Szétlövés döntött a miskolciak javára

2023.10.01. 21:21

Pedig háromszor is vezettek az Acélbikák

Agárdy Csaba

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Dunaújvárosi Acélbikák–DVTK Jegesmedvék 3–4 (1–1, 1–1, 1–1, 0–0, 0–1) – szétlövéssel

Dunaújvárosi Jégcsarnok. Vezette: Korbuly, Timár, Váczi, Kövesi.

DAB: Tóth – Varga, Maarnela, Somogyi (2), Lorraine 1 (1), Elomaa 1 – Svars (1), Ahonen, Ödman, Koskinen 1, Sillanpaa (1) – Sysak, Moore, Szalma, Nemes, Dostalek (1) – Léránt, Marosi, Strenk, Pinczés. Vezetőedző: Niko Eronen. 

DVTK: Voris – Verveda, Szathmáry, Berdnikov, Páterka, Farkas – Szirányi, Hill, Razumniak, Miskolczi, Kuleshov 1 – Shkrabau, Vojtkó (1), Barrow 1 (2), Lövei, Esteves 1 (1) – Trozsák, Szalay, Makai 1, Csiki, Őri. Vezetőedző: Steve Kasper.

A csapatok úgy kezdték a mérkőzést, hogy az edzőknek amolyan közhelyesen ne kelljen majd a találkozó után a nyilatkozatukat úgy kezdeni: „idény eleji formát mutattunk”. Mindkét együttes agresszívan, nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe. Mivel Miskolcról is érkeztek szurkolók, ezért a két tábor is összemérte hangerejét. Ennek köszönhetően remek hangulatban, jó színvonalú mérkőzést láthattak a nézők. Két percet sem kellett várni, és a dunaújvárosi drukkerek máris gólt ünnepelhettek, Koskinen szerezte meg a DAB vezetését. A hazaiak még a harmad első felében kétszer is gyorsan emberhátrányba kerültek, de jól állták a sarat, masszívan, rendkívül fegyelmezetten védekeztek. Amikor pedig emberelőnybe kerültek, az is kiderült, tudatosan építik fel ebben a szituációban a támadásaikat, igaz, gólt nem sikerült elérniük. Az is szembeötlő volt, hogy a hazaiak tőlük régen látott tudatossággal jégkorongoznak. Ezen a megállapításon az sem változtat, hogy a 14. percben a dunaújvárosi védelem pici megingását kihasználva emberelőnyből egyenlítettek a Macik. Egyébként nem csak a gól mondatja velünk, de az is látható volt, hogy a DVTK a legkisebb rövidzárlatot is maga javára fordítja, és veszélyes helyzetet alakít ki.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A második harmadban is jól szórakoztak a Dunaújvárosi Jégcsarnokba szép számban kilátogató szurkolók. Még a koreográfia is hasonló volt, mint az elsőben. Nyolc perc eltelte után emberelőnyből Elomaa újra vezetéshez juttatta a Bikákat, és a Jegesmedvék ismét egyenlíteni tudtak – ezúttal egyenlő létszámnál voltak eredményesek Barrow révén. Az azonban a tények közé tartozik, hogy a DAB ebben a játékrészben eldönthette volna a három pont sorsát, fölényben játszott, kétszer ajtó-ablak helyzetbe került, de a korongot nem tudta a kapuba juttatni.

Negyven perc izgalom után jöhetett az utolsó felvonás – 2–2-es állásnál. A csapatok mintha úgy döntöttek volna, lesz, ami lesz, de a rendes játékidőben nem viszik dűlőre a dolgot. A DAB ismét vezetést szerzett (54. perc Lorraine), húsz másodperc után viszont újra egyenlő volt az állás (Makai). Ezzel a góllövő-ütőket el is tették a játékosok, jöhetett a hosszabbítás. Ekkor is érintetlenek maradtak a kapuk, vagyis a szétlövés döntött. A miskolciak ötből kettőt, a dunaújvárosiak pedig ötből egyet értékesítettek a rávezetésekből. Így a DVTK-nak két, a DAB-nak egy pont jutott. Az egy pont nem rossz az Acélbikák szempontjából a tavalyi alapszakasz harmadik helyezettje ellen, de egy kis hiányérzetük lehet a hazai szurkolóknak, hiszen ha kedvenceiknek jobb a helyzetkihasználásuk, akkor most három pontnak örülhetnének.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában