DKKA

2021.03.04. 20:00

Célprémium a sikerért: ezt edzőjük arcszőrzete bánta

Fordulatos mérkőzés után szerzett nagyon fontos két pontot szerdán este a DKKA csapata az Alba Fehérvár elleni megyei kézilabda-rangadón.

Gallai Péter

2021.03.03. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia-Alba Fehérvár Kézilabda Club felnőtt női kézilabda mérkőzés Sportcsarnok Dunaújváros Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

A találkozó után Józsa Krisztián, a székesfehérváriak mestere úgy vélte, nem volt kérdés, hogy jogosan nyerte a megyei derbit a DKKA. Amit támadójátékban nyújtottak, az nem érdemelt győzelmet. Az első félidőben a védekezésük még működött, ebből indulva lerohanásokból tudtak könnyű gólokat szerezni, a másodikban azonban a hét a hat elleni játékot nem sikerült megoldani.

Vágó Attila szakállába és bajuszába került a Fehérvár elleni győzelem, de nem bánta
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– Ez volt szerintem a fordulópont, utána ez el is bizonytalanított minket támadásban és védekezésben egyaránt. A végjátékban pedig olyan könnyelmű hibákat vétettünk, amit a Dunaújváros ezekkel a rutinos játékosokkal ki tudott használni – tette hozzá.

Vágó Attila vezetőedző azt mondta, a szünetben arról beszéltek, a győzelem azon múlik, hogy melyik csapatnak javul fel a támadójátéka, amiben egyébként ők is nagyon sokat rontottak. Nem egyszer már csak a kapussal álltak szemben, de az utolsó momentumokba hiba csúszott. Pijevic megbabonázta a szélsőinket, de az átlövéseknél is sokat védett. Az volt a kulcs, hogy ki tud elöl higgadtabban kézilabdázni, a befejezésekre jobban odafigyelni.

– Ez hál’ Istennek nekünk sikerült, el kell ismerni, rosszul játszottunk, azonban nagyon nagyot küzdöttünk. A végjátékban a hét a hat elleni játék sallangmentesen és precízen működött, ezzel szerencsére sikerült megfordítanunk a meccset. Nagyon fontos két pont, amit szereztünk. Igen boldog vagyok, és örülök, hogy a lányok ekkorát harcoltak, le a kalappal a csapatom előtt – mondta a ­DKKA trénere, akinek a siker után komoly áldozatot kellett hoznia. Ugyanis a találkozó előtti „célprémium” az volt, amennyiben játékosai megnyerik a Fehérvár elleni összecsapást, akkor Vágó Attila megborotválkozik. Így a szombati, Mosonmagyaróvár elleni ligakupa-negyeddöntő első mérkőzésén már „simabőrűként” láthatjuk viszont a hazai kispad mellett. Azonban nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, amennyiben ezen múlik, akkor rendre bevállalja, hogy ilyen formán lecsupaszítsák a lányok.

A bajnokság állása

1.

Győri Audi ETO

15

15

0

0

540-293

30

2.

Ferencváros

14

13

0

1

482-320

26

3.

Siófok

18

13

0

5

582-483

26

4.

M.magyaróvár

16

12

0

4

468-438

24

5.

Vác

15

10

0

5

439-425

20

6.

MTK Budapest

15

9

1

5

459-464

19

7.

DVSC

14

8

1

5

414-377

17

8.

Kisvárda

16

6

0

10

383-438

12

9.

DKKA

15

5

0

10

407-445

10

10.

Érd

14

5

0

9

363-429

10

11.

Alba Fehérvár

16

5

0

11

423-491

10

12.

Boglári A.-SZISE

17

2

0

14

449-554

4

13.

Szombathely

15

2

0

13

389-501

4

14. Békéscsaba

14

0

1

13

310-450

1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában