interjú Kácser Zitával

2019.09.05. 20:00

Búcsúnak szánt 3000 méter, amelyből olimpiai kvóta lett

Aki csak egy picit is érdeklődik az atlétika iránt, az utóbbi napokban biztosan találkozott Kácser Zita, a Dunaújvárosból induló, ma Debrecenben élő távfutó fantasztikus, a budapesti atlétikai Szuper Liga döntőn elért mesterhármasával: 3000 méter akadályfutásban egy 14 éve regnáló magyar csúcsot tett múltidőbe, emellett kvalifikálta magát a közelgő dohai világbajnokságra, és egyéni kvótát szerzett a tokiói olimpiára is.

Szabó Szabolcs

2019.09.04. Kácser Zita olimpiaiszintet futott 3000 méter akadályon a Szuper Liga döntőjében portré Kácser Zitáról Fotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Pedig főhősünk az említett versenyt egy szép búcsúnak szánta az élsporttól – erre további kihívásokkal kell szembesülnie. Vasárnap pedig immár négyszeres címvédőként áll rajthoz a fővárosi Wizz Air félmaratonon. „Több mint 12 éve, a 2007-es junior Európa-bajnokság óta ott vagyok az élsportban. Sok mindent megéltem. Elmúltam harminc­éves, és már úgy voltam vele, hogy még egyszer szeretnék bizonyítani magam felé, a szakma felé és természetesen a szüleimnek, a családomnak és azoknak, akik mindvégig támogattak utamon. Erre tessék, kijött ez a remek eredmény, amely engem is sokkolt, sőt, szerintem sikerült ledöbbentenem a vetélytársakat is. Már közel voltam ahhoz, hogy abbahagyjam, erre most itt vagyok, talán a legfontosabb kérdésekkel a pályafutásomat illetően – fogalmazott lapunknak Kácser Zita, akinek most napi edzésrendjébe be kell illeszteni a sorra bejelentkező interjúkéréseket is.

Még mielőtt a jelen feszítő kérdéseivel foglalkoznánk, érdemes egy bővebb kitérőt tennünk a kezdetek felé.

Komoly döntések előtt a kiváló, rutinos atléta
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– A testvéremmel együtt kipróbáltuk a futballt és a kézilabdát is, végül, bizonyára az alkatunk miatt az atlétikánál, a futásnál kötöttünk ki. Így visszatekintve kiemelten fontosnak érzem, hogy akkor a DVSI-ben, a városi sportiskolában és később a DAC-ban nagyon jó közösségbe kerültünk. Rengeteget köszönhetek Ágoston Zitának és Paszternák Lászlónak, akik kiváló munkája nélkül, biztos nem értem volna el ezeket az eredményeket. A gimnázium után Pécsre mentem tanulni, ott a PFK színeiben versenyeztem, majd az egyetem után jött Szolnok és Békéscsaba, majd 2016 óta a Debreceni Sportcentrum színeiben versenyzem, közel 10 éve dolgozom együtt Benedek Zsolt edzővel – ad betekintést fejlődéstörténetébe a sokszoros magyar bajnok és ranglistaelső, aki a riói olimpiáról mindössze három másodperccel maradt le.

Kácser Zita az utcai versenyeken is eredményes – címvédőként áll rajthoz vasárnap a hét végi Wizz Air félmaratonon
Fotó: amatőr

 

– Akkor éppen egy kicsit hullámvölgyben voltam, nem is ment igazán a versenyzés, mégis nagyon bántott, hogy lemaradtam az olimpiáról. Őszintén szólva az utóbbi években már le is mondtam arról, hogy én valaha ott lehetek az ötkarikás játékokon. Persze egy sportolóban mindig ott él ez a vágyálom, de nem éreztem realitásnak. Próbáltam jól megcsinálni a felkészüléseket, és mindent beleadni a versenyekbe. Az utóbbi években megszerettem az utcai versenyeket, amelyeknek külföldön hatalmas szakmai presztízse és közönségsikere van. Itt volt számos szép sikerem több távon, így félmaratonon is. Ezek nagyon pozitívan hatottak, másrészt pedig remekül illeszkedtek az edzésmunkába is.

Aztán az idei év elején az öthetes tunéziai edzőtábor alatt, egy futáson kutyatámadás ért. Megsérült a combom és vádlim is, még ma is vannak visszatérő rémképeim a történtekkel kapcsolatban. Jött két hónapnyi kihagyás, rehabilitáció. A szünet után az első futóedzésen úgy éreztem, mintha 20 kiló pluszt cipelnék. Aztán szépen lassan belerázódtam, májusban éreztem, hogy ismét jól megy a futás. Paradox módon talán ez a sérülés is benne volt a hétvégi Szuperliga-döntőn elért sikerben. Kényszerből, de pihentem fizikailag és mentálisan is. A másik, hogy az eddigi versenyszezonok során így nem koncentráltunk, nem építettünk fel külön így egy számot, mint most a 3000 méter akadályt. Emellett volt bennem némi düh és bizonyítási vágy, mert az életem más területein nem igazán alakultak jól a dolgok, szóval sok tényezős történet ez... A lényeg, hogy sikerült nagyon jó időt futni, ami további kérdéseket vet fel – mondta Zita, akit természetesen a jövőről is faggattunk.

Fotó: amatőr felvétel

– E hét végén, vasárnap jön a Wizz Air félmaraton, amelyen négyszeres címvédőként állok rajthoz, és nyerni szeretnék. A világversenyek kvalifikációja miatt roppant erős mezőnyre számítok. A világbajnokságot Dohában rendezik öt hét múlva. Okosan kell dönteni, mert a formaidőzésem a Szuperligára lett kihegyezve, így kérdés, mire lennék képes ott... Az olimpia? Hát, mint mondtam, ez minden élsportoló pályafutásának csúcsa. Ezt a közeljövőben alaposan át kell gondolnom. A lényeg, hogy a kvóta az személy szerint nekem szól, tehát kezemben a döntés. De mindezzel csak a hét végi félmaraton és csapatbajnokság után kívánok foglalkozni.

Fotó: amatőr felvétel

Méterek, rekordok, másodpercek

Kácser Zita az MTK pályáján rendezett Szuper Liga döntőjében teljesítette az olimpiai szintet 3000 méter akadályon.

A dunaújvárosi születésű távfutó 9:26.59 perccel győzött, ezzel megfutotta a dohai világbajnoksághoz szükséges 9:40-es szintidőt, valamint a 9:30-as olimpiait kvótát is. A korábbi magyar csúcsot (9:30.20) még Monacóban futotta Tóth Lívia 2005 szeptemberében. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség gyűjtése szerint Kácser Zita legjobb egyéni eredményei:

10 ezer méter – 33:07.64 – Budapest (2018),

5 ezer méter – 16:02.91 – Budapest (2017),

10 kilométer (utcai verseny) – 33:55 – 2018 – Cieszyn (POL),

15 kilométer (utcai) – 54:32 – Jaworzno (POL, 2017)

Félmaraton – 1:13:33 – (Zágráb, 2017)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában