Kajak-kenu

2022.08.30. 20:00

Mindkét számában dobogóra szeretne állni a szegedi vb-n

Szerdán kezdődik az év egyik legjobban várt kajak-kenu versenye, a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság. A Maty-éren közel harminc ifjú magyar kenus bizonyíthat majd a hazai szurkolók előtt, ami rekordlétszám lesz a szakágban. Közöttük van a DKSE versenyzője, Slihoczki Ádám, aki két számban lesz érdekelt az idősebbek korosztályában.

Gallai Péter

Fotó: LI

Nyolc év után ismét Magyarország rendezheti meg az utánpótlás legfontosabb seregszemléjét, a Szegeden rajthoz álló tehetségek közül kerülnek ki a jövő nagy versenyzői, akik közül többen a 2024-es párizsi olimpián is ott lehetnek már. A sportág egyik szentélyének számító Maty-éri pályán több mint 1100 résztvevő áll rajthoz szerdától a világ több mint 60 országából. 
A magyar csapat tagja a Dunaújvárosi KSE kenusa, Slihoczki Ádám, aki az U23-as mezőnyben lesz érdekelt C-2 500 méteren Kollár Kristóffal és C-4 500 méteren Zombori Dominik, Kollár Kristóf és Koczkás Dávid társaságában. Slihoczki a nyitónap délelőttjén már be is mutatkozik a páros előfutamok során, s az a céljuk, hogy magabiztos versenyzéssel egyből a pénteki fináléba jussanak. 
– A hazai vb miatt extra drukk nem, de a verseny előtti egészséges izgatottság bennem van, nagyon várom már a rajtot, ugyanis régóta itt vagyunk Szegeden. Nekem sokat segít, hogy nem kellett utazni sehova, kiválóan ismerem a pályát és a körülményeket. Annak is nagyon örülök, hogy a családom, barátok, ismerősök is ott szurkolhatnak majd nekünk a lelátón, nyilván, ez is feldobja az embert. Az elmúlt napokban már visszavettünk az edzésterhelésből, a pihenésen és a mentális felkészülésen volt a hangsúly. Szerintem nagyon jó munkát végeztünk, biztató időket mentünk a párossal és a négyessel egyaránt a Maty-éren, ahol versenyezni fogunk, tehát lesz viszonyítási alap – nyilatkozta a kezdés előtt lapunknak a DKSE tehetsége, aki szeretne klubtársa, Hajdu Jonatán nyomdokaiba lépni, ő 2014-ben az ifik között három érmet, két aranyat és egy ezüstöt szerzett. Neki is célja, hogy mindkét egységgel a dobogóra állhassanak fel. 
 

Slihoczki azt is nagyon jónak tartotta, hogy a szövetség döntése alapján a felnőtt vb-n is elindulhattak ugyanezzel a négyessel. Azaz nem a szegedi verseny előtt rakták össze őket, hanem volt másfél hónapjuk összeszokni, gyakorolni. Másrészt sok tanulsággal gazdagodtak Kanadában, ahol negyedik helyen végzett a kvartett. Arra a kérdésre, melyik hajóval lát nagyobb esélyt akár a legfényesebb érem megszerzésére is, azt válaszolta, hogy ilyenkor nehéz viszonyítani a korosztályos riválisokhoz, a páros mezőnyt például nem nagyon ismerik, mert nem voltak ott az U23-as Eb-n. Azonban ha választani kell, a négyes esetében ezt reálisabbnak tartja, már csak azért is, mert a C-2 500 méteren kőkemény mezőny lesz, huszonnégy ország indít egységet. Nyilván ez annak köszönhető, hogy ez a táv lett az új olimpiai szám. Ennek ellenére bizakodó, de itt már egy dobogós hely ezért is értékesebb. 
– Rengeteget jelent nekünk a magyar közönség, amikor az utolsó száz-százötven méterhez érünk, át tudnak lendíteni a holtponton, amikor nem a saját szenvedésemet hallom, hanem az ő buzdításuk újult erővel repíthet előre. Nagyon bízom benne, a dobogó tetejéig! – tette hozzá a DKSE kenusa. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában