2014.05.12. 17:40
Vb-ről az olimpiára - A Hild szakközépiskola külföldön is remekelt
A Hild József szakközépiskola röplabdázói a közelmúltban két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek. A középiskolai világbajnokságon a tizedik helyen végeztek, míg az V. korcsoportos diákolimpiát megnyerték.
Április 9. és 17. között Portugáliában rendezték meg a középiskolások világbajnokságát, ahol Magyarországot képviselték a Hild diákjai. A harmincöt országot felvonultató mezőnyben a tizedik helyen végeztek a dunaújvárosiak. A küldöttség vezetője Engyel László volt, aki a hazaérkezést követően értékelte az elért eredményt.
A Hild iskola Portugáliában járt csapata. Felső sor balról jobbra: Tar Szabolcs, Sárik Martin, Szabó Péter, Demeter László, Guzmics Richárd, Batári Csaba Alsó sor: Boldis Patrik, Kocsis Bendegúz, Kalmár Ákos, Stefanovics Krisztián, Kholmann Norbert, Tarcali Bence (Fotó: amatőr felvétel)
– A tavalyi diákolimpia megnyerésének köszönhetően nevezhettünk erre az eseményre. Főleg akadémiai rendszerben működő iskolák együtteseivel találkoztunk. Ezt a rendszert szeretnénk mi is megerősíteni, hivatalossá tenni Dunaújvárosban. Ennek lényege, hogy a korosztályos válogatottak tulajdonképpen egész évben együtt készülnek. Rendkívül színvonalas mérkőzéseket játszottunk Brazília, Ausztria, Portugália, Ciprus, Szlovákia és Irán legjobbjai ellen. Talán eredményesebben is szerepelhettünk volna, de Gebhardt Norbert és Banai Máté nem utazhatott a csapattal, mert ők a junior Eb-selejtezőre készültek a magyar válogatottal. A záró ünnepségen bejelentették, hogy a következő vb Belgrádban lesz, így valószínű, hogy erre az eseményre is tudunk majd nevezni. A csapat mostani kiutazásának finanszírozásában jelentős szerepet vállalt Cserna Gábor polgármester, és Dunaújváros önkormányzata.
Április 25. és 27. között Miskolcon rendezték meg az V. korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntőjét. A fináléban nyolc középiskolai együttes küzdött a helyezésekért. Dunaújvárost ezúttal is a Hild József szakközépiskola csapata képviselte. Az újvárosiak a „B” csoportba kerültek, ahol a Kecskeméti Széchenyi István Szakközépiskola, a debreceni Fazekas gimnázium és a kaposvári Táncsics gimnázium együttesét egyaránt 3:0-ra verték. Az elődöntőben a Kecskeméti Műszaki Szakközépiskolát 3:1-re múlták felül a Hild diákjai, míg a fináléban a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium nem tudott játszmát nyerni az újvárosiak ellen. A csapat vezetője, Liszi Ferenc csak dicsérni tudta az együttest.
– A portugáliai túra után közvetlenül utaztunk erre az eseményre. Az ott gyűjtött tapasztalatokat hasznosítva, magabiztos játékkal nyertük meg a diákolimpiát. Szervezetten, a taktikát tökéletesen betartva játszott a társaság. Szűcs Ákos edző remekül irányította a fiúkat a pályán, és a pályán kívül is.
Az aranyérmes együttesben a következő játékosok szerepeltek: Batári Csaba, Bohnicsek Szilveszter, Guzmics Richárd, Kalmár Ákos, Kholman Norbert, Kocsis Bendegúz, Ormándi Ákos, Pallay László, Pesti Roland, Szabó Péter, Tar Szabolcs, Tarcali Bence.
A 2013/2014. tanévi V. korcsoportos diákolimpia végeredménye: 1. Hild József szakközépiskola, 2. Kaposvári Munkácsy gimnázium, 3. Kecskeméti Széchenyi szakközépiskola, 4. Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola. A legjobb irányító Guzmics Richárd, míg a legjobb mezőnyjátékos Szabó Péter lett.