Új lángot kapott a dunaújvárosi kórus

Ezzel új lángot kapott a jó hetvenfős kórus. Pocsai Máriát, a kar lelkes vezetőjét kérdeztük.

– Hol „fertőződött" meg a kórusénekléssel?

– Békésen, a gimnáziumban az én kórusvezetőm egy Kodály tanítvány volt. Sebestyénné Farkas Ilona népdalgyűjtő, zenepedagógus – Sebestyén Márta édesanyja – nagyszerű ember. Mona néni ma, nyolcvanegynéhány évesen is dolgozik, ma is van kórusa. Megszállottja az éneklésnek. Volt, amikor törött, gipszelt kézzel is kiállt vezényelni. Ő adta tovább nekem a lángot, és én is igyekszem továbbadni. Van is már néhány tanítványom, aki ének-zene szakra jár.

– Rangot jelent iskolán belül kórustagnak lenni?

– Én úgy érzem, igen. Ez egyfajta közösség is. A zene szeretete vonzza őket. A zenélés egyfajta mágnes, ebben a korosztályban főleg. Csak meg kell találni azokat a darabokat, ami az ő életkoruknak is megfelelő, és az én igényeimhez is illeszkedik, amelyekkel a zene örömét átélhetik. Sok zeneiskolás van, gyakorta jönnek ők is ötlettel. Sokat dolgozunk iskolán belül, hogy szép legyen a ballagás, a szalagavató, igényesen szólaljon meg egy negyvennyolcas műsor. Nekem fontos, hogy ez a belső erő is meglegyen. Ezeken felül van még az Éneklő Ifjúság, a Helikon, a Fejér Megyei Diáknapok, jó néhány megmérettetés. A kórusmunka mellett már négy-öt népdaléneklő csoportunk is van, no meg kiszenekarunk, amelyek néha csak egy alkalomra állnak össze zeneiskolai hangszerekkel. Vannak persze könnyűzenészek is. Nagyon sok lábon áll a zenei élet itt a gimiben. Régóta dolgozom a népdaléneklő csoporttal is, de hangsúlyosabban talán csak az utóbbi öt évben. Most már vannak nagy eredményeink, országos helyezések is.

Pocsai Mária egyik alaphangszere a hegedű, mellette citerázik és gitározik is. Fotó: DH-Archív

– Mindezek mögött ön a mozgató rugó?

– Én vagyok, de mindig van segítségem.

– Könnyű egy kamasz fiút rávenni arra, hogy „Újvárosi Kanász"-nak álljon?

– Győzködni? Kell mondani, hogy jó hangja van, hogy érdemes fejleszteni, de túlságosan győzködni nem kell. Most léptek fel a hét végén Budapesten a Kanászok a Parafónia Zenekar vendégeként.

– Miért nem volt elég csak a kórus? Miért kellett még mellé újabb és újabb?

– Mert ez mind a zene. Mert a zene mindenkié. Mert én magam is nagyon szeretek zenélni. Öt éve kerültem kapcsolatba, estem szerelembe a citerával. Ezzel tudom élővé tenni énekórán a népzene kincset, sokkal ízesebben tud megszólalni, ha van mögötte hangszer.

– De egy nap csak huszonnégy órából áll! Ez rengeteg munka!

– Időről időre mindig van egy időszak, amikor megpihenek. A hatvanéves évfordulóra újra lendületet kellett venni. Most jön a népdaléneklő verseny, most arra. Aztán majd jön a karácsony.

– A zenekarok között akadnak hasonlóan tehetségesek, mint a Season 7?

– A Season 7 tagjai mindannyian nagyon jó minőségben zenélnek, kreatív gondolkodók, és egészen állhatatosak is. Az ő titkuk ebben rejlik. Vannak feltörekvő zenekarok, de az ő összetartozásukat még egyik sem éri el.

– Kívülről úgy látszik, hogy a gimnázium kórusa egy önálló sziget a város zenei életében. Nem lehetne ezeket a szigeteket valahogyan összekötni?

– Biztosan kellene valaki, aki az élére áll, lehet, hogy anyagi oka van, nem tudom.

– Könnyű megmozdítani a gyerekeket egy-egy komolyzenei koncertre?

– Nehéz. Ezért fontos szerintem, hogy ami iskolán, osztályon belül történik, az élményt adó legyen. Ha ez csak heti negyvenöt perc, akkor a negyvenöt percben történjenek olyan csuda dolgok, melyek utána esetleg arra késztetik a gyereket, hogy beiratkozzon a zeneiskolába. Én a mai napig ösztönzöm minden tanítványomat. Sose késő, én is a citerát öt éve kezdtem el, a gitározást is csak pár éve, bár nekem ott volt alapnak a hegedű. Rengeteg olyan tanítványom van, aki nyolcadikban kezdte a zongorát és azóta is jazz-vonalon mozog.

– Jellemzően a Móriczból érkeznek a kórustagok?

– Inkább vegyesen. Nincs problémám az utánpótlással. Akik zeneiskolából jönnek képzettebb a hangjuk, mint azoknak, akik olyan iskolából, ahol az énekóra elején nem énekeltek be, és az óra kétharmada nem is az éneklésről szólt. Az ő hangjuk nehezebben szólal meg. Nekik meg kell tanítani a technikát, a légzést, a vokálisokat. Ezzel elmegy háromnegyed év.

-– Velük külön foglalkozik?

– Nem, az a jó, ha ott vannak a kóruspróbán, mert hallják a jót. A hangszálak egyből utánoznak.

– Mi a legnehezebb?

– Hogy évről évre meg tudjak újulni. Mindig végez valaki, mindig újak jönnek, de ha én rendben vagyok, akkor minden rendben van. A titok abban van, hogy minden próbát meg kell tartani. Hosszútávon a nehézséget a folyamatos magas minőségen tartás jelenti.

– Miért fontos rendszeresen „minősíteni" a kórust?

– Mert ez nagyon nagy motiváció nekik és nekem is.

– A többi kórus is motiváló tényező?

– Nem nagyon gondolunk ilyenre. Viszont nagyon örülök, hogy megmozdult valami a Bánkiban is. Velük akár lehetne közös koncertet is szervezni.

– Elégedett a kórussal?

– Abszolút! Szeretek velük zenélni. Sokat kapok tőlük.

A város érdemes pedagógusa

Pocsai Mária a Széchenyi István Gimnázium okleveles ének-zene, matematika szakos tanára, a Quintia zenekar tagja.

Tanári pályáját 1991-ben a Móricz Zsigmond Általános Iskolában kezdte, ahol az iskola kiskórusát vezette. A következő évben került a gimnáziumba, ahol megalapította a női kart, amelynek karnagya lett.  Kórusaival az Éneklő Ifjúság országos minősítőjén arany minősítést kapott – ´95 óta minden évben. Kétszeres, „Az Év Kórusa" kitüntetéssel büszkélkedhet.

2008-ban Pro Cultura Intercisae díjat kapott a gimnázium vegyeskarával.

2011-ben Dunaújváros Érdemes Pedagógusa lett.