Bármelyik család életét meg tudja szépíteni a kutya

Három kutya fogad minket Tóth László portáján: két kuvasz és egy keverék. Gyakorlatilag övék az udvar, valamint gazdájuk idejének tekintélyes része: naponta kétszer mennek sétálni vele. A vasmű nagyolvasztójának nyugdíjas gyárvezetője tősgyökeres pentelei, szülei, nagyszülei házánál is mindig voltak kutyák, köztük kuvaszok: elhatározta, hogy ha egyszer kertes háza lesz, akkor hozzá is tartozik majd egy kuvasz. Illetve kettő, mivel egy kutya nem kutya . Most már a harmadik pár kuvasz szolgálja a házat, ők Csenge és Basa, míg Füles, a meghatározhatatlan korú és keverékű eb a Duna túlsó partján szegődött a családhoz, háromméteres lánccal a nyakában, kivert kutyaként. De már nem bánják:

- A befogadott kutyánál hálásabb, nagyszerűbb jószág nincs! - vallja László, aki évek óta lelkes és önzetlen segítője az Első Magyar Állatjogi Alapítványnak.

- Bármelyik család életét meg tudja szépíteni a kutyatartás, ami egyben jó próbakő is: ott eldől, ki milyen ember! - fejti ki világnézetét Tóth László. Hozzátéve, hogy egy társadalom erkölcsi fejlettsége is lemérhető azon, hogy mennyi a kóbor kutya az országban.

Tóth László az adomány-kutyaházak készítése közben Csengével, Basával és Fülessel
Fotó: Zsedrovits Enikő

Nálunk: sok! S ez még akkor is igaz, ha a magyarok túlnyomó része bőven felnőtt a világ élvonalához ezen a téren is. Viszont: hiányoznak azok a szervezeti és anyagi keretek, amelyek lehetővé tennék, hogy kevesebb legyen a kóbor eb.

Mégpedig úgy, hogy lenne sok kutyamenhely, ahol új gazdához is közvetítik a céltalanul csatangoló kutyákat. Ma az emberek többsége egyszerűen tehetetlen, ha kóbor kutyával találkozik.

László hangsúlyozza: Dunaújvárosban és környékén sincs klasszikus kutyamenhely, hiszen az Első Magyar Állatjogi Alapítványt sem erre találták ki, hanem a bántalmazott, rosszul tartott, balesetet szenvedett kutyák rehabilitációjára. Vannak ugyan segítők, akik időnként s egy időre befogadják azokat a kóbor kutyákat, amiket a véges kapacitású alapítvány gondoz más lehetőség híján. De sosincs elég pénz ehhez! Tóth László szerint a városi önkormányzat is felelősséget visel ezért. Különösen, hogy ma egyetlen emberen: Létai Attilán múlik a kutyák gondozása, etetése. Ő már évek óta nem volt szabadságon, szabadnapon, s nagy kérdés, hogy mi lenne a befogadott hatvan kutyával, ha egyszer netán megbetegedne? Kellene mellé egy-két főállású segítő, akár közmunkás is, aki kitanulja ezt a szakmát. Csakhogy ez is pénzkérdés, vonja le a következtetést szomorúan Tóth László.