Az első komoly összecsapásra 1954. november 10-én került sor, amikor is felkelők harminc összehangolt támadást hajtottak végre az ország különböző részén, és meggyilkoltak három francia katonát és két rendőrt.

A felkelésnek véres polgárháború lett a vége

A felkelők célpontjai az európai telepesek voltak, sok esetben brutálisan léptek fel velük szemben, de a francia válaszlépések is hasonlóan durvák voltak. A gyarmati hadsereg katonái az elfogott gerillákat iszonyúan megkínozták, majd csoportosan kivégezték őket.

A Tunéziával és Marokkóval határos területeken elektromos drótkerítést húztak fel, hogy megakadályozzák ezzel is az algériaiak utánpótlását. A felkelőkhöz viszont egyre több olyan algériai tiszt is csatlakozott, akik francia katonaként részt vettek az indokínai háborúban, és kitanulták a partizánharc taktikáját, majd ezt sikerrel alkalmazták a francia megszállók ellen. A katonai parancsnokok mellett kínai, szovjet és jugoszláv példára, politikai biztosok is tevékenykedtek, akik a felszabadító harc ideológiáját ismertették meg a harcosokkal. Az algériai felkelés egy érdekes ötvözete volt az iszlámnak és a kommunizmusnak.

Franciaországban eltérően viszonyultak az algériai háborúhoz, még a kormánypártok támogattak egy esetleges komolyabb francia katonai akciót, az ellenzéki pártok azt ellenezték.

A lakosság is megosztott volt e kérdésben, hiszen az ország még a második világháborús sebeit sem gyógyította be megfelelően, majd egy vesztes indokínai háború emléke is mélyen élt az emberekben, hiszen Vietnámban több tízezer francia katona halt meg, ezért a francia nép nemigen szeretett volna részt venni egy újabb háborúban.

Párizs tétlensége végett 1958 májusában az algériai francia gyarmatosok és katonák fellázadtak az anyaország ellen, és általános sztrájkot hirdettek, élükre pedig Raoul Salan tábornok állt.

A fordulat akkor következett be, amikor a második világháborús hőst, a nagyon népszerű Charles de Gaulle tábornokot nevezték ki először miniszterelnöknek, majd köztársasági elnöknek, mindkét fél tőle remélte a probléma megoldását.

A francia nemzetgyűlés komoly hatalommal ruházta fel az elnököt, aki rádióbeszédében bejelentette, hogy Párizs megadja az önrendelkezési jogot Algériának, ami komoly felháborodást váltott ki az afrikai országban élő európaiakból. Az európai algériaiak, az úgynevezett fekete lábúak (a francia gyarmatosítókat a fekete csizmáik alapján tudták megkülönböztetni a bennszülöttektől) folytatták a gerillák elleni harcot, ami még két év kegyetlen háborúba torkollott.

A háború vége – az eviani békeszerződés

Az Algéria függetlenségéhez vezető háborúban mindkét hadviselő fél olyan eszközöket alkalmazott, amelyeknek célja a civil lakosság terrorizálása volt. A francia katonák brutálisan bántak el a lázadókkal, támadásaik során a civil lakosságot sem kímélték. A francia uralom ellen lázadók egyes egységei pedig az ártatlan polgári lakosság ellen követtek el számtalan véres merényletet.

Charles de Gaulle elnök 1961. áprilisi tévébeszéde kapcsán körvonalazódni látszott az algériai polgárháború vége. A polgárháború az 1962. március 18-án megkötött eviani békeszerződéssel ért véget. Azt követően a volt francia gyarmaton 1962. július 1-jén népszavazást tartottak, a leadott voksok 99,72 százaléka a függetlenség mellett döntött. Az eseményt követően több mint egymillió európai származású algériai költözött vissza Franciaországba.

1962. június 3-án Franciaország elismerte Algéria függetlenségét, majd két nap múlva Algéria is deklarálta azt. A függetlenség kivívását követően a kapcsolatok a volt gyarmattartóval csak lassan normalizálódnak, napjainkban azonban újabb lendületet kaptak.

Az új független algériai kormány első vezetője, a felkelést kirobbantó Ben Bella lett, akit 1965-ben korábbi harcostársa, Houari Boumédiène ezredes egy vértelen katonai puccs során eltávolított a hatalomból.

A 132 éves francia gyarmati uralomnak véget vető fegyveres konfliktus a mai napig vitákra ad okot, mind Franciaországban, mind pedig Algírban. A párizsi törvényhozás csak néhány évvel ezelőtt ismerte el, hogy Algériában akkor háború és nem egyszerű rendfenntartás zajlott.

Felhasznált irodalom:

J. Nagy László: Az algériai háború 1954–1962. Univer­sitas Szeged Kiadó, Szeged, 2010.

Világtörténelmi kisenciklopédia. Főszerk. Walter Markov et al. Budapest: Kossuth. 1973.

Ezerarcú világunk. Afrika. Dunakönyv Kiadó 1994.

https://mult-kor.hu/60 eve kezdodott az algeriai fuggetlensegi haboru 20141031

Magyar Larousse: Enciklopédikus szótár I. (A–Gy). Főszerk. Bakos Ferenc, Szávai János. Budapest: Akadémiai. 1991.

A háborúk százada – Officina ´96 Kiadó.