díjeső

2019.01.28. 20:03

Az elismerések jelentős része ismét Dunaújvárosba került

A Magyar Motorcsónak Szövetség szombaton a dunaújvárosi Klub Hotel konferenciatermében tartotta meg díjkiosztó ünnepségét, ahol a 2018-as év legeredményesebb sportolóit köszöntötték.

Agárdy Csaba

Talán azzal kell kezdenünk, hogy tegyük fel a kérdést: szombaton este hány világbajnoki, Európa-bajnoki éremmel, köztük aranyakkal találkozhattunk? Pontos számítást nem sikerült végezni, de – szigorúan ABC-sorrendben – Bodor Péter, Cserni Béla, Havas Attila, Pfeil Zoltán, dr. Sándor Péter, Sándor Péter Gellért, Tábori Áron révén több tucatról beszélhetünk, arról nem is szólva, hogy több egykori és mai kiváló versenyző – közöttük Mihaldinecz Rudolf – más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Az összejövetelen megjelenteket Csákó Ferenc, a Magyar Motorcsónak Szövetség elnöke köszöntötte, majd mondott rövid beszédet, amiben a sportág hazai létére is kitért:

Dr. Sándor Péter, Virág Máté, Riskó Lőrincz, Mihaldinecz Márkó, valamint Melzoba Monta és a hazai szövetség elnöke, Csákó Ferenc
Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

– Sajnos a sportág helyzete manapság itthon nem túl fényes. Kevés az egyesület, kevés a versenyző. Emlékszem, volt olyan, amikor Budapesten a Hotel Stadion kicsi volt a díjátadó ünnepségünk megtartására. A technikai sportágak nagyon költségigényesek. 2016-ban rendeztünk utoljára felnőtt világbajnoki futamot, 2017-ben pedig gyermek- és ifjúsági világ- és Európa-bajnokságot. Ez utóbbi a 6–18 éves korosztály számára kiírt viadal, belőlük válhatnak a jövő felnőttversenyzői.

A megrendezett viadal a nemzetközi szövetség, az UIM elismerését is kiérdemelte. Szeretném külön megköszönni a dunaújvárosi szervezőknek a színvonalas versenyrendezést. 2018-ban egyik fontos feladatunk volt az ifjúsági válogatott felkészítése az Egyesült Arab Emirátusokban lebonyolított világbajnokságra. Az ifjú sportolók fegyelmezetten vettek részt a viadalon, és a nemzetek között hetedik helyen végzett Magyarország.

Ez utóbbiak miatt sem véletlen, hogy dr. Sándor Péter, aki jelenleg a Dunaújvárosi Vízi Sport Club motorcsónak-szakosztályának vezetője, és a Magyar Motorcsónak Szövetség elnökségi tagja, Csákó Ferenctől a szövetség emlékdíját vehette át, a motorcsónak sportért végzett több évtizedes munkájáért.

– Ha nincs Péter, ma nincs Magyar Motorcsónak Szövetség – fogalmazott az elnök.

Nyíri Andreát, az MMSZ dunaújvárosi főtitkárát is külön köszöntötte az elnök, a sportvezető hölgynek tizenöt éves tevékenységét ismerte el egy gyönyörű virágcsokorral és megjegyezte, bízik abban, hogy legalább még ennyi ideig folytatja munkáját.

Csákó Ferenc nem feledkezett el azokról a versenyzőkről, a motorcsó­nakért sokat tett sportemberekről sem, akik már nincsenek közöttünk, rájuk egyperces néma felállással emlékeztek a megjelentek.

A protokoll a díjak átadásával fejeződött be. A siklóhajó kategória legjobbjainak Csákó Ferenc adta át a serlegeket.

Díjazottak: 1. Bodor Péter (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 2. Miroslav Bazinsky (Nívó Racing Kft., Baja), 3. Pfeil Zoltán (Nívó Racing Kft., Baja), 4. Török Zoltán (Dunaújvárosi Vízi Sport Club).

A sporthajó kategória legjobbjait Varga Imre, a Dunaújvárosi Vízi Sport Club elnöke köszöntötte. Díjazottak: 1. Mihaldinecz Rudolf (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 2. Ifj. Horváth Attila (STARTHU-TEO Kft., Dunaújváros), 3. Tábori Áron (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 4. Cserni Béla (STARTHU-TEO Kft., Dunaújváros).

Az ifjúsági kategória legeredményesebb pilótái dr. Sándor Pétertől vehették át a kupát. Díjazottak: 1. Melzoba Monta (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 2. Mihaldinecz Márkó (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 3. Fűke Andor (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 4-5. Riskó Lőrinc (Dunaújváros Vízi Sport Club), 4-5. Virág Máté (Dunaújvárosi Vízi Sport Club).

Az összejövetel végén Bodor Péterrel beszélgettünk, akit tavaly a legjobb magyar motorcsónak-versenyzőnek választottak, ezt az elismerést már hatodszorra kapta meg.

– 1994-ben választott meg először a szövetség az év sportolójának, majd 2016 óta sorozatban harmadszor találtak engem erre a címre érdemesnek. Továbbra is az F-250-es kategóriában állok majd rajthoz a futamokon. Finomítjuk a technikánkat, mert tavaly kevesen múlt, hogy nem lettem aranyérmes a világbajnokság összetett versenyében. Ez pedig elsősorban a különböző technikai hibák miatt nem sikerült, bár az is igaz, kisebb sérülés is akadályozott a versenyzésben – fogalmazott a versenyző, akit az idei szezonról is kérdeztünk.

– Nálunk a szezon májustól szeptemberig tart. Csapatunk már összeállt, most a pénzgyűjtés időszakát éljük, de áprilisban már szeretnék vízre szállni. Jók a kilátásaink, új motorunk van, lehetőségünk van a fejlődésre. Az U.I.M. új szabályokat hozott, amik számomra szerintem kedveznek. Rövidebbek lettek a pályák, több a forduló, a kigyorsítás, különösen ez előnyös számomra, és kevesebb a hosszú, gyors szakasz. Bizakodva várjuk a csapatommal a szezon­nyitót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában