harcos, összetartó közösség lesz a Kohász

2019.08.30. 20:00

A DKKA kézilabdája ezúttal is a védekezésen alapul majd

Szombaton Békéscsabán kezdődik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőttcsapata számára a bajnokság. Vagyis rövidesen kiderül, mire volt elég az alapozás, a napi két edzésből, több előkészületi mérkőzésből álló gyakorlási időszak.

Jankó Árpád

 

György László
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

György László, a csapat vezetőedzője szerint a fiatal gárda a tervezett munka kilencven százalékát elvégezte.

– Persze soha nem mondhatjuk, hogy nincs már javítanivaló. A tapasztalataink alapján arra koncentráltunk, hogy a védekezésünk legyen stabil. Ezen a téren, ha nem is eleget, de léptünk előre. Nem vagyunk elkeseredve, hiszen új játékosokkal, fiatalokkal is dolgoztunk. Őket fokozatosan lehet beépíteni a csapatba. Vannak tehetséges, ügyes fiataljaink, de még hosszú az út előttük az NB I.-es komoly szereplésig. Felnőttedzéseket kell látogatniuk, öt-tíz perceket kapnak majd a mérkőzéseken, egy-egy hetest dobhatnak, majd akciógólt is szerezhetnek, és részt vesznek a védekezésben, támadásban. Egyszóval, be kell tartani a fokozatosság elvét. Most még ők nem tudnak mérkőzést nyerni. Szóval ez egy nagyon hosszú, rögös út, igen nagy türelemmel kell viselnie mindenkinek azt, hogy egy fiatal, tehetséges játékosból NB I-es játékos legyen. Így vagyunk ezzel mi is, kezeljük, menedzseljük a fiatalokat, de mindenkinek partnernek kell lenni ebben, hogy ők végül odakerüljenek a felnőtt élvonalba – kezdte a beszélgetést.

 

– Milyen első osztályú bajnokságra számít?

– Ez is nehéz sorozat lesz, hasonlít majd a tavalyihoz. Vegyük mindjárt az első találkozót. Békéscsabát hosszú, fárasztó utazással érjük el, és komoly hazai miliővel fogadják mindig a vendégcsapatokat. Értem ez alatt a rendkívül erős szurkolói nyomást, támogatást. De ebben a bajnokságban is minden találkozónak meglesz a specialitása, nehézsége. De az első ellenfélből és a többiből is majd becsületesen felkészülünk. Mindent elkövetünk a sikerért, nagy küzdelem után akarunk elégedetten hazatérni.

– Sérülések, gondok voltak-e a felkészülés során?

– Sajnos Szekerczés még nem teljesen egészséges, kétséges a szombati játéka. Sirián és Nick pedig megfázással bajlódik. Végül is elmondhatom, hogy a felkészülésünk sikeres volt, a munkát elvégeztük, nyugodt lelkiismerettel várjuk a nagy csatákat.

A szakmai feladatokon kívül az egyesület egyéb ügyeivel is foglalkozik a DKKA sportigazgatója, Imre Vilmos. Az utánpótlás helyzetével, az első csapat felkészülésével, hivatalos ügyekkel tulajdonképpen a DKKA életével, működésével. És ha igazak azok a kijelentések, amik a Kohász első csapatának működésével kapcsolatosak, akkor még több lesz a dolga nem is olyan soká. Bízzunk benne, hogy pozitív változások adnak majd (kellemes) munkát a vezetésnek. Egyelőre konkrét döntésekről még a sportigazgató sem tudott beszámolni, de tervek már vannak. – Sokan érdeklődnek, hogy miképpen oldjuk majd meg a szurkolók utaztatását, amíg nem lesz csarnokunk az építkezés miatt. A jelenlegi döntés szerint lesznek szurkolói buszok, de csak előzetes bejelentkezések esetén indítjuk őket. Az első indulás valószínűleg október közepén lesz. Úgy is mondhatnám, az utolsó hazai találkozót ebben az időpontban szervezzük meg – tette hozzá Imre Vilmos.

A keret a szezonra, sok nagyon tehetséges fiatal játékosunk van, akiknek fejlődését érdemes megfigyelni
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

 

– Míg élünk, remélünk! – mondhatjuk az ismert közmondással, de ugorjunk a jelenbe, van-e már rajtláza önnek?

– Nem vagyok egy ideges típus. Persze feszültség azért van bennem. Nagyon jó lenne, ha az első mérkőzésünkön, Békéscsabán sikerülne pontot szereznünk. Igen nehéz mérkőzés lesz, ismerve a csabai helyzetet, mindig telt ház előtt, nagy szurkolói támogatással játszik a hazai együttes. A Viharsarokban minden csapat megszenved, különösen nehéz az első mérkőzés a csapatok számára. Nehéz, de nagyon fontos. Nyolc hétig kemény munkát végeztünk. Ezután minden tudásunkra, akarásunkra szükség lesz Békéscsabán.

– Igen izgalmas és természetesen kemény csaták következnek a békéscsabai mérkőzés után is. Az Érd és utána a Ferencváros lesz az ellenfél…

– Valóban alaposan belehúztunk. Ezért az én véleményem az, csakis megfontoltan, lépésről lépésre haladjunk előre, mégpedig úgy, hogy minden lehetőséget kihasználunk a mérkőzéseken. Mindent meg kell tehát tenni a sikerért. Az ősz nagyon nehéznek mutatkozik, tavasszal már, amikor Micijevic várhatóan csatasorba áll, könnyebb lesz. Addig is meg kell próbálni a legtöbb bajnoki pontot begyűjteni.

– A csapat szakmai vezetőségének nem lehet lelkiismeret-furdalása. Tizenegy előkészületi mérkőzést játszottak. Láttuk, tapasztaltuk, hogyan alakul a Kohász játéka hétről hétre. Hatalmas munka van a csapat mögött…

– Valóban megcsináltuk a kijelölt munkát, mégpedig nagyon szerencsésen, mert csak kisebb sérülés, betegség ért el bennünket. Szekszárdon remek csapatépítésen edzőtáboroztunk egy hétig. Ez nagyon eredményes volt.

– Csapatépítés: sokszor halljuk ezt a kifejezést. Nekünk laikusoknak mit is jelent ez a kifejezés?

– Ezen azt kell érteni, hogy harcos, összetartó közösség lesz a Kohász. Olyan egymást támogató társaság, amelyik valóban a társért is küzd, aki éppen segítségre szorul. És így alakul majd ki az egységes csapat.

– És azután jöhet a szakmaizálás…

Imre Vilmos
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Ahogy a tavalyi sorozatban, úgy most is, a mi játékunk a védekezésen alapul. Ebből nem engedhetünk. Utána természetesen beszélhetünk a lerohanásokról, a játékunk sebességéről. (Nyilván a gyorsaságról sem mondhatunk le.) De ez már a támadójáték része, és azonnal meg kell jegyezni, hogy a biztonságról ekkor sem mondhatunk le. Csökkenteni kell a hibák számát, a legkedvezőbb esetben kell megtámadni az ellenfél kapuját. De megint ismétlem önmagam: a védő–kapus kapcsolaton sok múlik. Végezetül annyit szeretnék üzenni a dunaújvárosi szurkolóknak, hogy jöjjenek és szurkoljanak nekünk. Sok nagyon tehetséges fiatal játékosunk van, akiknek fejlődését érdemes megfigyelni. Nézzék meg őket, ahogy az egész csapatot. Ígérhetem, hogy küzdeni tudó, győzni, helytállni akaró együttest fognak látni – zárta gondolatait.

A női NB I-ben továbbra is 14 csapat vesz részt, valamennyi helyezés a 26 fordulóból álló körmérkőzéses rendszerben dől el, rájátszást nem rendeznek. A kumamotói olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt november közepe és december vége között nem rendeznek mérkőzéseket, az utolsó fordulóra pedig 2020. május 23-án kerül sor.

A DKKA idei bajnoki mérkőzései: augusztus 31. 18 óra Békéscsaba – DKKA. Szeptember 7. 18 óra DKKA – Érd. Szeptember 13. 18 óra FTC – DKKA. Szeptember 21. 18 óra MTK – DKKA. Október 12. 18 óra ­DKKA – Mosonmagyaróvár (Szekszárd). Október 16. 18 óra DVSC – DKKA. Október 25. 18 óra DKKA – Győr (Szekszárd). November 2. 18 óra SZKKA – DKKA. November 8. 18 óra ­DKKA – Kisvárda (Szekszárd). November 13. 18 óra Siófok – DKKA. December 29. 18 óra DKKA – Szent István SE (Szekszárd).

Horváth Nikolett emléktorna

A nyári felkészülési időszakot a DKKA-nál ebben az évben is egy tornával fejezik be szombaton és vasárnap. Az idei immár a harmadik alkalom, hogy Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szervezésében megrendezik a Horváth Nikolett emléktornát, amellyel a klub a súlyos betegség után tragikusan fiatalon, tizennyolc éves korában elhunyt játékosa előtt tiszteleg. A kétnapos rendezvényen összesen négy korosztályban – U12, U13, U14, valamint U15 – hirdették meg a versenyt, amire Szombathelyről, Kozármislenyből, Dabasról, Dömsödről, Gyömrőről, továbbá a vajdasági Adáról is érkeznek csapatok. Szombaton reggeltől vasárnap estig a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnoka, illetve a Dunaferr iskola Villamosipari Tagozatának, Apáczai utcai sportcsarnoka ad majd helyet a mérkőzéseknek. Vasárnap délelőtt 11 órakor pedig közös megemlékezéssel róják le kegyeletüket a résztvevők Horváth Nikolett emléke előtt. Az ünnepélyes eredményhirdetés minden korosztálynak közösen, vasárnap 16.15 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában