Bánki: egy büszke negyvenes

- Huszonnégyévesen, 1975-ben kerültem ide a vasgyárból, mondhatni a közvetlenül a hőskor után. Velünk ifjú szakemberekkel indult meg a kohásztechnikus képzés. A mai diákoknak bizonyára furán hat, de akkor még un. társadalmi munkában építettük az iskolát. A mostani pinceklub helyisége például plafonig földdel volt feltöltve. Természetesnek tűnt, hogy összeállunk és megcsináljuk - gondol vissza a kezdetekre Szemere tanár úr, aki épp 35. tanéve oktat már a Bánki falai közt.

- Hogy mi változott? Minden! Akkor is voltak kőkemény diákcsínyek, voltak retteget tanulók, akiket az egész tantestület ismert, de volt egyfajta betyárbecsület a pedagógus-diák viszonyban. Talán a tisztelet szó illene ide... talán már-már nincs is ennek jelentősége, mindegy. Ne értsen félre, nem vagyok elkeseredve, amit egy tanárember megtapasztalhat, azon - remélhetőleg - már túl vagyok. Ma is vannak diákok, akikért érdemes tanítani, érdemes kétszer is elmagyarázni valamit, de - és ezt fáj kimondani: egyre kevesebb.

Az elmúlt évtizedek alatt az intézmény képzési profilja is jelentősen változott. A műszaki vonal már nem számít egyeduralkodónak.

- A szakképzésben és a gazdaságban is sikerült fejére állítanunk a piramist. Elhittük, hogy működtethetünk egy olyan országot, ahol mindenki csak kereskedni, meg eladni akar - termelni viszont senki. A műszaki szakmák társadalmi presztízse a béka feneke alá süllyedt. Mi pedig elkezdtünk csodálkozni, hogy jé a diákok nem akarját ezt a pályát választani. Most talán változni fog valami, hiszen nem lehet mindent Ázsiából importálni. Szóval, az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen örülök a gimnáziumi osztályoknak és a drámatagozatnak, hiszen így az intézmény több lábon tud állni, de őszintén megvallom: vérzik a szívem a szakképzésért... Azért látok pozitív jeleket. Nem véletlen, hogy a Bánki 40 éven át fennmaradt, elismert intézmény lett az országban. Erre büszke vagyok - fogalmaz Szemere István

- A fater is volt egy napon át a Bánki tanára, persze félig illegális alapon. A haverja szólt bent neki a gyárban: Sanyi tartsál már helyettem egy gyakorlati órát - eleveníti fel a család első bánkis élményét Agócs Réka, drámatagozatos végzős diák.

- Személy szerint egy nagy köszönettel tartozom a Bánkinak, így visszagondolva rengeteg pluszt adott számomra ez az intézmény. Soha nem éreztem problémának, hogy kétlábon jár az intézmény. A gimnazisták és a szakközepesek jól megvannak, sőt van annak valami pikantériája, hogy mi össze vagyunk/leszünk zárva. Bár én még élő egyenesben nem tapasztaltam, de egyre tágul a szakadék a tanárok és a diákok között. A túlzott liberalizmus mintha kezdene visszaütni. Az a diák ne nagyon vitézkedjen a jogaival, aki még köszönni sem bír a pedagógusnak. Az alapvető tiszteletet mindenkinek meg kell adni.

A negyvenéves jubileum jelent-e valamit számotokra, azon felül, hogy letudjátok a kötelző gálaműsort?

Én bánkisnak vallom magam, és büszke vagyok, hogy az iskola történetének egytizedének részese lehettem. A diáktársaim többsége is talán így vélekedik erről, legalábbis akik a mai gálaműsort csinálják nem igazán panaszkodtak. Ünnepelni fogunk!