Önbizalommal telve

2022.02.10. 18:56

Papp Máté szerint egyértelmű célja a csapatnak a bajnokság megnyerése

A 2021/2022. évi NB III. közép csoportjának tavaszi idénynyitóján a második helyen álló Dunaújváros PASE labdarúgócsapata a tizenegyedik Hódmezővásárhelyi FC együttesét fogadja. Az összecsapás vasárnap 14 órakor kezdődik a Dunaújváros Stadionban.

Gróf András

Varga Balázs és Papp Máté nyilatkozott a vasárnapi bajnoki rajt előtt, amit hazai pályán kezdenek a Hódmezővásárhely ellen Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: Zsedrovits Eniko

A felkészülésről, illetve az összecsapás esélyeiről az újvárosi együttes vezetőedzőjét, Varga Balázst kérdeztük. 

– A csapatot hasonlóképpen készítettük fel, mint nyáron, hiszen az kiválóan sikerült. Minden feltétel adott volt, ha kellett, konditeremben tréningeztünk, ha kellett, akkor a Duna-parton gyakoroltunk. Az együttes taktikájában minimális változtatásokat hajtottunk végre – közölte. 

Az új igazolásokra térve kiemelte, sikerült a három új játékost beépíteni. Szerencsére mindhármukat jól ismerte. Huszty Dániel egész pályafutását nyomon követte, hiszen ő is pécsi. Több NB III-as csapattal nyert már bajnokságot, így megvan a megfelelő rutinja. Erénye, hogy a védelem bármely pontján bevethető, hiszen mindkét lábát jól használja. Bozsoki Imrét a nyugati csoportban látta futballozni. Az Érdben nagyon stabilan játszott a belső védő szerepkörében. Ő is nyert már bajnokságot a harmadosztályban. Előny számukra, hogy tudják, nyomás alatt, folyamatos győzelmi kényszerben miként kell teljesíteni. Aki követi a magyar futballt, az tudja, hogy a harmadik érkezőnk, Tölgyesi Viktor, az elmúlt években folyamatosan minimum a másodosztályban játszott. A rutinos középpályás legutóbb a Pécs együttesében szerepelt. Higgadtságával, játékintelligenciájával a középpályás sor fontos láncszeme lehet. Ezekkel az igazolásokkal sikerült kiküszöbölni azokat a problémákat, amik ősszel gondot jelentettek egy-egy védő kiesése miatt. 

– Most már nem kell az esetleges hiányzók miatt átalakítani az egész csapatot. Nem lesz arra szükség, hogy egy meghatározó támadót védőként szerepeltessünk. Minden szempontból értékesnek tartom ezt a három igazolást. A felkészülési mérkőzéseken nem szenvedtünk vereséget, ami örömteli. Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk vele, hogy ezeken a találkozókon nem az eredmény az elsődleges, de ezek a meccsek önbizalmat adhatnak a tavaszi rajt előtt. Összességében elmondható, a felkészülésünk nagyon pozitív volt, jó állapotban van a csapat. Frissen, önbizalommal teli vágunk neki a bajnokság előttünk álló szakaszának. A játékosok, illetve az edző számára legfontosabbak a mérkőzésnapok, így izgatottan várjuk a vasárnapot – tette hozzá. 

Hangsúlyozta: – A szezon első meccse mindig különleges, hiszen a felkészülést követően mindenki a maximális erőbedobással kezd. A Hódmezővásárhely ősszel is jó benyomást tett ránk. Egy jó mérkőzésen sikerült ott nyernünk, amelyen rengeteg helyzetet kihagytunk, amivel magunk számára tettük nehézzé a győzelmet. Nekünk az előttünk álló fordulókban arra kell törekednünk, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzéseket, mert a csapatban, ha nem is játszik jól, benne van egy, két, három gól ebben az osztályban. Amennyiben megfelelő koncentrációval, mentalitással lépünk pályára, akkor nekünk a Hódmezővásárhely elleni meccset magabiztosan le kell hoznunk. Az őszi, szekszárdi idényzárón Villám Balázs megkapta az ötödik sárga lapját, így ő nem játszhat. Rajta kívül azonban szerencsére mindenki bevethető. Húsz mezőnyjátékos és három kapus alkotja a keretünket. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy közülük bárkit bátran be merek tenni a csapatba. Mindenki úgy dolgozik, hogy megérdemelné – emelte ki Varga Balázs. 

A játékosok véleményét a rutinos Papp Máté tolmácsolta a sajtótájékoztatón. 

– Minden felkészülésnek van fizikális és szakmai oldala. A fizikális rész elvégzése szükséges, ami ad egy alap állóképességet az előttünk álló félévre. A szakmai részben begyakoroltuk azokat az apró dolgokat, amiken a siker érdekében változtatnunk kell. Ezeket a variációkat a csapat minden egyes tagja elsajátította, így bátran vághatunk neki a szezonnak. A három érkezőt jól ismertük, így tulajdonképpen nem idegen környezetbe csöppentek. A beilleszkedésük zökkenőmentesen zajlott, hiszen egy jó szellemű csapatba érkeztek. Én személy szerint rendkívül motiváltan várom a rajtot. Egyértelmű célunk a bajnokság megnyerése. Külön öröm lenne számomra, ha védőként tíz lőtt gól fölé kerülnék a bajnokság végére – mondta. 

A tabellát a Kozármisleny vezeti 52 ponttal, a DPASE a második helyen áll 45-tel, a harmadik Makónak 39 pontja van a tavaszi rajt előtt. 

 

A DPASE további tavaszi mérkőzései

22. forduló: Kozármisleny–DPASE (február 20., vasárnap, 16 óra), 23. forduló: DPASE–Mohács (február 27., vasárnap, 14 óra), 24. forduló: Ceglédi VSE–DPASE (március 6., vasárnap, 14 óra), 25. forduló: Monor–DPASE (március 13., vasárnap, 14 óra), 26. forduló: DPASE–FC Dabas (március 20., vasárnap, 14 óra), 27. forduló: Budapest Honvéd-MFA II–DPASE (március 27., vasárnap, 11 óra), 28. forduló: ­DPASE–FTC II (április 3., vasárnap, 16 óra), 29. forduló: ESMTK–DPASE (április 10., vasárnap, 16 óra), 30. forduló: DPASE–Gerjen (április 13., szerda, 16 óra), 31. forduló: Balassagyarmat–DPASE (április 17., vasárnap, 17 óra), 32. forduló: DPASE–Makó (április 24., vasárnap, 17 óra), 33. forduló: Vác–DPASE (május 1., vasárnap, 17 óra), 34. forduló: DPASE–Paksi FC II (május 4., szerda, 17 óra), 35. forduló: Dabas-Gyón FC–DPASE (május 8., vasárnap, 17 óra), 36. forduló: DPASE–Iváncsa (május 15., vasárnap, 17 óra), 37. forduló: MTK Budapest II–DPASE (május 22., vasárnap, 17 óra), 38. forduló: DPASE–Rákosmente (május 29., vasárnap, 17 óra). 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában