Bécs Krisztina

2021.06.29. 20:00

„Női játékvezetőként sokszor nehéz elfogadtatni magunkat”

Háromrészes írásunkban három dunaújvárosi játékvezető hölgyet mutatunk be, akik a megyei III. illetve a megyei II. osztály mérkőzéseit dirigálják, vagy éppen asszisztáljak a partvonalnál.

Horváth László

A foci mindenkié – tartja a mondás, és hogy mennyire igaz a megállapítás, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy nemcsak a futballban, hanem a dirigensi poszton is találkozhatunk a gyengébbik nem képviselőivel. Hiánypótló háromrészes írásunkban három, a dunaújvárosi körzethez tartozó női játékvezetőt, asszisztenst, Bécs Krisztinát, Mészáros Adriennt és Vaskó Esztert faggattuk az indulásról, tapasztalatokról, tervekről. Sorozatunk első fejezetében Bécs Krisztinát kérdeztük:

– Apukámmal és nagyapámmal is sokat jártunk focimeccsekre, így a mozgás, a sport gyerekkorom óta a mai napig fontos része az életemnek. Tizennégy évesen labdarúgóként éreztem először, milyen is a légkör a pályán. A pentelei női csapatban kezdtem, majd évekkel később, főiskolás időmben az algyői csapat játékosaként mutathattam meg tudásomat. A főiskola után a foci helyett a munka került az első helyre. Évekkel később egy ismerősöm révén hallottam a játékvezetői lehetőségről. Ha pályán focistaként már nincs lehetőségem, akkor átállok a másik oldalra. Ennek már hat éve! Először asszisztensként kezdtem, és három éve a megyei II. osztályos játékvezetők közé tartozom egyetlen nőként. Ugyanúgy vezetek öregfiúk, ifi, megye III-as meccseket, és asszisztálok is, ha éppen az a feladat. A kollégák szeretettel, segítőkészen fogadtak. Nagyon sokat tanulhattam tőlük, amit a későbbiekben próbáltam beépíteni és alkalmazni. Női asszisztensként, játékvezetőként sokkal nehezebb elfogadtatni magunkat a játékosokkal és a szurkolókkal. Két évembe telt elfogadtatni a pályán a női irányítást, de még a mai napig is több munkával jár, mint a férfikollégáknak. Minden mérkőzés elején van bennem egy kis drukk is, hogy a játékosok mennyire lesznek partnerek.

Vaskó Eszter, Bécs Krisztina és Mészáros Adrienn a DLSZ Aréna kapuja előtt Fotók: Horváth László

A szurkolók többsége tisztelettel beszél, de mindig akad olyan, aki nem túl kedves szavakat kiabál be a mérkőzés során. A legtöbb esetben viszont elnézést is kérnek. Szerencsére kellemetlen mérkőzésem a hat év alatt nem sok volt. A leg­emlékezetesebb a legelső felnőttmérkőzésem, ahol Nagyvenyim–Előszállás meccset vezettem. Mind a két csapat hajtott a győzelemért, de mellette sokat szabálytalankodtak, reklamáltak. Több sárgát és egy dupla sárgás kiállítást is adnom kellett. A mérkőzés végén az öltözőben úgy éreztem, hogy nem akarom tovább csinálni, elfáradtam lelkileg. Mind a két edző bejött és gratulált. Szerintük sem volt könnyű dolgom. Ez adott egy plusz erőt, és pár nap pihenés után úgy döntöttem, hogy nem adom fel. Egyébként minden mérkőzést kellemesnek ítélek, ahol elfogadják az ítéleteimet, és a végén a játékosok, edzők megköszönik a játékvezetést eredménytől függetlenül. Volt mérkőzésem, ami nem végződött túl jól, de annál jobban tisztelnek miatta, és a mai napig emlegetik.

Kemény párharcok során kell jó ítéletet hozni

Előszállás–Kulcs meccset vezettem asszisztensek nélkül. A pörgős, szoros összecsapáson nem volt gond, megoldottam a szituációkat. A lefújás után a pályán rosszul lettem, nem kaptam levegőt, teljesen kimerültem. Az öltözőbe kísérést követően egy mentős megvizsgált, de problémát nem talált. Kis idő múlva szerencsére jobban lettem. Azóta is emlegetik a mérkőzést, és folyamatosan kapom az elismerést a helytállásomért. A jövőt illetően a korom miatt már nem sok a lehetőség. A vizsgák és az ellenőrzések után a vezetőség dönt a továbblépésről. A játékvezetést fiatalabb korban érdemes elkezdeni. Amit elértem, abban rengeteg munka van. Sok áldozatot kíván, de szeretem csinálni. A párom megértő, tudja, mivel jár ez a szakma, hiszen ő is játékvezető. A civil életben tanító néniként dolgozom, a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában, ahol elsős osztályom van – hallhattuk Bécs Krisztinától.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában