Jégkorong

2022.11.13. 19:25

Vereség az ukránok ellen és negyedik hely

A Sárközy Tamás Emléktorna záró napján válogatottunk az ukránokkal mérkőzött meg a harmadik helyért. A 2–1-es vereség azonban a negyedik helyet eredményezte.

Agárdy Csaba

Magyarország–Ukrajna 1–2 (0–2, 0–0, 1–0) 

A magyar keret: Horváth D. (Rajna) – kapusok, Schlekmann, Páterka, Galló, Vincze P., Vas J., Sárpátki, Nagy K., Császár, Szigeti, Ambrus G., Kreisz, Tóth R., Szirányi B., Fejes, Pozsgai, Garát, Kiss R., Dóczi, Vokla, Pokornyi. 

A magyar gólszerző: Sárpátki Tamás. 

A magyar válogatottban többen is ezen a meccsen debütáltak – Schleckmann, Pokornyi, illetve Horváth Dominik, aki Rajna bemelegítés alatt elszenvedett sérülése után került kezdőként a kapuba. (A magyarok részéről a fehérvári játékosok hazautaztak – Ambrus Gergő kivételével.)  

Az első nagyobb helyzet a magyar csapat előtt adódott, az ukrán kapus viszont kiváló ütemben robbant ki a kapujából ahhoz, hogy elsodorja a korongot. Rögtön ez után, az 5. percben jött ellenfelünk első találata: a kapu előtt nem figyeltünk eléggé Trathra, aki Horváth kesztyűje felett a hàlóba lőtt (0–1). A 14. percben az ukránok megduplázták az előnyüket, sajnos a kiugró Krivoszapkon nyomát csak bottal ütöttük (0–2).  

A második harmad főleg a mezőnybeli küzdelemről szólt, kevesebb volt a helyzet is, gól pedig nem esett. Ehhez a magyar válogatott emberelőnyben került a legközelebb, de mindegyik lehetőségünk kihasználatlan maradt. 

A harmadik harmad elején kivédekeztünk két emberhátrányt is. A hajrá kezdetén Vokla távolijával veszélyeztettünk, ebből viszont kontráztak az ukránok, Horváth óriásit védett. Az 53. percben jött a magyar szépítő találat: egy buli után távolról lőttünk kapura, Sárpátki jegyezte a gólunkat (1–2).  

Az utolsó percben a magyar válogatott időt kért, lehoztuk a kapusunkat, de egyenlíteni nem sikerült. Így a torna negyedik helyén végeztünk. 

Japán – Szlovénia (5. helyért) 3-1. Döntő: Franciaország – Olaszország (18.30 óra). 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában