A legnagyobb csata az, amikor naponta magunkat kell legyőzni 

Egyébként őt nem sokkal később egy másik sportági legenda, a kétszeres ötkarikás aranyérmes, Vereckei Ákos is követte Dunaújvárosba. Vajda Attila, aki az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság egyik arca, úgy érzi, az első pillanattól kezdve befogadták Dunaújvárosban, akiért rajonganak a fiatalok, de az élversenyzőkkel is megtalálja a közös hangot. Az edzéseken szigorú, de következetes, viszont amikor olyan helyzet adódik, persze vele is lehet mókázni, viccelődni.

Az olimpiai aranyérmével is motiválja a tanítványokat

Sokan azt gondolnák, egy olimpiai bajnok az aranyérmét elzárva és féltve őrzi, óvva az idegen kezektől. Persze, Attila is biztonságos helyen tartja a mindennapok során medáljait – egy ötkarikás bronza is van –, de például a klub évzárójára is szívesen elhozta azokat, amit a gyerekek féltő gondossággal érintettek meg, de ugyanúgy sorban álltak a felnőttek között vitézkedők is. Mondhatjuk, ennél jobb motiváció nem kellett senkinek, amivel Vajda is egyetértett.

– Ezzel szerettem volna inspirációt adni mindenkinek 2019-re, jó dolog, ha látnak valamit, ami megfogja őket. Tizenhárom évesen döntöttem el, hogy olimpiai bajnok akarok lenni, huszonegy voltam, amikor összejött a bronz­érem és huszonöt, amikor az arany. Sikeres ember vagyok a szó minden értelmében, de ugyanolyan kisgyerek voltam, mint ők, ugyanazt megtettem, mint most ők. Azt szeretném, hogy ezt a példát ők is átvegyék, hogy bárkiből lehet olimpiai bajnok, ami persze nem mindenkinek fog összejönni, a munka mellett alázat, sok szorgalom kell hozzá és nagyon hosszú az oda vezető út. Éppen ezért menet közben ki kell tűzni köztes, kisebb célokat – fogalmazott a beszélgetés kezdetén.

Vajda Attila számára nem jelent semmiféle hiúsági kérdést, hogy nem csak felnőttekkel, a legjobbakkal dolgozik, sőt: – Nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, mindig elmondom a tanítványaimnak, mennyire szeretem őket. Akkor is, ha néha haragszom rájuk, mert érzik, hogy fontosak számomra egytől egyig, de nemcsak nekem, hanem az edzőkollégáknak is. A kenus csoportban Molnár Gergellyel próbálunk mindent megtenni, hogy a munka mellett a légkör is építő jellegű legyen. Nyilván fájdalmakat át kell élniük, e nélkül nincsen siker, de ösztönzöm és biztatom őket, a tapasztalataimmal is próbálok segíteni, amit persze vagy el- és megfogadnak, vagy nem. Egyébként hálás vagyok, hogy Dunaújvárosban lehetek. S azért is, mert Pető Zsolt szakosztályelnök lehetőséget adott nekem arra, hogy Magyarországon edzőként dolgozhassak. Ezen felül azért a légkörért is, ami nemcsak engem, hanem ezt az egész egyesületet is körüllengi. Ilyen építő közösségben jó edzőként dolgozni, egyszerre jó szeretve lenni és szeretni azokat, akik itt vannak. Csak ismételni tudom magam, hálás vagyok, hogy Dunaújvárosban lehetek, és ilyen csapatom van, ami eddig nem volt jellemző.

Mindenkihez úgy viszonyul, ő a legfontosabb

Miután túl voltak az „ismerkedési” fázison a sportolókkal, eljutottak oda, hogy elfogadták teljes értékű edzőnek, s nem csak a követendő példaképet látják benne, akit a televízióban csodáltak egykoron, netán egy versenyen összesúgtak a háta mögött: „Nézd, ott a Vajda, tudod az olimpiai bajnok...”. Az is sokat számított, hogy láthatták, a mindennapjaikban is részt vesz.

