kis család hatalmas sikere

2019.02.05. 22:01

Tündérmese volt, ami tavaly velük történt

Hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy kategóriánkét ki, illetve mely csapatok kerültek be az Év sportolója szavazás három legjobbja közé. Az együttesek között a tízes listán jelölt volt a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-alakulata is.

Gallai Péter

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 61. alkalommal kiírt szavazásán a győzteseket jövő csütörtökön, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport – Az Év sportolója gálán hirdetik ki. Az MSÚSZ tagjai tizenegy kategóriában szavazhattak, a szövetség hét, a Magyar Paralimpiai Bizottság pedig három kategóriában állított össze tízes listákat. Az Év góljára az M4 Sport honlapján január 14-től voksolhattak a szurkolók, az MLSZ Életműdíjasát a labdarúgó-szövetség elnöksége, az MSÚSZ-MOB Életműdíjast pedig a két szervezet választja meg.

A dunaújvárosi lányok többek között a LEN Kupa megnyerésével érdemelték ki, hogy jelöltek lettek Fotó: archív

A csapat (hagyományos) kategória előzetes, tízes listájára eredményei alapján felkerült a DUE-Maarsk alakulata is, miután tavaly több rangosabban jegyzett riválist legyőzve megnyerte a második számú kontinentális sorozatot, a LEN Kupát. Továbbá az európai szuperkupa fináléban felülmúlta az Euroliga aranyérmesét, az orosz Kirishit. Szöllősi György, a MSÚSZ elnöke miután a kategóriák legjobb három jelöltjét bejelentette, kiderült: Mihók Attila csapata nem került be a végső győzelemre esélyes trió közé, igaz, eredmények tekintetében nagyon erős riválisokkal kellett megküzdeni ezen a porondon is. A szavazás alapján az FTC-Telekom férfivízilabdázói, a Győri Audi ETO KC női kézilabdázói és junior női kézilabda-válogatott közül kerül ki a nyertes.

Ennek ellenére egyáltalán nincs csalódottság a klub háza táján. – Nagyon büszke vagyok arra, hogy a DFVE történelme során először helyet kapott a jelöltek között. Ez egy kis család hatalmas sikere, hiszen tündérmese volt, ami velünk történt az elmúlt pár hónapban. Megnyerte a Dunaújváros a nemzetközi LEN Kupát, majd novemberben szuperkupát nyertünk, a sokkal esélyesebb Kirishi együttese ellen. Jó érzés egy olyan csapat tagjának lenni, aki nem ismeri a lehetetlent, állandóan dacol vele. Nagyon köszönjük azoknak az sportújságíróknak, akik ránk szavaztak – fogalmazott Gurisatti Gréta.

Pénteken bajnoki a Szeged ellen

– A legutóbbi, Eger elleni győztes meccsünk elég hullámzóan sikeredett, mondanom sem kell, ezt azért nem így terveztük, de szerintem ennek oka inkább a kapkodás volt mintsem, hogy nem csapatként játszottunk volna. Mindenki odatette magát maximálisan, de ez most így sikeredett, tanulnunk kell a hibákból, hogy egy fontos meccsen ilyeneket ne kövessünk el, mert ott akkor a végén biztosan nem mi szállunk ki nyertesként a medencéből – tekintett vissza a bajnokira Ziegler Diána. A DUE-Maarsk legközelebb pénteken játszik bajnokit Budapesten, akkor 13 órakor a Szegedet fogadja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában