Labdarúgás

2023.10.06. 21:10

A forduló rangadóját vívja a Baracs idegenben

Ezen hétvégén a Fejér vármegyei labdarúgó-bajnokságokban a második októberi fordulót rendezik, amelyben minden találkozó 15 órakor kezdődik.

Gróf András

Az első osztályban múlt héten bravúros sikert elérő Mezőfalva vasárnap újra otthon lép pályára

Fotó: Horváth László

Az első osztály nyolcadik fordulójában szombaton a következő két mérkőzést rendezik: Sárbogárd – Mór, Martonvásár - Mány-Bicske II. Az előző fordulóban hazai környezetben bravúros győzelmet arató KK Grain Kft.-Mezőfalva gárdája vasárnap újra otthon lép majd pályára. Ellenfelük a Bodajk gárdája lesz, akik jelenleg a tabella hátsó régiójához tartoznak. A mezőfalviak egy esetleges újabb sikerrel megerősíthetnék pozíciójukat a táblázat első felében. A további vasárnapi összecsapások: Tóvill-Kápolnásnyék – Sárosd, Maroshegy – Enying, Lajoskomárom – Tordas, MÁV Előre Főnix - Ercsi Kinizsi. Ezúttal a Csór Truck-Trailer együttese lesz szabadnapos.

A másodosztály déli csoportjának hatodik fordulójában minden találkozót a vasárnap játsszanak az együttesek. Az eddig még veretlen Adony hazai pályán folytathatja remek sorozatát a Sárszentmihály-Masterplast együttese ellen. A Nagyvenyim az előző körben súlyos vereséget szenvedett, így hazai környezetben fontos lenne javítaniuk a mögöttük álló Besnyő ellen. A még pont nélkül álló Előszállás az élmezőnyhöz tartozó Polgárdit fogadja. Nem biztos, hogy most fog megszakadni a negatív szériájuk. A Nagykarácsony ebben a körben a Sárosd második számú együttese ellen lép pályára. A forduló rangadóján a listavezető Baracs a dobogó harmadik fokán álló Aba Sárvíz otthonában játszik. A házigazdák győzelmük esetén pontszámban utol érhetnék a jelenleg az első álló vendégeket. A forduló hatodik mérkőzése a Káloz - Seregélyes párharc. Ezúttal a Beloiannisz együttese lesz szabadnapos.

A harmadosztály déli csoportjának hatodik fordulójában minden találkozót vasárnap rendeznek: LMSK – Sárszentágota, Kisláng – Szabadegyháza, Alap - Lajoskomárom II, Nagylók – Vajta, Kulcs – Kőszárhegy, Dég - Tác-Csősz, Cece - Rácalmás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában