Nagy lehetőségek

2024.03.24. 18:23

Döntetlen a Fradival, de közelebb volt a bravúrhoz a DFC — képgalériával

Az NB III dél-nyugati csoportjának 21. fordulójában vasárnap a Dunaújváros FC az FTC II. csapatát fogadta, míg az FC Dunaföldvár Szentlőrincen lépett pályára. Előbbiek két kapufát is szerezve végül csak egy pontot szereztek, míg utóbbiak az egyik bajnokesélyestől kaptak ki.

Gróf András

Sok helyzet mellett két kapufát is szerzett a DFC, azaz sokkal közelebb álltak a bravúros győzelemhez

Fotó: Laczkó Izabella

DFC – Ferencvárosi TC II 0–0
DFC: Halasi – Puskás G., Szepessy R., Kis B. (Horváth M. a 46. p.), Stampfel, Bata, Jakab D., Rédling (Hegedűs K. a 91. p.), Vörös T. (Tapiska az 58. p.), Kozma B. (Gál B. 67. p.), Molnár M. Vezetőedző: Dobos Barna.
FTC II: Radnóti – Lestál, Nemes M., Takács Á., Ladányi, Keita, Fenyvesi, Bagi, Molnár M., Szabó Sz., Berényi. Vezetőedző: Korolovszky Gábor.

Remekül kezdték a meccset a sereghajtó hazaiak, hiszen sorozatban alakították ki a helyzeteket a felsőházi fővárosiak kapuja előtt. 

A Fradi tizenhatosán belülre érkező pontrúgások és bedobások mindegyike komoly gondot okozott a védelemnek. A 17. percben egy „túlgondolt” Fradi sarokrúgás variációt követően a hazaiak vezethettek kontra támadást, amelynek a végén Puskás Gábor fejelte a labdát a jobb oldali kapufára. A kipattanó labdát szögletre mentették a vendég védők, amit Kiss Balázs fejelt fölé. 

A fordulást követően kiegyenlített játékot láthattak a nézők, amelyben mindkét kapu előtt volt gólszerzési lehetőség. A legnagyobb a 85. percben Tapiska Géza előtt adódott, de közeli lövése a felső lécről fölé perdült. A mérkőzés összképe alapján az újvárosi együttes sokkal közelebb állt a három pont megszerzéséhez.

 Sajnos ebben a helyzetben a döntetlen nem igazán számít sikernek.

Szentlőrinc – FC Dunaföldvár 3–1 (2–1)
Szentlőrinc: Szmola – Miklós P., Sághy, Keresztes, Medgyesi, Kesztyűs M., Helesh, Kiss-Szemán, Novák Zs., Csörgő, Pataki. Vezetőedző: Szolga Gorán.
FCD: Vukman – Molnár S., Ladányi V., Gál Sz., Berekali, Tóth Á., Horváth A., Bartha L., Kövesdi, Tóth M., Urbán. Vezetőedző: Varga Balázs.

Az első félidő elején Csörgő akcióból és Pataki büntetőből szerzett góljaival elhúztak a második helyen álló hazaiak, de a szünet előtt még Bartha szépített. A második játékrész hosszabbításában Kiss állította be a végeredményt. A Földvár vereségével és a Kanizsa sikerével lecsúszott a dobogóról. 

További eredmények: Fehérvár II – MTK II 0–0, Iváncsa – Bonyhád-Majos 4–1, Mohács – Szekszárd 1–1, Kaposvár – Paks II 1–3, Érd - Nagykanizsa 0–1, PTE-PEAC – Gárdony-A. Gyógyfürdő 2–2.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában