torna

2021.06.11. 21:05

Két döntőjük már biztos

Jól teljesítettek a magyar tornászok az eszéki világkupa első selejtezőnapján, ugyanis hat döntős helyet szereztek. Mészáros Krisztofer talajon és lólengésben, Szujó Hanna és Bácskay Csenge ugrásban, a Dunaújvárosi KSE két versenyzője, Kovács Zsófia és Makovits Mirtill pedig felemás korláton jutott fináléba.

Morva Dávid

Budapest 20201030 torna OB Fotó: Dömötör Csaba Nemzeti Sport Kovács Zsófia

Fotó: Dömötör Csaba

A kvalifikációk első, csütörtöki napjával vette kezdetét a horvátországi megmérettetés, ahol a magyarok minden szeren érdekeltek voltak. A hölgyeknél a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület két tornásza, Makovits Mirtill, valamint az Európa-bajnok és olimpiai induló Kovács Zsófia felemás korláton indult, ráadásul mindketten a fináléba jutottak.

Kovács 14,450 ponttal második, Makovits, 13,250-del az ötödik helyen kvalifikált. Ugrásban Bácskay Csenge és Szujó Hanna szerepelt, és csakúgy, mint a két dunaújvárosi, ők is bekerültek a döntőbe. Bácskay 13,250 ponttal negyedik, Szujó 12,675-del hetedik lett.

Kovács Zsófi a boldog, hogy felemás korláton a világbajnok után másodikként lett finalista Fotó: DCs/NS

A férfiaknál a talaj, a lólengés és a korlát kvalifikációs versenyeit tartották. Az FTC-Telekom junior Európa-bajnok tornásza, Balázs Krisztián edzője, Nagy Zoltán helyszíni tudósítása szerint korláton hibázott, így 13,150 ponttal nem lett finálés, csakúgy mint Tomcsányi Benedek lólengésben, aki 13,350-del szintén nem kvalifikált. A másik győri tornász, Mészáros Krisztofer azonban mind lólengésben, mind pedig talajon 14,200 pontot kapott, ami mindkét szeren a hetedik helyre volt elegendő, ezzel mindkét szeren ott lesz a legjobbak között.

A négynapos verseny pénteken a selejtezők második felével folytatódott, ahol a hölgyeknél Kovács Zsófia gerendán, klubtársa, Makovits Mirtill talajon, Szujó Hanna pedig gerendán és talajon volt érdekelt a lapzártánk után befejeződött napon.

A férfiaknál Balázs Krisztián gyűrűn és nyújtón, Mészáros Krisztofer nyújtón, Tomcsányi Benedek pedig ugrásban szerepelt.

A DKSE edzője, Trenka János, aki szintén kint tartózkodik a csapattal, így értékelte a világkupa nyitányát: – nagyon jó, színvonalas versenyünk van, erős mezőnnyel. Zsófinak nagyon örülök, de Mirtilltől sem számítottam ilyen jó helyezésre. A lényeg, hogy mindketten szépen tornáztak, Zsófi ráadásul megemelte az anyagerejét, de ebben a gyakorlatban még mindig van pár tized. A másik két lány döntőjének is nagyon örülök, mindkét szeren két-két finálés lesz.

Kovács Zsófia pedig így értékelt: – nagyon boldog vagyok, hogy fe­lemás korláton másodikként sikerült bekerülni a fináléba a világbajnok belga lány után. Most csináltam először a 6,2-es gyakorlatomat versenyen, látszik, hogy lehet és kell is javítani, de összességében elégedett vagyok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában