2016.08.21. 19:35
Megteltek, megszépültek - Már várják a gyerekeket a dunaújvárosi óvodák
Dunaújváros - Az ősz közeledte sok kisgyermek számára az óvoda kezdetét is jelenti. Miután szükség volt tagóvodák összevonására, kíváncsiak voltunk, milyen feltételekkel indulnak az évnek.
A Dunaújvárosi Óvoda intézményigazgatója, Gyenes Józsefné elmondta, hogy tizenhárom óvodában ötvennyolc csoporttal indulnak ebben az évben, ami összességében ezernyolcszáztizenöt férőhelyet jelent. Ez a számadat azért érdekes, mert néhány éve még maximálva volt huszonöt főben az egy csoportba felvehető gyermekek száma. Egy kormányrendelet azóta kimondja, hogy alapterület alapján vehetők fel a gyerekek Egy negyvennyolc négyzetméteres csoportszoba esetében, miután két négyzetméteres teret szánt a törvényalkotó egy gyermek mozgásterére, ezért csak huszonnégyet vehetnek fel ebbe a csoportba. Akad viszont hatvan négyzetméteres szoba is, ahová már többet vehetnek fel, így jött ki a férőhelyek száma.
Nemsokára kezdődik a várva várt óvodai szezon, beköltöznek a mosolygós arcok a csoportokba Fotó: Ady Géza
A teljes létszám most még nincs feltöltve, hiszen elviekben ezerkétszázkilencven kisgyerekkel indulnak szeptemberben. Az előző évek tapasztalataiból kiindulva számítanak arra is, hogy nagyon sok gyermek szülei csak augusztus végén jelentkeznek. Vagy azért, mert még nem tudtak dönteni, hogy melyik felajánlott óvodai helyet válasszák, vagy később költöznek csak a városba, vagy egyszerűen meglepetésként éri őket, hogy szeptemberben elkezdődik az óvoda, mert nem tájékozódtak. Tavaly harminc ilyen gyermek volt. Az óvodavezető úgy látja, idén szeptember első hetére ötvennel emelkedhet a most tudható létszám. Számukra elképzelhető, hogy már nem a kiválasztott óvodai egységben jut hely.
Persze nem is szeretnék száz százalékosan feltölteni a férőhelyeket, hiszen a lemaradással, nehézséggel küszködő, fejlődésében akadályozott gyermekek nem egy főnek számítanak, de a sajátos nevelési igényű gyermek elképzelhető, hogy háromnak. A most induló létszámban harmincnégy ilyen gyermek van, de az óvodavezető jóslata szerint a számuk májusra elérheti a nyolcvanat is. Az okok kereshetők a felgyorsult világban, de az egyre több szétszakadó családban is, ahol a válás során a szülők nem mérik fel, hogy a gyermek lenne a legfontosabb, ellenkező esetben komoly lelki károsodást szenvedhet. Pedig váláskor is, ugyanúgy mint a házasságban, mindkét szülő felelőssége a kisgyermek, így kompromisszumra kellene törekedni. Annál is inkább, mert szélsőséges esetben eljuthatnak addig is, hogy a gyereket kiemelik a családból.
Jelenleg is zajlanak a felújítások, karbantartások az óvodákban. Voltak parkettacsiszolások sok helyen, a vízvezeték újult meg az elöregedett épületben, de ablakcserék is történtek a nyáron. Alig van pár hely, ahol semmilyen felújítás nem történt, de ott vagy már volt, vagy hamarosan lesz, így mindenhol megszépülve várják a gyerekeket.
A Dunaújvárosi Óvoda tagóvodái:
Aprók háza
Aranyalma
Bóbita
Csillagvirág
Duna-parti
Eszterlánc
Katica
Kincskereső
Margaréta
Napsugár
Római városrészi
Százszorszép
Szivárvány