Egér Ágota meséi: A rókagomba leves

A mókusokra három dolog jellemző: az egyik, hogy mindenfélét összegyűjtenek, a másik, hogy jól el is rejtik. A harmadik, hogy gyakran elfelejtik mit, hova dugtak el? De nem drágakincsre gondolok ám. Nem, nem, fincsi eleségre. Olyanra, mint dió, bogyók, fenyőtoboz és ehhez hasonlók. De a múlt őszön Mira mókus rókagombát is gyűjtött, s úgy gondolta máshova kell elrejtenie, nem az odújába, ahonnan a szomszédja is ellophatja, mert a mókusok lopkodósak ám. Így végül is egy dobozba rejtette csemegéjét, és egy vakondtúrásba ásta el az odújához közel, mondván, itt úgy sem keresi senki.

Nem is kereste. Ám egy téli reggelen, amikor Vakond Apor a járataiban sétálgatott, látja, hogy beomlott egy túrása. Odasietve megdöbbenten látja, hogy egy kis fehér dobozkát ajándékozott neki a föld.

–Vajon mi lehet ebben? – nyúlt a doboz felé, és megrázta.

– Hmm. Valami zörög benne – állapította meg a maga nyugodtságával, mert azt tudnotok kell, Apor higgadt természetű vakond volt, hiszen alig történt vele valami a föld alatt. Ezért lelassult a mozgása és hát a gondolkodása is. Becammogott a dobozzal nappalijába, és ott kinyitotta.

– Ó! – csodálkozott el a marék rókagomba láttán. De ha már hozzá került, gondolta nem hagyja itt, s főz belőle egy jó levest.

– Azt sem tudom, mikor ettem ilyen nemes ételt. És bárki is dobta be a járatomba, köszönöm – hálálkodott a kis vakond és nekilátott a főzésnek.

Igen ám, de a régesrégi recept könyvében azt írták, hogy kell hozzá petrezselyem, répa, bors, pirospaprika és a galuskához tojás. Apornak egyik sem volt. Felbátorkodott hát a föld felszínére, ahol megpillantotta Mira mókus odúját.

– Neki biztos van minden, ami nekem hiányzik, hiszen nálam jobban csak egy mókus gyűjtögetőbb.

Úgy is volt. Mókuska szívesen kisegítette földmélyi szomszédját, cserébe Apor meghívta vacsorára. Visszatérve főzni kezdett. A régesrégi könyvéből szépen elkészítette a vacsorát, még galuskát is szaggatott a levesbe. Megkóstolta és nagyon ízletesnek találta.

–De mikor jön már a mókus? – mérgelődött. Aztán úgy döntött, kikukucskál, hátha nem tud lejönni a bozontosfarkú. És úgy is volt. Mira már ott topogott a vakondtúrásnál, de nem mert belemászni.

– Hogyan jutok én le oda? – kérdezte.

– Mindjárt segítek. Gyere csak ide, ez a járat nagyobb. Csak surranj be! – be is surrant Mira, de sáros lett a lába.

– Gyere szépen – nyugtatgatta Apor. – Megmossuk a lábikódat, mindjárt jobban is érzed magad – és tényleg így lett. Leültek és a szépen megterített asztalnál megkóstolták a levest.

– Hmm, de fincsi– örvendezett a mókus.

– Nem lenne ilyen finom, ha nem adsz hozzá fűszereket – hízelgett a vakond.

Aztán azon gondolkodtak, hogy milyen különös ez a vacsora. Hiszen eddig még csak nem is beszélgettek soha. Apor a vacsora után elővette titkos italát, egy kis áfonyalikőrt, és megkínálta vele vendégét.

– Csak akkor iszogatok egy keveset, ha krákogok. Tudod, a torkom miatt – a mókus este még az ágyában is ezen kuncogott, mert nem hitte el.

Aztán gondolkodóba esett: úgy tűnt neki, mintha ősszel elásott volna egy kis rókagombát valahova.

De vajon hova is?