Sándor Viviennek apukája mutatta meg vízi sport szépségeit

- A nagypapám, dr. Sándor Péter tanácsára próbáltam szerencsét ezen a versenyen. Elsőre nem voltam biztos benne, hogy szeretném kipróbálni, aztán egyre jobban megjött hozzá a kedvem. Végül úgy éreztem, hogy ez az „én sportom”. Az tetszik benne, hogy csak a víz van és én, és ez megnyugtat, amikor vezetem a hajót. Az életkorom miatt ez volt az első és az utolsó versenyem ebben a kategóriában. Itt bebizonyosodott számomra, hogy mennyire fontos a csapaton belüli összetartás és egymás buzdítása. Igaz, hogy a végére elromlott az idő, de nem láttam, hogy ez gondot jelenthetne a számunkra, és nem is lett belőle baj. Amióta megszülettem, úgy érezem, hogy ugyanolyan kemény tudok lenni, mint a fiúk, és ez most is bizonyítást nyert. Az én igazi ellenfelem az orosz csapatból egy lány volt, aki nagyon jól ment, és gratulálok is neki a teljesítményéhez – mondta, majd hozzátette:

- A folytatásról már gondolkodtunk a nagypapámmal, de még nem érzem úgy, hogy készen állnék rá. Majd meglátjuk, ha eljön az ideje. Semmitől sem fogok megijedni, de most fogok érettségizni, ami elég nagy kihívás lesz a számomra ebben a tanévben.

Ifjabb Sándor Pétert más ragyogó címei mellett világbajnok motorcsónak-versenyzőnket nem csak a klubhűség és a szakmai érdeklődést hozta erre a versenyre. A lánya, Vivien is elindult a ifjúsági motorcsónak-világbajnokságon, Dunaújvárosban.

Az alma nem esik messze a fájától! Gratulálunk, hogy a lánya sikerrel vitte tovább a családi hagyományokat!

- Igaz a mondás, de mondhatnék egy másikat is: „A név kötelez”! Emellett itt van a víz varázsa is, ami segített neki abban, hogy végigcsinálja ezt a versenyt.

Vivien egy törékenynek tűnő csinos, fiatal hölgy, akinek mégis egy nagyon kemény sportágat ajánlott: a motorcsónakot!

- Nyilvánvalóan, mint szülőben van bennem egy egészséges féltés. Ugyanazt érezhettem, mint az apám, amikor én kezdtem a pályafutásomat. Amikor megfelelő odafigyeléssel és támogatással biztosítjuk a gyerekeket, akik ezt a sportágat választják, akkor ezt a félelmet el tudjuk oszlatni mind a szülők, mind a versenyzők irányából. Utána már „csak” a sportteljesítményre kell koncentrálnunk.

Sokakat megtanított ennek a szakágnak a tiszteletére, a saját lányát mivel sikerült?

- Ez így volt, szívesen mutattam be az ebben a vízi sportban lévő szépségeket, akinek csak lehetett. Egyszer egy újságírót is vittem egy kétüléses hajóval, aki azóta még nagyobb hívünk lett. Igaz, két bordája bánta a bemutatót, de barátságunk azóta is töretlen. Ez a sport minden értelemben tisztelet kíván. Egy gyermek, aki látja, hogy az apja miket ért el és hogyan élte át az életét, kedvet kaphat ahhoz, hogy ő is kipróbálja.

Óriási dolgot adtak a gyerekeknek. Világ-, Európa- és magyar bajnokok önzetlenül, barátsággal segítették a pályakezdőket a sikeres részvételhez.

- Édesapám, dr. Sándor Péter már évek óta azon dolgozott, hogy ezt a versenyt a Magyar Motorcsónak Szövetség együttműködésével idehozza. A megvalósításhoz a város is segítséget nyújtott. Ez az összefogás példamutató a jövő nemzedék részére. Ehhez mi a sportág korábbi és mai bajnokai is hozzátettük a magunkét.

Bízhatunk ezeknek a kategóriáknak a jövőjében?

- Persze, a Nemzetközi Motorcsónak Szövetség ezeket jelölte ki a jövő alappilléreinek. Bár nem kötelező ezekkel kezdeni, de ez a verseny is bizonyította, balesetmentesen és a rokon technikát is gond nélkül használva pörögtek az események. Én tizennégy évesen kezdtem, a mostaniak hatévesek. Nyolc év alatt hatalmasat fognak fejlődni. Önálló döntéseket kell hozzanak, megnő az önbizalmuk, közösségben teszik a dolgukat. Minden gyereknek ki kellene próbálnia ezt a lehetőséget.