2017.11.19. 11:30
Nincs az évnek olyan napja, hogy Czere József ne látogatná meg a vizet
Itt élünk a Duna mellett. Szeretjük, nézegetjük és álmodozunk, hogy milyen szép! Különösen a Budapest alatti alsó szakasza.

Czere József Fotó: Zsedrovits Enikõ
A part szinte lakatlan, a természet a maga kedvére formálja, a meder kiszélesedik, a folyás lelassul, remek túrázási, sportolási lehetőségeket kínál, csak éppen nem használjuk ki azt a sok lehetőséget! Mindenféle hajóval, kajakkal, kenuval, evezős és motoros csónakkal egyaránt jól járható.
Czere József mindezt kiválóan tudja. Talán nincs az évnek olyan napja, amikor – így mondja – nem látogatja meg a vizet. Mert ő még a szagát is ismeri, hiszen az is árulkodik annak, aki ért hozzá. József Apostagon született, a Duna közelében, de a kapcsolatuk nem ott alakult ki.
A család nem volt jómódú, a szülei életét a munka határozta meg. Gyerekkorában a körülményei csak annyit engedtek, hogy horgászott, amikor csak tudott, és a partról figyelte, hogyan húznak az evezősök. Szerette volna kipróbálni, de akkor még erre nem volt helyben mód. Ha a sport szeretetét nem is, de a küzdőszellemet otthon plántálták belé. Pestre, a Ganzba került géplakatos-tanulónak. Jó fejű, szorgalmas diák volt, könnyen tanult. A küzdőszellem munkálkodott benne akkor is, amikor később leérettségizett, majd a műszaki egyetemen építőgépész-mérnöki diplomát szerzett. Nyugdíjazásáig különböző karbantartási területeken dolgozott, vezető beosztásban.
A sport csak a budapesti iskolai években került hozzá közel. Először a kosárlabda, aztán az atlétika, majd egy véletlen folytán a kajakosok közé került. Elkezdődött az edzés, ám kezdetben nem ment valami jól, amit nehezen viselt. Nekiállt külön edzeni. A mestere megláthatta benne a képességet, és azt a célt tűzte elé, hogy ha továbbra is ilyen erőbedobással dolgozik, mire eljön a szezon, kap egy piros hajót. Természetesen, meg is kapta! Az első versenyről kicsit elkésett, mert rossz irányba szállt fel a villamosra, de úgy belehúzott, hogy mindenkit megvert. Ezzel a győzelemmel már nagyot lépett előre, mert a serdülő korosztályból három nyert verseny után lehet kilépni, és komolyabb hajóba ülni. Hajtotta magát rendesen! Ha a helyzet éppen úgy hozta, hogy csak hét végére kapott szabadságot, egyik nap le, másik nap visszakajakozott Pestre. Nem jelentett ez gondot számára.

Egy ilyen le-fel evezés a folyón nem veszélytelen. A fizikai erő mellé sok ismeret is kell, különben könnyen ott hagyhatja az ember a fogát. Aki a 12 fokos vízbe a Duna közepén beleborul, nem biztos, hogy élve partot ér!
Ifjúsági korosztályban többször ért el országos dobogós helyet, de a válogatottba nem jutott be, ami nem a tehetségén múlott. Akkoriban nála jóval idősebbek szerepeltek a nemzeti csapatban, olyan nevek, mint Hesz Mihály, Csapó Géza, Wichmann Tamás. 5-10 évig voltak a keret tagjai. A felnövekvők közben kiöregedtek, és csak a következő generáció léphetett a helyükre.
Amikor visszajött dolgozni Dunaújvárosba, a Kohászban folytatta tovább a kajakozást. Letette az edzői vizsgát, sok fiatalt tanított, nevelt fel. Kitartás, fegyelem, állóképesség nélkül nem lehet ezt a sportot jól csinálni. A személyiségen túl persze fontosak a testi adottságok is, mint a jó ülőmagasság. Aki ülve a legmagasabb, abból lehet sikeres kajakos.
A kitartás József egyik nagy erénye! Amit nem sikerült elérnie juniorként, azt megcsinálta szeniorként. A hazai bajnokságon 26 éve minden évben elindul, és gyűjteményét rangos érmekkel bővíti. Ezenkívül a World Master Game-nek nevezett világversenyen többször nyert bronzérmet, majd 2015-ben világelső lett. Saját felkészülésben, saját pénzen, támogatás nélkül.
Ehhez képest végtelenül szerény! Meg sem említi a sikereit, nem tolong, nem árulja magát. Pedig rengeteg jó ötlete van, például arról, hogy mi mindent lehetne kihozni a Dunából a gyerekek fejlesztése, a vízisport vagy a turizmus terén. A szakértelme megkérdőjelezhetetlen, de nem erőlteti. A „közös dolgaink” rendezése tehát még várat magára. „A lehetetlen és a lehetséges közt csak az a különbség, hogy melyikben hiszel”, üzeni Shakespeare ötszáz év távlatából!