Hírek

2010.10.06. 10:27

Egyeztetik a pártok a bizottsági helyeket

Dunaújváros - Cserna Gábor, a város vasárnap megválasztott polgármestere sajtótájékoztatón látta vendégül a média képviselőit tegnap délután a közgyűlési teremben.

Körmendi Erzsébet


Cserna Gábor
bemutatta a az önkormányzat leendő sajtószovivőjét, Németh Tündét, aki a kabinetnek is tagja lesz. A polgármester elmondta azt is, hogy az alakuló közgyűlésen három alpolgármesterre tesz javaslatot. Tóth László főállású alpolgármesterként folytatja az eddigi gazdasági bizottsági elnöki munkáját. Gombos István - szintén főállásban - a humán területet viszi majd. És élnek a törvény adta lehetőséggel: a választás jelenlegi eredménye alapján nem közgyűlési mandátumú alpolgármesterként dr. Ragó Pálra bízzák a koordinációs ügyeket, aki biztosítja a közgyűlés, a hivatal és az önkormányzati cégek közötti gyors és hatékony együttműködést.

A korábbi tizenegy helyett hét bizottság létrehozását, valamint a külsős tagok számának csökkentését javasolják a mai pártegyeztetésen - a racionalizálással 30 millió forintot takarítanak meg. Csúcsbizottságként működik majd az egészségügyi, szociális és lakásügyi bizottság, valamint az eddigiek összeolvasztásával létrehozott gazdasági és területfejlesztési, valamint oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság. Javasolnak ügyrendi és jogi, illetve pénzügyi, továbbá közbiztonsági és társadalmi kapcsolatok, valamint városüzemeltetési, környezetvédelmi és turisztikai bizottságot. Az utóbbinak és a pénzügyinek az élére a három ellenzéki párt jelölhet elnököt - megbeszélik egymás között, mondta Cserna -, ötnek a Fidesz adja az elnökét.

A 6-os választókörzet fellebbezési eljárása várhatóan hétfőre zárul le. Ezért október 13-ra javasolták az alakuló közgyűlés előkészítését, az első soros közgyűlést pedig október 28-ra tervezik.

Ezek is érdekelhetik