Filharmónia bérletsorozat Vácon

2017.09.14. 11:14

Japán zseni és lengyel tehetségek

Miklósa Erika és a Liszt Ferenc Kamarazenekar is az évad szenzációja lesz Vácon, a világ koncerttermeiben is sikerekkel debütáló fiatal tehetségek mellett.

Ősszel új klasszikus zenei kínálatot ajánl a váciaknak a Filharmónia Magyarország az OrgonaPont és a Régi Zenei Napok nyári sikerei után.

A Vác Civitas Szimfonikus Zenekar együttműködésével létrejött Filharmónia bérletsorozat programja különös gonddal készült. Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta:

„Vác igen különleges helyet foglal el a Filharmónia Magyarország idei programtervében. Nemcsak az OrgonaPont sorozat látogatott el másodszor a városba, de a júniusi Régi Zenei Napokat is hatalmas érdeklődés és lelkesedés várta. Az idei évadban négy alkalmas bérletet nyitunk olyan kiválóságok szereplésével, mint Miklósa Erika és nemzetközi versenyek japán és lengyel győztesei.”

Az évadnyitó koncert keretében szeptember 23-án este 19 órától a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar Hӓndel- és Haydn-műveket szólaltat meg Sándor Bence vezényletével a Szűz Mária Plébánia Fehérek templomában. A váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola Cs. Nagy Tamás Hangversenyterme november 25-én este hét órától Ábrahám Márta és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar koncertjére várja a zeneszeretőket Brahms és Beethoven népszerű műveivel.

Ugyanitt, március 2-án, 19 órai kezdettel a Gálakoncerten, igazán parádés programmal mutatkozik be a váci közönségnek Sakata Tomoki zongoraművész a Liszt Ferenc Zongoraverseny győztese, Tomasz Daroch gordonkaművész a Pablo Casals- verseny első helyezettje és a Marton Éva Énekversenyt megnyerő Sylvia Olszynska (szoprán) énekművész.

Sakata Tomoki a 2016-ban a Filharmónia Magyarország által szervezett Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny igen nehéz mezőnyében győzedelmeskedett. A fiatal japán művész jelenleg Németországban folytatja tanulmányait, és klasszikus zenei tehetsége mellett egy híres japán mangasorozat zenei anyagának rögzítésében is közreműködött. Tomoki Sakata elárulta:

„Liszt mellett a 2018-as Debussy-év tiszteletére a francia zeneszerző is kiemelkedő szerepet kap a repertoárban, és az egyik legnevesebb japán kortárs komponistától, Takemitsu-tól is hozok darabokat. Japánként nagy örömmel hozom el Magyarországra honfitársam melódiáit!”

Sakata Tomoki feliratozott videóüzenetben köszöntötte a magyar közönséget.

A lengyel zenészcsaládból származó Tomasz Daroch gordonkaművész, a katalán származású Pablo Casals csellóművész után elnevezett verseny győztese még családi körben is a zenének él. Daroch Trio-ban testvéreivel, a hegedűművész Annával, valamint a zongoraművész Mariával kamarazenélnek.

Sokak kedvence, Bach III. Brandenburgi versenye (G-dúr) – Boccherini, Grieg és Händel művei mellett – a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Miklósa Erika tolmácsolásában csendül fel a Madách Imre Művelődési Központ Színháztermében április 14-én este 19 órai kezdettel Tfirst Péter hangversenymester vezetésével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!