Talicskája halkan nyikorogva kacag - Bakos András kiállítása a dunaföldvári Ispánházban

A szászrégeni születésű, de tizenöt éve Dunaföldváron élő alkotó – amint meséli – azóta rajzol, mióta felérte a ceruzát. Családjának nem volt kapcsolata a képzőművészettel. De bizonyára nagyapjától örökölte tehetségét, hiszen egy-két rajzáról a felnőtt unoka szerint is meg lehet állapítani, hogy tehetséges, de képzetlen ember készítette.

Bakos András másodikos kisdiákként nyerte első díját egy aszfaltrajzversenyen. Olyan pici volt, hogy alig akarták a többiek előreengedni a nagy boldogságot jelentő nyereményért, a rengeteg filctollért. Hogy mi fordított egy erdélyi kisfiút a grafika felé?

– Keresztapáméknál Marosvásárhelyen kezembe került egy vastag bekötött könyv, a Vasárnapi Újság 1877-es évjáratának valamennyi száma. Ebben az illusztrációk eredeti grafikák voltak, rézkarcok, metszetek. Néztem, néztem, s úgy akartam rajzolni a lovat, ahogy ott láttam. Nem másoltam, hanem a technikát szerettem volna ellesni. Ez inspirált.

Bakos András bátran kísérletezett, mert önmaga lenni és kiforrott, biztos kezű művésszé vált (Fotó: A szerző)

Nyolcadik osztályos koráig semmiféle képzőművészeti képzésben nem volt része. Aztán a pedagógus keresztapa közvetítésével megmutatták a rajza Baróthi Ádámnak, aki szászrégeni rajztanár és szobrász. Van keresnivalója a képzőművészeti szakközépiskolában – született meg a vélemény. „Olyan grafikás vagy! A grafika neked való” – idézi Baróthi szavait a képzőművész.

– Elhittem neki. Aztán ez az egyetemen tudatosult, megerősödött bennem. S ma már tudom, hogy miért mondta. Kölyökkorom óta tollal rajzoltam. A marosvásárhelyi művészeti szakközépiskolában Molnár Dénes volt a tanárom, aki megtanította az alapokat. Tizedikesként egy szakmai versenyen országos első lettem.

A sikerekről és kudarcokról szólva huncutkás mosollyal mondja: – Jellemző volt, hogy majdnem utolsóként vettek fel, de elsőként végeztem. Öt évvel a szakközépiskola befejezése után, miközben két évig katona is voltam, csak a harmadik próbálkozásra kerültem be a Temesvári Tudományegyetemre. Aztán a legjobb végzős lettem a művészeti kar grafika szakán. Ezért 1998-ban Kolozsvárott ott voltam az ország legjobb kiállítói között.

Abban az évben Romániából tizenhatan küldtek be munkát egy nemzetközi grafikai pályázatra Spanyolországba. Két emberét fogadták el: Bakos Andrásét és tanáráét.

Tizenöt évvel ezelőtt kerültek feleségével Dunaföldvárra. Csilla megpályázta a gimnázium matematika-fizika szakos állását, s így telepedtek le a Duna-parti kisvárosban. András először nyomdában dolgozott, majd egy alapítványi művészeti iskolában tanított. Most egy éve szellemi szabadfoglalkozású lett. A földvári időszak megnyugvást hozott. Megteremtődött a lehetőség az alkotásra. Bakos András úgy véli, a város befogadó. Sok segítséget kaptak az intézményektől, iskolától, hivataltól. Azzal, hogy a helyiek képeket vásároltak tőle, megerősítették, biztatták, van értelme annak, amit csinál. Két éven át a fekete kötény legendájához kapcsolódó pályázat segítségével szakkört és nyári tábort vezetett gimnazistáknak. Verseskötetet illusztrált, szívesen tartott előadást a Magyar László-napon. Érdekes témával készül az újabb felkérésre.

Láthatták alkotásait Szekszárdon és Tasson, sőt a határon belüli és kívüli Földvár nevű települések vándortárlatán is bemutatkozhatott. Dunaföldváron ez a második önálló tárlata. Most húsz év anyagából válogatott. A korábbi képek fekete-fehér rajzok, inkább útkeresések, az utóbbiak színes tusrajzok, egységesebbek. Szereti ezt a technikát, jól érzi magát benne. A megnyitó igazi feltöltődést hozó alkalom volt.

– Nagyon sokan eljöttek, s rengeteg szeretetet kaptam – jegyzi meg. Bízik benne, h nem kell újabb tíz év a következő tárlatig. Vannak tervei, ötletei. Rézkarccal is szeretne ismét foglalkozni, meg festő-lelkét is feléleszteni. Bár nyitott a megbízásokra, de szeretne minél több időt az alkotásra fordítani. Úgy tervezi, egy gondolatsorra felfűzve készülnek majd az újabb üzeneteket közvetítő alkotások, úgy, mintha egy ciklusba vagy sorozatba tartozó regényeket írna. S Máraitól tudjuk, a könyvek, mint az emberek, csak akkor adják ide titkukat, bizalmukat, ha te is átadod magad nekik. Bakos András titkainak megfejtéséhez a nézőnek is át kell adnia magát.

Ahogy a megnyitón Portik Adorján építész megfogalmazta: Bakos András mesélő is, néhol szürrealista, máskor realista. Tud hangos lenni, táncosai dobbantanak a csárdás közben, a lovasai felverik a port és a vizet, gőzöse kettéhasítja az éjszakát, de talicskája tud halkan nyikorogva kacagni.

Bakos András bátran kísérletezett, mert önmaga lenni és kiforrott, biztos kezű művésszé vált.