– Próbálok minden versenyzőmről a lehető legtöbbet megtudni annak érdekében, hogy a legjobban tudjam motiválni. Fontos, a versenyző azt kapja, ami számára a leginkább megfelelő, hiszen nem lehet egy sémát ráhúzni mindenkire, nem vagyunk egyformák se testileg, se lelkileg, se edzettségi szinten. Külön-külön bánásmódot igényel mindenki, mindamellett természetesen van a tréningnek egy váza, amit egyformán végre kell hajtani. Talán az is pluszt jelenthet személyemben, hogy mindenkihez úgy viszonyulok, ő a legfontosabb számomra.

Saját magunkat a legnehezebb legyőzni

Egy jó edzőnek a testi és technikai felkészítésen fe­lül tanítványa lelkét is gondoznia kell. Így az elvégzett munka után, de akár közben is, nagyon sok versenyzővel beszélget, sőt, ha van rá mód, akkor akár személyesen is találkoznak és beszélgetnek.

– Fontos, hogy mindenki mentálisan is a legjobb legyen, hiszen csak így lehet edzést tartani. Szellemileg is nehéz végigcsinálni egy gyakorlást, hiszen sokszor kell átlépéni a fájdalmat, vagy éppen legyőzni saját magukat. Ez nehéz csata, a legnehezebb, amit egy ember elvégezhet, mert bárki mással ezt könnyebben megtehetjük. S ezeknek a fiataloknak ezt meg kell tenniük, akár minden nap, lehet többször is. Ez nem könnyű feladat, hiszen sok esetben a fáradtság, az iskolai, magánéleti, családi terhek is nyomják a vállukat.

Egy ötkarikás bajnok esetében talán a hitelesség megkérdőjelezhetetlen, hogy amit mond, azt feltétel nélkül fogadják el a versenyzők. – Persze, ez is visszaigazolás, de számomra az talán még fontosabb, ha nem csak a sztárt, vagy az olimpiai bajnokot látják bennem, hanem azt, ugyanolyan ember vagyok, mint bárki, és átéltem azokat a fájdalmak, amit most naponta éreznek. Ebben az esetben nem akarom a példakép státuszt erősíteni bennük, hanem azt az embert, aki egy közülük, s nagyon sokszor legyőzte önmagát a céljaiért. Nyilván kellenek az idolok, de számukra az a példa kell legyek, aki egy közülük. S ha kell, akkor szórakozok az edzésen, ha kell, szigorú vagyok, de legfőképpen következetes és a barátjuk – hangsúlyozta.

Az eredmény csak egy objektív visszajelzés

Vajda Attila büszke arra, hogy minden egyes tanítványa esetében tud előrelépést, pozitív dolgot említeni, amit nem csak helyezésekben kell mérni. – Az eredmény objektív visszajelzés, a mentális fejlődést szubjektíven kell nézni, amióta itt vagyok, az egész csapat nagyon sokat fejlődött. Bízom benne, részben az érdemem is, hogy eljutottunk idáig, de inkább azt remélem, a sportolók eljutottak arra a pontra, hogy több dolgot kaptak. A társaság beleállt egy olyan munkába, ami szerintem Magyarországon példaértékű. Remélem, a különböző korosztályos nemzetközi versenyeken ennek bizonyságát is adjuk eredményekben.

Ha Ázsiában nem tévedt el, itt sem fog...

Ami a beilleszkedést illeti, zökkenőmentesen ment, bár Attila nevetve tette hozzá, aki Ázsiában el tudott navigálni embereket, az Dunaújvárosban sem téved el. Ráadásul szülővárosa, Szeged, illetve Budapest is elérhető távolságban van, ahol a család, a barátai élnek. – Olyan közösségbe csöppentem bele, ahol csak jól érzeheti magát az ember. Eleinte kétlaki életet éltem, aztán a feleségem, aki támogatott mindenben, követett engem Dunaújvárosba – vont sommás mérleget. Egybként a kenus szakág eredménytelensége miatt tavaly a szövetség vezetése úgy döntött, hogy az olimpiai kvótára potenciálisan esélyesek központi edzőtáborokban készülnek fel az idei válogatókra, versenyekre, hogy a lehető legjobb eredményeket érjék el. Köztük van Kiss Balázs és Hajdu Jonatán Dunaújvárosból, a munkát Vajda korábbi edzője, Vécsi Viktor irányítja.

– Előtte a szövetségi kapitány megkeresett minket, érintett edzőket, s megszavaztatta, ki legyen, aki ezt a munkát irányítsa. Úgy érzem, nem megbántva ezzel senkit, de ő az utolsó, aki olimpiai bajnokot tudott felkészíteni, én vagyok az utolsó kenus, aki ezt átélte. Nem szeretném magamat fényezni, de általam tizenhárom éven keresztül biztosítva volt a nemzetközi eredményesség. A vetélytársak tudták, mivel nem képesek legyőzni, így feladták a csatákat menet közben. Aztán amikor visszavonultam, nem volt, aki a helyembe lépjen, és biztosan szállítson ilyen eredményeket. Egyébként elmondta, abból fog építkezni, amit velem közösen végrehajtott. Amúgy a többiek elől se lett elzárva az út a világbajnokságra, ezért ne érezzék magukat kirekesztettnek – tette hozzá.

Semmit nem ér, ha megtartja magának a tudását

Augusztusban Szegeden, a felújított Maty-éri pályán lesz a világbajnokság, amiről aztán tud mesélni a srácoknak, hogy mit jelent ott nyerni, húszezer ember előtt. Hiszen leírhatatlan, milyen az, amikor az utolsó kétszáz méterhez érsz, a közönség pedig olyan atmoszférát generál, olyan rezgések vannak ötven centire a víz felett, hogy aki addig elfáradt, úgy érzi, mintha elemet cseréltek volna benne és repül a hajója a cél felé.

– Tényleg nehéz megmagyarázni ezeket a lökéshullámokat. Szerintem amennyiben egy fizikus kitenne a partra egy műszert, akkor konkrétan akkora energiát mérne, ami ebből a fantasztikus szurkolóseregből árad, amivel egy napig világítani lehetne. Ez egy csoda, főleg, ha ezzel a dobogó tetejéig repítik a versenyzőt. Annak a tetején állni, s ünnepeltetni magát egy kicsit, örök életre szóló élmény. Egyéni sportolók esetében ez nagyon ritka, hogy megadatik, Szegeden a vb olyan, mint egy olimpia. Kétszer versenyzőként élhettem ezt meg, most edzőként készülök rá, ami remélem, szintén éremmel zárul. Ezért is teszek meg naponta mindent, s igyekszem átadni azt a tudást, amit húsz éven át magamba szívtam, hiszen semmit nem ér, ha megtartom magamnak. Szeretném, ha fennmaradna ez a sportág, mert ha megszűnik, akkor vele együtt Vajda Attila is.

Új kihívás, séfként kellett helytállni

Vajda Attila tavaly az egyik kereskedelmi televízió ismert embereket felvonultató főzős műsorában szerepelt. – Nyilván szeretek főzni, elboldogulok a konyhában, de messze állok attól, hogy séfnek tituláljam magam. Kihívásnak éreztem a felkérést, s igyekeztem a lehetőségekhez képest minél tovább eljutni. Azt gondolom, nagyon ritka, hogy ilyen kvalitású zsűrinek főzhet az ember, kíváncsi voltam, mi az a plusz, amit ők adnak nekem. Azért ez is egyfajta versenyzés volt, de nagy stresszel is járt, mert meg akartam felelni az ítészeknek. A napi munka mellett időm sem volt rá, hogy nagyon gyakoroljak, de a dunaújvárosi séf, Forster Zoltán első szóra segített amiben tudott. Azt hiszem, nem vallottam szégyent, bár még éttermet nem nyitok.