gyász

2020.09.15. 20:00

Elvesztette élete meccsét

Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: daganatos megbetegedés következtében 28 éves korában elhunyt Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki dunaújvárosi születésű és 19 éves koráig a Dunaferr­nél szerepelt.

Gallai Péter

Klubja január végén jelentette be, hogy az irányítónál méhnyakrákot diagnosztizáltak. A csapat honlapjának gyászjelentése felidézi, hogy Selmecit azóta megoperálták, kemoterápián, valamint sugárkezelésen is átesett, ám a szervezetében áttétek alakultak ki. Nemrégiben további kezelések miatt hazatért Magyarországra, ám vasárnap elhunyt.

Selmeci Sarolta korábban a Dunaferr NK, a Veszprém, a Kiskunhalas, a Szeged, majd a Borussia Dortmund, a HC Rödertal és az SV Werder Bremen együttesében kézilabdázott, mielőtt tavaly Nürtingenbe igazolt.

Selmeci Saroltát egykori edzője harcos, eltökélt és ügyes kézilabdázóként jellemezte
Fotó: TG Nürtingen

Lapunk megkereste egyik korábbi edzőjét, Takács Józsefnét, a DKKA jelenlegi utánpótlás-szakemberét, akit szintén lesújtott a hír.

– Sarolta dunaújvárosi születésű, egészen 2011-ig szerepelt nálunk az utánpótlás-együttesekben. Nagyon harcos, eltökélt és határozott, ezzel együtt igen ügyes lány... volt. Arról az időről, arról a három évről, amit velem dolgozott együtt a serdülőcsapatban, csak jókat tudok mondani.

Megjegyezte, a tragédia, különösen, hogy egy fiatal sportolót érint, még értelmetlenebb és fájóbb. Arról nem is beszélve, hogy egyből eszébe jutott, az ő lánya is ennyi idős...

– Nem is tudom mit lehet ilyenkor mondani, nehéz szavakat találni. Amikor télen megjelent a cikk a betegségéről, akkor nagyon optimista volt, és én is bíztam a felépülésében. Sokként ért, amikor egy hete megtudtam, hogy hazajött Dunaújvárosba, kórházban kezelik, de nagyon rossz az állapota. Ekkor már sejteni lehetett, nagy a baj.

Takács Józsefné hozzátette, hiába egy fiatalról, különösen egy sportolóról van szó, a kegyetlen rák nem válogat, az egészséges életmód és a profi szintű mozgás sem jelent védelmet. – Ahogyan visszaemlékszem, Sarolta talán egyetlen edzésről sem hiányzott azért, mert beteg lett volna, tehát nem volt ilyen problémája. Pár évvel ezelőtt elveszítettük Horváth Nikolettet, most pedig őt, sajnos sokasodnak a tragédiák. A mostani tanítványok közül többen meg sem születtek, amikor már játszott, azonban biztos vagyok benne, hogy mindenki hallott a szomorú hírről. Elsősorban magamban szeretném ezt feldolgozni, de persze, ha a lányok szeretnék, akkor beszélgetünk róla. Az viszont biztos, hogy a további találkozóinkon egy kicsit érte is játszani fogunk úgy, mint Horváth Nikolettért.

A DKKA tájékoztatása szerint a holnap 18 órakor Rácalmáson zárt kapuk mögött kezdődő DKKA–Boglári Akadémia-SZISE találkozó egyperces gyászszünettel kezdődik Selmeci Sarolta emlékére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában