Tóth Balázs hosszabbított

2024.05.26. 16:10

Több és alázatosabb munkát!

A nemrég bejelentett Sági Máté “párjaként” idén újra Tóth Balázs őrzi az Acélbikák kapuját.

Agárdy Csaba

A múlt évben Dunaújvárosba igazolt fiatal, korábbi fehérvári hálóőr így második szezonját kezdi meg a DAB színeiben. Tóth Balázs a legutóbbi Erste Liga szezon során 27 mérkőzésen lépett jégre és 92 százalékos védési hatékonyságot tudhatott magáénak, ezzel kilencedik helyezést ért el a kapusok közötti “háziversenyben”, egyszer pedig a hét játékosának választotta a Magyar Jégkorong Szövetség. A 25 éves játékost a DAB honlapja kérdezte az elmúlt szezonról és a szerződéshosszabbításról: 

- Az elmúlt szezon, habár nem volt épp sikeres a csapat számára, számodra talán mégis előrelépés volt, hiszen egyszer a hét játékosa is voltál, valamint remek százalékot hoztál össze a bajnokságban. 

- Szerencsére Reinissel elsőre megtaláltuk a közös hangot, ráadásul az egész szezonban támogatott. Mindig megbeszéltük a problémákat, ami nekem nagyon sokat segített. Éreztem a bizalmat a csapattársak és az edzők felől is.

- Valamikor tavasz közepén beszéltünk és említetted, hogy itt szeretnéd folytatni. Egy befejezetlen történetnek tekintetted? 

- Egy percig sem volt kérdés számomra. Ezért áldoztam fel húsz évet, hogy jégkorongozhassak, hiszen szerelmes vagyok ebbe a sportba, és nem engedhetem, hogy így és most legyen vége. Szerintem Somogyi Balázs az új vezetőedző remekül össze fogja szedni a csapatot. Bízom benne és pozitívan állok a jövő évi szezonhoz. 

- Most már bizonyossá vált, hogy Sági Máté lesz csapatunk másik kapusa. Milyen viszonyban vagytok egymással

- Mátéval már védtünk együtt a Vasasban és a Győrben is, jól ismerjük egymást. Sosem volt feszültség közöttünk és úgy gondolom egy jó versenyhelyzet fog kettőnk között kialakulni a csapaton belül. 

- Mik az elvárásaid magaddal és a csapattal szemben is? 

- Szeretném, ha az új csapat a múlt évinél sokkal többet és sokkal alázatosabban dolgozna. Fontos lenne, hogy az összetartás is maximálisan működjön. Magammal

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában