Egy mágikus éjjel

Poénnak szánta, hogy tudja-e, miként függ össze a hetek óta jellemző és Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka megírásakor tapasztalt időjárás. Leila kissé zavarba jött, de a vizsgáztató árulkodó mosolyából abban azért bízhatott, hogy e nélkül a válasz nélkül is megkapja a jeles osztályzatot.

Honnan is tudhatná, hiszen emlékeiben az a csodás operaházi balettelőadás él, amelyet még gyerekkorában nézett meg az osztálytársaival, a jó tanulmányi eredményért kapott ajándékként. Most viszont kérdőn nézett a tanárára, mivel sejtése nem volt arról, mire gondolhat. – A darab keletkezésének időpontját illetően a legbiztosabb támpontot egy korabeli leírás adja a szokatlanul esős 1594-es évről, ami teljesen felforgatta az évszakok természetes rendjét – adta meg a választ a professzor, majd Leilának jókedvűen ráírta a vizsgalapra az ötöst.

Hazafelé menet a lány rákeresett William Shakespeare-re, aki a Szentivánéji álom ötfelvonásos vígjátékát a „Szeget szeggel” és a „Téli rege” komédiái között írta, a dátum nem is olyan egyértelmű, mert egy 1595-ös dátum került mellé. A mű Szent Iván éjjelén, a nyári napfordulón játszódik Athénban és egy közeli erdőben. A királyi pár – Oberon és Titánia –, tündérek – Babvirág, Pókháló, Moly és Mustármag –, polgári ifjú szerelmesek és athéni kézművesek keverednek össze egy bolondos éjszaka játékos bonyodalmaiban.

Az eredeti mű színházi premierje 407 éve volt Londonban. A darab egy magánelőadásra készült, valószínűleg egy korabeli arisztokrata pár esküvői ünnepélyének részeként adták elő. Elsőként Arany János fordította magyarra 1863-ban, Nádasdy Ádám új fordítása 1995-ben jelent meg, ez a változat stílusában inkább igazodik a ma használt nyelvhez, mint Arany Jánosé. A Nemzeti Színház első előadása 1864. április 23-án volt, a sikerről árulkodik, hogy decemberig összesen tizenegyszer adták elő. Napjainkban a legjátszottabb Shakespeare-darab.

Pénteken 20 óra 44 perckor ment le a nap, amely másnap 4 óra 46-kor kelt fel. Nem is tudott sokáig az ágyban maradni Leila, hiszen a Múzeumok éjszakáján annyi mindennel készülnek a tájház udvarán. Az esti tűzgyújtás előtt ő tartja az előadást a Szent Iván-napi tűzünnepről. Ünnep volt az év „teteje” a keltáknál, a germánoknál és a szlávoknál, és tovább élt a keresztény Európában is. A nyári napfordulót a kereszténység Keresztelő Szent János napjává tette. Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János névnek a szláv formájából. A Szent Iván-naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk.

Egy népi okfejtés szerint azért van a tűzugrás, mert a várandós Szűz Máriával való találkozás alkalmával Keresztelő Szent János édesanyja méhében ugrált az örömtől. A tüzet pedig azért kell háromszor átugrani, hogy Szent Iván közbenjárására a Szentháromság annál nagyobb kegyelmet adjon. Régen tűzgyújtással a napot segítették a sötétséggel vívott küzdelmében. A mágikus éjjel a varázslatoknak is kedvez a szerelemben és a bőségben.

A 16. századtól szerepel a magyar szokások közt a Szent Iván-i ének. A Nyitra, Hont és Bars megyében és ezek körzetében énekelt énekfüzér mitikus, vallásos és párosító mozzanatokat tartalmaz.