Téli műfüves

2024.02.08. 19:55

Remekelt a Nagyvenyim és az Előszállás a második körben

A Fejér vármegyei téli műfüves labdarúgó-bajnokság dunaújvárosi csoportjainak második fordulójára több csapat is látványosan megerősödött. Az eredmények azonban nem relevánsak, hiszen a felkészülési szakaszban még sok minden képlékeny.

Horváth László

A Kulcs nem érte utol a Nagyvenyimet, de mégis egy jót játszott

Fotó: Horváth László

A játékosok igazolásától kezdve az orvosi és egyéb engedélyek beszerzéséig, az összeállítások próbálgatásáig eléggé mozgékony ez az időszak. Ennek ellenére már élvezetes összecsapásokat láthattunk az előző és a mostani fordulóban is. A hétvégi meccsek közül a Nagyvenyim–Kulcs és a Nagykarácsony–Előszállás találkozót emelnénk ki. Az előző, úgymond papírforma szerint végződött, mert a Nagyvenyim eggyel magasabb osztályban is jóval nagyobb játékerőt képviselt az ősszel, mint Duna-menti ellenfele a harmadosztályban. A Nagykarácsony–Előszállás mérkőzést tekintve azonban már teljesen egyenrangú volt a felállás. Sőt azt is mondhatjuk, kijött a lépés Masinka Csaba legénységének. Pedig még a kapuban is mezőnyjátékos védett. 

Kijött a lépés a fehér mezes Előszállásnak a Nagykarácsony ellen
Fotó: Horváth László

Nagykarácsony - Előszállás 1-2 (1-0)

Nagykarácsony: Miklós - Szabó Sz., Kovács, Gábris, Varga, Demeter, Mohácsi, Jákli, Horváth, Gráczer, Csere: Szabó M.

Előszállás: Garbacz -Mukli, Kvárik, Nyári, Balogh, Béres, Horváth G., Szalai, Bozsoki, Németh, Horváth K. Cserék: Kovalovszky, Bognár, Kercza, Felker, Kovács, Reichardt.

Gólszerző: Varga, illetve Mukli, Kercza.

A mérkőzésről így nyilatkozott az előszállási tréner, Masinka Csaba:

Ezzel az eredménnyel és játékkal kiegyeznénk a bajnokságban is.

- Jól védett a kapusunk, valamint több helyzetünk volt, mint ellenfelünknek. Mind a hat embert becseréltem, és végre most jól jött ki a lépés. Ez egyik gólunkat szabadrúgásból lőttük, a másikat szögletből fejeltük be. A Nagykarácsony szöglet utáni kipattanóból szerzett találatot, ami gyönyörű nagy gól volt.

Nagyvenyim – Kulcs 3-0 (2-0)

Nagyvenyim: Lukács - Máthé, Princz, Balogh, Slett, Pinczési, Sarok, Kővári, Kovács, Cislo, Török. Cserék: Szabó, Furuglyás, Gászler, Ocztos, Varga.

Kulcs: Murvai - Cseresnye, Godó, Ócsai, Szekszárdi, Tóth, Gallai, Horváth, Kis-Szabó, Balla, Nyuli. Cserék: Németh, Plézer, Seres.

Gólszerző: Princz, Balogh, Szabó.

Vaskó József, Nagyvenyim: - A második mérkőzésen már több a tapasztalat. Sajnos nem játszottunk olyan jól, mint az elsőn. Nyilván eredményről sem érdemes beszélni. 

Személyekben megvagyunk és erőnlétben is, de játékban van még mit csiszolni.

Ócsai Norbert, Kulcs: - Az új játékosok a sportorvosi hiánya miatt egyelőre nem játszhatnak. Az alapozás közepénél tartunk, így a futómennyiségen van a hangsúly. Azért szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés is.

Játékban a labdakihozatalnál, a védekezésnél is egészen jól megoldottuk, amíg az erőnkkel bírtuk.

- Két fiatalt igazoltunk és várunk két idősebb, rutinosabb játékost.

További eredmények az A csoportból: Dunaújváros Pase U-19. – Mezőfalva 2-2, Solt – Baracs 3-1. Az iváncsai csoportban: Sárosd II. – Adony 2-1.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában