Szórád: innen mindenki elballagott

- Itt ma nem egy osztály, de mindenki elballag... - jegyezte meg az egyik pedagógus a ballagási műsor kezdetén, és talán az utóbbi száz-négy évben soha nem volt annyira aktuális a kifüggesztett transzparens, mint pénteken délután:

Most búcsúzunk és elmegyünk! Füri Éva, az intézmény igazgatója így a végzős tanulók névsora mellett felolvasta az iskola pedagógusainak és technikai dolgozóinak névsorát is, akik szintén búcsúztak. Az igazgatónő után szóló diákok és pedagógusok nem kerestek felelősöket, nem vádoltak senkit. Szomorúan, láthatóan megtörten búcsúztak a diáktársaktól, kollégáktól, és a patinás intézménytől. Száznégy küzdelmes év után szeptemberben nem csöngetnek be újra a település leggazdagabb hagyományával bíró általános iskolájában.

Garamvölgyi Józsefné, a végzős diákok osztályfőnöke azzal búcsúzott, hogy a Szórád több volt, mint egy iskola, egy valódi és összetartó közösség, amely a továbbiakban is megmarad.

A jogutód intézmény a Petőfi Sándor Általános Iskola lesz, a szórádos szülőknek várhatóan júliusban tartanak majd tájékoztatót, akik máshol szeretnék folytatni tanulmányaikat, befogadó nyilatkozatot kell bemutatniuk.

Nemcsak az utolsó évzáró, valószínűleg az utolsó osztálytalálkozó is megvolt az iskolában.

A közelmúltban ötvenéves (!) jubileumra gyűlt össze az 1961-ben végzett évfolyam:

- 1953. szeptember elsején kezdtünk az első tanévet, Tóth Károly volt az igazgatónk. Bizony az nem most volt! Akkoriban nem volt egységes tanulócsoport. A lányok osztályából most harmincheten jöttek el, a fiúkéból pedig harmincnégyen. Tizennégyen sajnos már nem lehetnek közöttünk, tíz hajdani diáktársunk pedig vagy külföldön él, vagy nem sikerült velük felvenni a kapcsolatot - mondta el lapunknak az ötvenéves osztálytalálkozó főszervezője, Garda Imréné.

A most hatvannégy éves - időközben nagymamává és nagypapává lett - diákokat is érte meglepetés, méghozzá roppant örömteli, és igazán megható. A nyolcvan felé közeledve, vagy már azt is elhagyva öt általános iskolás tanáruk is el tudott ugyanis jönni a találkozóra:

- A legtöbben pályakezdő fiatalként tanítottunk az ötvenes évek közepén a Szórád iskolában. Bár minden arc már nem rémlik, azért ha a nevüket mondják, rögtön beugrik, kiről is van szó - meséli vidáman Bizey Andrásné, aki, amellett, hogy kémiát tanított, a lányok osztályfőnöke volt.

Ugyancsak eljött a találkozóra az egészségtant oktató Köller Sándorné és Lábadi Ferencné. A férfi tanerőket pedig a legendás testnevelő tanár, Matéz Tivadar, valamint Dobrotka György képviselte. A hajdani tantestület tagjai közül Szenczy Károlyné, Sógor József, valamint Szloboda Lajos is üdvözletét küldte az összegyűlteknek.

Minden jubiláló öregdiáknak a régi osztályfotókat tartalmazó tablóval kedveskedtek a szervezők, és egy-egy szál rózsával is készültek: - Annak idején, 1961-ben minket is így búcsúztatott Rojkó József, az akkori igazgató. Az iskola előtt volt ugyanis egy szép rózsakert. A tarisznya és az emléklap mellé mindenki egy-egy szál rózsát kapott útravalóul - teszi hozzá Garda Imréné. Aztán pedig megkezdődik egy amolyan spontán ballagás: a öregdiákok még egyszer végigjárják az iskola tantermet és folyosóit, így búcsúznak szeretett intézményüktől, ahol gyermekkoruk legszebb éveit töltötték. Egyébként pedig öröm végignézni az arcokon. A hölgyek változatlanul mosolygósak, a férfiak kézfogása minimum legényes. Van tartása ennek a csapatnak, legfeljebb akkor szomorodnak el kissé, ha arról kérdezünk, vajon hol tartják majd meg a következő - mondjuk az ötvenöt éves - találkozót: - Ha még áll majd az épület, akkor nem kérdés, hogy újra eljövünk. Ha csak az előtérig engednek be, azt is megköszönjük. Ha pedig már erre sem lesz lehetőség, akkor az iskola kapuja előtt találkozunk. Aki valaha is szórádos volt, élete végéig az marad! - adja meg a zárszót Hingyi László egykori szórádos diák.