jégkorong

2019.01.21. 21:12

Az Acélbikák két pluszponttal indulnak a középszakaszban

Hétfőre már csak két mérkőzés maradt a jégkorongozók Erste Ligájában az alapszakaszból, a Debrecen – Gyergyói HK és a Brassó – Csíkszereda találkozó, amelyek lapzártánk után fejeződtek be. De az alapszakasz végeredményét ez már nem befolyásolta, minden lényeges kérdés eldőlt vasárnap.

Agárdy Csaba

Ha rosszmájúak akarnánk lenni – de nem akarunk – azt is mondhatnánk, a Dunaújvárosi Acélbikák a korábban látottakhoz „méltóképpen” fejezték be a bajnokságnak ezt a szakaszát. Vasárnap este a Debrecent fogadta a DAB, és 3–0-ról kikapott 6–3-ra úgy, hogy az utolsó harmadot 5–0-ra nyerték a vendégek. A középszakasz szerdai rajtja előtt nem kívánunk értékelni, okoskodni, tanulságokat levonni, csak néhány tényt közölni.

Hruby Gellérték szerdán Fehérváron folytatják
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A DAB a megszerezhető pontok 43,3 százalékát gyűjtötte be. Kapusposzton végig gondokkal küszködtek az Acélbikák, nem véletlen, hogy négy hálóőr is bizonyítási lehetőséget kapott. A legtöbb mérkőzésen, tizennyolcon, Garbacz Máté szerepelt, utána Sevela Péter következik tizenkét találkozóval, majd jön az ukrán Eduard Zaharcsenko nyolc és Pinczés Bendegúz hat meccsel. Ez is sokatmondó szám, hogy 91 százalékos védési hatékonysága egyiküknek sem volt, az első tízbe egyikük sem került be a kapusok ranglistáján.

A kanadai táblázaton még elszomorítóbb a kép, a legjobb a tizenötödik helyen álló finn légiós, Artem Iossafov negyven ponttal. Az is árulkodó, hogy a második legponterősebb dunaújvárosi Henrich Jabornik védő, az első harmincba még Azari Zsolt fért be huszonkilencedikként. Az mindenképpen megállapítható, a nyáron igazolt légiósok a tőlük joggal elvárható teljesítményt – erre addigi pályafutásuk fel is jogosította volna őket – meg sem közelítették.

Ennyit a puszta számokról. Ahogy az edzők mondani szokták, az alapszakasz után új bajnokság kezdődik, sőt, csak most indul az igazi harc. Induljunk ki ebből mi is, és bízzunk abban, valami csoda történik az Acélbikák háza táján, mert az utóbbi hetek teljesítménye után talán már tényleg csak a csoda segíthet ezen a csapaton – mert valami nagyon nincs a helyén, az biztos, és hogy mi, arra nem hiszem, hogy pont az elkövetkező néhány napban jönne rá a társaság.

A DAB a középszakasz alsóházát szerdán Székesfehérváron a Fehérvári Titánok otthonában kezdi meg 18.30 órakor.

Az alapszakasz végeredménye: 1. FTC 93 pont, 2. Csíkszereda 88, 3. Brassó 78, 4. UTE 78, 5. DEAC 74, 6. Fehérvári Titánok 56, 7. Gyergyói HK 53, 8. DAB 52, 9. Vienna C. II 34, 10. Vasas 25, 11. HKB 23. (A tabellában nem szerepel a DEAC – Gyergyó és Brassó – Csíkszereda meccs.)

Az alapszakasz helyezései alapján a középszakaszt pluszpontokkal kezdhetik a csapatok. Felsőház: 1. FTC 6 pont, 2. Csíkszerda 3, 3. Brassó 2, 4. UTE 1, 5. DEAC 0. Alsóház: 1. Fehérvári Titánok 6 pont, 2. Gyergyó 4, 3. DAB 2, 4. Vienna 1, 5. Vasas 0, 6. Hokiklub 0.

A mai nap a Magyar-kupáról szól

A kedd a Magyar-kupáról szól majd, ugyanis most rendezik meg a helyosztókat. A harmadik helyért a DVTK Jegesmedvék és az FTC találkozik, a mérkőzés 17.30 órakor kezdődik.

A finálét 20 órától Székesfehérváron a Fehérvár AV19 EBEL-csapata és a szlovák extraligában szereplő MAC Újbuda vívja majd meg. A tizenegyszeres győztes – legutóbb 2014-ben első – DAB ebben a sorozatban a selejtező csoportjából nem jutott tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában