Egyéniben, csapatban is éremesélyes a DTSE gárdája

2020.07.16. 20:14

Tatai seregszemle, komoly erőpróbákkal

Az előttünk álló hét végén minden bizonnyal Tatára koncentrál a hazai triatlonsport élvonala. A DTSE versenyzői is ott lesznek a rajtvonalon. Az elvárásokról és az esélyekről az egyesület szakmai vezetőjével – aki szintén ott lesz a mezőnyben –, Kovács Ákos Flóriánnal beszélgettünk.

Szabó Szabolcs

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

„Magam is kíváncsian várom, hogy az előttünk álló hét végén mit mutatnak a DTSE színeiben rajthoz álló sportolók. Szombaton a rövidtávú országos bajnokságon (ob) első bálozó lesz a fi atal Burkovics Márton, valamint a rutinosabb korosztály képviseletében Somogyvári Ákos. Az eddig beékezett nevezéseket szemlélve elmondható, hogy nagyon komoly mezőnyben kell megállniuk a helyüket. Keményen készültek eddig, így várhatóan tudják hozni a betervezett időeredményeket” – fogalmazott lapunknak Kovács Ákos Flórián, aki vasárnap középtávon már versenyezni fog az aktuális Magyar Kupa-versenysorozat keretében: – Füzesy Dávid az elmúlt hétvégén Soltvadkerten abszolút kategóriában az első lett, tavaly Tatán a profik között másodikként ért célba, az amatőr kategória mezőnyében akkor az első helyen végzett.

Füzesy Dávid tavaly a férfiak abszolút kategóriájában második helyezést ért el
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Az utóbbi hónapok munkájáról elmondható, hogy jól sikerült a felkészülése, várhatóan e hét végén is ott lesz az élmezőnyben. Középtávon indul még Hegedűs Attila, aki példaértékű edzésmunkát végez hónapok óta – mondta el Kovács Ákos Flórián, aki kategóriájában első lett Kaposváron, ám jelenleg sérülés nehezíti felkészülését. Középtávon – 1,9 kilométer úszás, 90 km kerékpár, 21 km futás – esélyes csapatot is indít a DTSE. Kovács Ákos Flórián szerint a Hegedűs Kristóf– Topor Imre–Vadász Ildikó trió kategóriájában még éremesélyes is lehet. A Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület tagjai a következő hónapokban még rajthoz állnak majd Lengyeltótiban, a bajai sprintversenyen, valamint hagyományos nagyatádi hosszú távú ob-n is, itt egyéniben már biztosan indul a rutinos rókának számító, nemzetközi tapasztalatokkal bíró Pötör Zoltán, valamint az első nagyatádi seregszemléjére készülő Pelsőczi Gábor is. A járványhelyzet – számos sportághoz hasonlóan – a triatlonosok naptárát is jelentősen átírta. A csonka szezonban így minden egyes verseny komoly értékkel bír. A DTSE sportolói közül idén többen is neveztek nemzetközi seregszemlékre, ám ezek többsége a határok lezárása és a karanténszabályok miatt elmaradnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában