Sportvilág

2009.09.15. 09:07

BL - Az angol sajtót nem foglalkoztatja a Liverpool és a Debrecen szerdai meccse

Liverpool - A Liverpool labdarúgócsapata szerdán a Debrecen ellen kezdi szereplését a Bajnokok Ligája 2009/10-es idényében, ennek ellenére a keddi lapok még egyáltalán nem foglalkoznak az összecsapással.

nincs nev

A Vörösök ugyanakkor több hasábot is kaptak az angol újságokban, de az apropó az új mezszponzor volt, amely évi húszmillió fontot fizet a klubnak az elkövetkezendő négy esztendőben. 

A sajtóban továbbra is téma a Manchester City togói támadójának, Emmanuel Adebayornak kirívó sportszerűtlensége (a csatár korábbi klubja, az Arsenal ellen csúnyán letaposta a holland Robin van Persie-t, valamint góljánál hergelte a londoni szurkolókat), az ügyben gyakorlatilag minden érintett megszólal.
    
A Liverpool Rafael Benitez vezetőedző irányításával magyar idő szerint 11:30 órakor tart edzést, amelynek első 15 perce az újságírók számára nyilvános lesz, a spanyol szakvezető 14:15 órakor pedig sajtótájékoztatót tart az Anfield Roadon. 
    
A DVSC-TEVA körülbelül 13 órakor érkezik meg Liverpoolba, Herczeg András klubmenedzser 20 órától válaszol a sajtó képviselőinek, ezt követően pedig tréninget vezényel tanítványainak.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik