Faragó Tamás: ez csalódás!

2019.09.20. 07:22

A Vályi Vandát is soraiban tudó gárda végül a 7. helyen zárt

A magyar női vízilabda-válogatott a hetedik helyen zárta a madeirai U 20-as világbajnokságot. A kapitány, Faragó Tamás meglehetősen csalódottan értékelte a tornát az mvlsz.hu oldalán:

Szabó Szabolcs

Fotó: Pedro Vasconcelos

– A legjobb összeállításban szerettünk volna megméretni, ezért úgy vágtunk neki a világbajnokságnak, hogy mindössze két U 20-as játékos szerepelt a csapatban, a többiek fiatalabbak voltak egy-két évvel. Nyolc héten keresztül készültünk az új szabályokra, azok értelmezésére és várható következményeire. Sajnos még véletlenül sem azt kaptuk, amire számítottunk, azt pedig felháborítónak tartom, hogy bárkivel játszottunk, mind a hét mérkőzésünkön dupla annyi fórt kapott az ellenfél, mint mi. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mindent megtettünk, a lányok pedig minden dicséretet megérdemelnek, mert becsülettel küzdöttek” – fogalmazott Montreal ötkarikás bajnoka.

„A sorsolás során nagyon nehéz csoportba, és még nehezebb ágra kerültünk. Ha az amerikaiak elleni mérkőzés számunkra kedvezőbben alakul, talán egy könnyebb ágra jutunk, így azonban az volt a célunk, hogy bejussunk a legjobb nyolcba. A négy közé jutásért a későbbi világbajnok oroszokat, az ötödik helyért pedig a regnáló világbajnokot kellett volna legyőznünk. Ezek ellen a csapatok ellen sajnos reális vereséget szenvedtünk, ugyanakkor véleményem szerint a bronzcsata résztvevőinél, az olaszoknál és a görögöknél is jobbak vagyunk. Egyrészt sajnos nagyon szűk a merítési lehetőség a fiatalok között, másrészt pedig a többi nemzet válogatottjának fejlődése nagyon előrehaladott. Most már nem három-négy, hanem legalább tizenkét nagyon erős csapat alkotja a mezőnyt, így egyre erősödik a verseny”

Valami nagyon megváltozott

Faragó Tamás nyilatkozata alapján számos fontos fejlemény felfejthető. Egyrészt, valóban nem szoktunk hozzá, hogy egy magyar női utánpótlás-válogatott a 7. helyért küzd. Másrészt, valóban némi gond lehet az utánpótlás-neveléssel, és -kiválasztással, hiszen legutóbb még a nem éppen a vízilabdasportjáról híres Szlovákiától is vereséget szenvedtünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában