Labdarúgás

2024.01.05. 13:38

Bajnoki címre tör a Liverpool, de a neheze még hátra van

A magyar válogatott Szoboszlai Dominikkal a fedélzeten az angol csapat a bajnokság élén kezdte az új évet.

Duol.hu

Fotó: Shutterstock

Az előző idény csalódást keltő ötödik helyezése után az új szezonban egyre jobban szerepel a Liverpool. Az angol csapatnak a sérülések és válogatottbeli kötelezettségek miatti hiányzói miatt nehéz dolga lesz a következő időszakban. Ráadásul az angol bajnoki címvédő és BL-győztes Manchester City tavasszal mindig kegyetlen tempót diktál, amivel nehéz lesz tartani a lépést Szoboszlai Dominik csapatának.
Mióta Jürgen Klopp lett az angol csapat edzője, először fordult elő, hogy a Liverpool nem jutott be a Bajnokok Ligájába. A szurkolók csalódása óriási volt, és több kulcsjátékos (Firmino, Milner, Oxlade-Chamberlain, Henderson, Fabinho) távozása miatt a teljes középpályát megújították az Anfield Roadon, amiben egy világbajnok argentin játékos mellett többek között a magyar válogatott labdarúgó, Szoboszlai Dominik is nagy szerepet kapott.
Szörnyetegek a középpályán
A 2023-as év első angol bajnoki rangadója után akkora öröme volt a Liverpool edzőjének, Jürgen Kloppnak, hogy ünneplés közben elvesztette a jegygyűrűjét – írta meg az Origo. A német edző öröme nem volt alaptalan, mivel a Newcastle elleni győzelmet követően az első helyre lépett a csapat az angol bajnokságban, bár Szoboszlai Dominik sérülése miatt picit aggódhattak a szurkolók. A bajnoki címre törő gárdához fontos játékosok igazoltak tavaly nyáron. A védelembe egy klasszis védő, Ibrahima Konaté érkezett. Sadio Mané távozásával megbontott mágikus támadóhármas (Mohamed Szalah, Roberto Firmino) pótlására Diogo Jotát, Luis Díazt, Darwin Núnezt és Cody Gakpót igazolta az angol klub, és az utóbbiak egyre jobb teljesítményt nyújtanak a bajnokikon – írta meg a Magyar Nemzet. A teljes középpályát meg kellett újítani, ezért a klubtulajdonosoknak 2023 nyarán mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk: hetven millió euróba került Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), és negyvenkét milliót fizetettek a Brightonnak Alexis Mac Allisterért, negyven milliót a Bayern Münchennek Ryan Gravenberchért, valamint húsz milliót a Stuttgartnak Endo Wataruért. A világbajnok Mac Allisternek nem okozott nagy gondot a váltás, Szoboszlai pedig meglepően gyorsan felvette a Premier League tempóját. Klopp Gravenberchet és Endót picit lassan építette be, de most már mindketten fontos tagjai a csapatnak. Egy szempontból érdekes hasonlóság van a Liverpool és a magyar bajnok Fradi között – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. Jürgen Klopp a Ferencvárosnál is követett „Küzdeni mindig, feladni soha” hozzáállást, és mentális szörnyetegeket nevelt ki a játékosaiból. Az idény első szakaszában sokszor előfordult, hogy a Liverpool tompán kezdett egy mérkőzést, és gyorsan hátrányba került. Pontosan tízszer esett ez meg velük, ezekből viszont csak egy meccset veszítettek el (Tottenham), négy döntetlen mellett öt találkozót megnyertek. Tizenkilenc pontot gyűjtöttek be vesztes helyzetből, ami messze a legtöbb a ligában 

A bajnokság élén, de lesben áll a City
A rengeteg mezőnymunkát végző Szoboszlai Dominiknak (is) köszönhetően a Liverpool középpálya jobban szűr, a védelem így kevésbé van kiszolgáltatva az ellenfelek támadóinak. A Premier League-ben ennek is köszönhetően héttel kevesebb gólt kaptak, mint tavaly húsz forduló elteltével, és ugyanennyivel többet is lőttek a Vörösök. A Liverpool jelenleg három ponttal megelőzi a második Aston Villát. Szoboszlai az idény eleje óta a kezdőcsapat tagja:

a bajnokságban mind a húsz találkozón játszott, ebből tizenkilencszer az első perctől kezdve a pályán volt. A második helyen álló Aston Villa és a Sheffield United ellen gólt lőtt, emellett három gólpasszt is kiosztott – írta meg az Origo

Tavaly ilyenkor már hét vereségnél tartott a Liverpool, most csak egynél. A kupasorozatokban is jól szerepel eddig Jürgen Klopp csapata. Az Európa-ligában most simán nyerte a csoportját, és a fogadóirodák szerint az angoloknak van a legnagyobb esélyük a végső győzelemre is. A ligakupában a legjobb négy között a Fulhammel vív meg a Liverpool, míg a másik elődöntőben a Chelsea és a Middlesbrough csap össze. Az angol bajnokság listavezetőjének viszont valahogy át kell vészelnie a januári időszakot, mivel rengeteg játékosa fog hiányozni. Andy Robertson, Kosztasz Cimikasz, Joel Matip, Stefan Bajcetic, Thiago és Szoboszlai Dominik is sérült, Endo mellett pedig Szalah is távozott, ő egyiptomiként az Afrikai Nemzetek Kupáján érdekelt. És mint korábban minden évben, a Manchester City csapatát nem lehet figyelmen kívül hagyni: Pep Guardiola csapata jelenleg csak a tabella harmadik helyé áll, egy meccsel kevesebbet játszva mindössze öt ponttal maradnak el Kloppéktól. Tavasszal mindig megtáltosodik a City, és egy hosszú győzelmi sorozattal gyakran bizonyították, hogy vert helyzetből is képesek megnyerni a bajnokságot.
 



 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában